LaboratóriumA laboratórium (köznapi rövidítése labor)[1] különböző dolgok tudományos vizsgálatára szolgáló hely (intézmény, épület, helyiség, asztal stb.).A laboratóriumok a működésüket nemzetközi szinten és országonként is jogszabályok alapján végzik. A laboratórium a köztudatban az orvosi vizsgálatokhoz kötődő helyiség, a valóságban ennél bonyolultabb a helyzet. Jellemzően laboratóriumnak nevezzük azokat a műhelyeket, amelyekben vegyszerekkel dolgoznak. TörténeteA kémia történetével a laboratóriumi jellegű vizsgálatok kora visszanyúlik az ókorba, hiszen kezdetleges üvegedényeket, valamint kerámiát gyártottak és használtak már azokban az időkben is.[2] Tény, hogy Kleopátra különböző kémiai párlatokat használt fürdője és így teste illatosításához, amit nyilván egyszerű laboratóriumi módszerekkel, mint lepárlás, sűrítmény készítése, áztatás segítségével nyertek a különböző növényi alapanyagokból. Laboratóriumnak elsőként az alkimisták kísérleteinek színhelyét nevezték. Az alkimisták műhelyeiben főleg kémiai, fizikai eljárásokkal vizsgálták az anyagokat, s értéktelennek tartott dolgokból (vasból, kőből) próbáltak előállítani értékes dolgokat (aranyat). Történelmi feljegyzésekből, különböző irodalmi és képzőművészeti művekből tudjuk, hogy orvosi laboratóriumi jellegű vizsgálatot végeztek már a középkorban is az orvostudorok és a borbélyok. A vizeletet történetesen felrázták és átlátszó üvegedényben vizsgálták az üledék leszállását (a vesekövességet, gyulladásos folyamatot, vérzést észlelhették), valamint ízleléssel meg tudták állapítani, hogy tartalmaz-e cukrot a vizelet. A megfigyeléseik és tapasztalataik alapján gyógykezelési eljárást tudtak előírni. A 17. században a személyes tapasztalat megszerzését tartotta a kísérletes természettudomány a legfontosabbnak, ezért a laboratóriumi kutatások erőteljes fejlődésnek indultak mind a morfológia (biológia), mind a mikroszkópos vizsgálatok területén.([3] A gyógyszerészet új hatóanyagokkal vette fel a küzdelmet a fertőző betegségek ellen a 19. században (pl. himlő oltóanyag felfedezése, új elemek felfedezése, mint urán, Edison találmányai, amelyeket elektrotechnikai laboratóriumában fejlesztett ki). A modern laboratóriumok, köztük a bűnügyiek is, a 20. században alakultak ki a korszerű laboratóriumi eszközökkel, mint: munkaasztalok, kémcsövek, lombikok, desztilláló felszerelés, elektronmikroszkóp, centrifuga. Ebben a században jött el a műanyag korszak, amikor is a vegyészet segítségével teljesen új típusú anyagokat ismerhetett meg az emberiség. A laboratóriumok csoportosításaA laboratóriumokat csoportosíthatjuk
A köztudatban és a valóságban is léteznek fizikai, kémiai, bűnügyi, elektrotechnikai, mechanikai, biológiai stb. laboratóriumok. A laboratóriumi helyiségekre vonatkozó előírásokA laboratóriumi helyiségekről is rendelkező részletes jogszabály a 42/2014. (VIII. 19.) EMMI rendelet "A helyes laboratóriumi gyakorlat alkalmazásáról és ellenőrzéséről".[4] A hivatkozott rendelet 1. sz. melléklete többek között meghatározza a laboratóriumi helyiségekkel szemben támasztott követelményeket:
A vizsgáló intézménynek az adott vizsgálat által megkövetelt előírásoknak megfelelő méretűnek, szerkezetűnek, elhelyezésűnek és elhelyezkedésűnek kell lennie, amely minimálisra csökkenti azon zavaró tényezőket, amelyek a vizsgálat érvényességét befolyásolhatják. A vizsgáló intézmény helyiségeit úgy kell megtervezni, hogy a különböző tevékenységek - amennyiben ez szükséges - egymástól elválasztásra kerüljenek.[5]
A rendelet 1. sz. melléklete az előbbiek mellett meghatározza
A rendelet 2. sz. melléklete a felülvizsgálati, ellenőrzési követelményeket és eljárásokat fogalmazza meg részletesen. Képgaléria
Források
|