1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2021. június 5. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2020. február 5.
Lakóhelyén testvéreivel játszott gyermekkorában, tehetsége révén pedig hamar hírnévre tett szert környezetében. A Jamaicai labdarúgó-szövetség is értesült képességeiről és 12 évesen egy serdülő edzőtáborban bizonyíthatta rátermettségét.
Sikeres szereplésének köszönhetően már az utánpótlás válogatottakban találta magát és 14 évesen már az U20-as tizeneggyel is pályára léphetett.
Klubcsapatokban
EFSC Titans
A főiskola befejezése után ösztöndíjjal került a Eastern Florida State College cocoai campuszára 2014-ben. Tanulmányai mellett intézménye csapatában is helyt állt és 24 találatot jegyzett 21 mérkőzésen az EFSC Titans színeiben két szezonja alatt.
Tennessee Volunteers
2017-ben a Tennessee-i Egyetem kommunikációs szakán folytatta és remekelt a Volunteers-nél 35 meccsen 27 góljával mindemellett a Délkeleti Konferencia az Év támadója díjjal tüntette ki.[2] Eredményes szezonja végeztével azonban nem vett részt az NWSL draftján, úgy döntött más kihívások után néz.[3]
Florida Krush
Egy találkozón egy gólt szerzett a Krush együttesében a WPSL bajnokságában.
Bordeaux
Első profi szerződését 2019. június 7-én írta alá a francia Girondins Bordeaux gárdájához.[4]
Augusztus 24-én a FC Fleury ellen két góllal mutatkozott be új csapatában, majd két héttel később a Dijon ellen megismételte teljesítményét. Az idény végén pedig 15 mérkőzésen 10 gólt ért el. Következő évében bajnoki bronzérmet szerzett és a liga legeredményesebb játékosaként 22 találattal végzett a góllövőlista élén.
Manchester City
2021. június 17-én hároméves szerződést írt alá a Manchester City csapatához.[5]
A válogatottban
Az utánpótlás csapatoknál elért sikerek után 2015. augusztus 23-án két góllal debütált a Dominikai Köztársaság elleni olimpiai selejtezőn, az októberben rendezett bronzéremmel végződött Aranykupán háromszor volt eredményes. Részt vett országa első világbajnokságán, azonban nem sikerült betalálnia ellenfeleinek.
Magánélete
Spanish Townban született tizenhárom gyermekes családban. Édesapja cipész, édesanyja baromfitenyésztő. Gyermekként négy testvérét – hárman a környék bandái közötti ellenségeskedések áldozatai lettek – és két unokatestvérét is elveszítette. 2018-ban a Guardian az Év labdarúgójává választotta.[6]