Lót

Hasonló cikkcímek és megnevezések: Lot (egyértelműsítő lap)

Lót
Lót a családjával menekül Szodomából Mattheus Merian (1593-1650)
Született	kb. Kr. e. 19. század
Szülei	Hárán, ?
A Wikimédia Commons tartalmaz Lót témájú médiaállományokat.

Lót (héberül: לוֹט) bibliai személy, történetét Mózes első könyve 13-14. és 18-19. része beszéli el. Sokan mítosznak vagy mesének tartják a történetet, de Jézus is megemlíti az életét^[1] és a Korán is ír róla.

Lót egykori lakhelyén, Szodoma területén ma a Holt-tenger helyezkedik el.^[2]

Lót Ábrahám unokaöccse és útitársa volt. A Szentírásban gyakorta, mint testvérére hivatkoznak, valójában az ókorban még az unokatestvért is testvérnek tekintették. Egy darabig együtt legeltették nyájaikat, majd amikor már azok annyira elszaporodtak, hogy kevésnek bizonyult a közös legelő, akkor elváltak egymástól, nehogy pásztoraik összekülönbözzenek. Lót Szodoma és Gomora közelében telepedett le – ami akkoriban igen termékeny táj volt –, és idővel Szodoma egyik vezető emberévé vált.

Amikor a szodomaiak fellázadtak mezopotámiai uraik ellen, Lót és családja is fogságba esett, de Ábrahámnak sikerült kiszabadítania őket.^[3]

Az ószövetségi történetleírás alapján midőn az Úr elhatározta, hogy nem tűri tovább Szodoma és Gomora romlottságát és eltörli a Föld színéről ezeket a városokat, erről értesítette Ábrahámot. Ő azonban az unokaöccse miatt kérte, kegyelmezzen meg ezeknek a városoknak. Az Úr beleegyezett, hogy elküldi két angyalát, hogy megvizsgálják az ott lakók bűnösségét.

Lót egyszerű vándoroknak nézi a hozzá érkezett isteni küldötteket és szállást nyújt nekik éjszakára. Ekkor azonban csődület támad a háza előtt: a dühös városi tömeg a jövevényeket akarja, mire Lót inkább a saját lányait ajánlja fel nekik. A városi férfiai azonban elutasítják ajánlatát és majdnem rátámadnak Lótra.

• A történetet sokan hozzák fel érvként a homoszexualitással kapcsolatban, de minden bizonnyal kevés köze van ehhez. A csőcselék feltehetőleg fenyegetve érezte magát a jövevények (angyalok) által, ezért megpróbált szembeszállni velük.^[4] Még inkább az elképzelés ellen szól, hogy Keleten még ma is a vendég személyének szentségét helyezik előtérbe, tehát a házigazda annak biztonságáért felel. Lót ezért is ajánlja fel lányait a városiaknak, csakhogy vendégeit megóvja.

A jövevények (angyalok) persze közbeléptek, megvakították a tömeget. Az angyalok felszólították Lótot és családját, hogy hagyják el a várost, ha nem akarnak vele együtt elpusztulni. Figyelmeztették őket, hogy hátra se nézve meneküljenek. Isten "kénköves és tüzes esőt" bocsátott a bűnös városokra. "És elsüllyeszté ama városokat, és azt az egész vidéket... és felszállt a földnek füstje, mint a kemence füstje."^[5] Menekülés közben Lót felesége azonban – a tiltás ellenére – visszafordult és azon nyomban sóbálvánnyá változott.

• Lót felesége valószínűleg nem kíváncsiságból nézett hátra, hanem mert Szodoma után sóvárgott és szeretett volna visszatérni a bűnös város nyújtotta kényelmes életbe.^[4] Jahve pedig ily módon teljesítette be a vágyát: örökre ott maradt Szodoma mellett és osztozott a romlott erkölcsű városlakók sorsában.

A Holt-tenger közelében magasodó Dzsebel Uzdum sziklát, amely egy oszlophoz hasonlít gyakorta azonosítják Lót kővé vált feleségével.

Lót és két lánya megmenekül és egy darabig egy barlang mélyén húzták meg magukat. A két lány abbéli félelmében, hogy már sohasem házasodhat meg és nem lehetnek gyerekeik, leitatják apjukat és vele hálnak, vagy egyszerűen csak kívánják átélni a nemi életet. Mindketten fiúgyermeket szülnek, az egyikük Moábot, a másik Ammónt (Ben-Ammit).

Az Ószövetség alapján Moáb leszármazottai a moábiták, egyik kései utóda Rúth lesz. Ammón leszármazottai az ammoniták lesznek. A két népcsoport, mely igen közel állt a zsidósághoz (nyelveik például rendkívül hasonlóak voltak, s lényegében nem különböztek túlzottan), viszont évszázadokig ellenségeskedett egymással. A Szentírásban épp ezért szerepel úgy, mintha a két nép ősatyái bűnös fogantatásból születettek volna.

Lót és rokonainak családfája az Ószövetség alapján:

• R. P. Nettelhorst: A Biblia 100 alakja, 2008