Kontuly Béla
Nemessányi Kontuly Béla (Miskolc, 1904. február 3. – Budapest, 1983. április 14.) magyar festő, művészpedagógus. ÉleteTanulmányait a prágai képzőművészeti akadémián és a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte, mesterei Réti István és Dudits Andor voltak. Már főiskolás korában kiállították műveit a kassai Keletszlovákiai Múzeumban. 1928-tól 1930-ig a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt feleségével, Fuchs Hajnalkával együtt. 1932-ben az Ernst Múzeumban megrendezte műveinek gyűjteményes kiállítását. 1934-ben belépett a Munkácsy Céh Művészeti Egyesületbe. Ő készítette a Szegedi Egyetem lépcsőháza, a budapesti Hermina úti kápolna, a Herminamezői Szentlélek-templom és a komáromi katolikus templom freskóit, majd 1939-ben a vízivárosi Szent Anna-templom falképeit; ez utóbbit Molnár C. Pállal közösen. Jelentős alkotásai közé tartozik még a budapesti Thököly úti Domonkos-templom díszítése, valamint a székesfehérvári városháza dísztermének Az Aranybulla kihirdetése c. freskója. 1940-ben a Székesfőváros díjat kapta Jairus lányának feltámasztása c. festményéért. A második világháború éveiben ő festette a váci székesegyház apszisboltozatára az egyházmegye alapítását ábrázoló freskót, ezt azonban a dóm 2024-ben záruló felújítása során eltávolították, és visszaállították az eredeti 18. századi architekturális festést. 1939-től 1947-ig tanított a Képzőművészeti Főiskolán. 1945 után főleg freskókat restaurált egyházi megbízásból és templomok számára készített falképeket. 1974-ben Tokióban műveiből gyűjteményes kiállítást rendezett, ez volt egyben az utolsó kiállítása. Egyéni kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
Köztéri művei
Művek közgyűjteményekben
Díjak, elismerések
Jegyzetek
Források
|