A lovászmester(agazo; agasonum regalium magister) a középkorban a király méneseit fenntartó lovászok felügyelője, országos főméltóság volt.
A központi ménes Magyarországon a Csepel-szigeten volt, de voltak ménesek a királyi udvarházak környékén is. Lovakra a hadseregnek, a királyi hírvivőknek és szállítóknak is szükségük volt, s nem utolsósorban az udvarnak magának is. A hadiutak mentén minden megyehatáron voltak lóállások, hogy a hírvivők és az udvar váltott lovakkal közlekedhessenek.
1526 után - az önálló magyar királyi udvar megszűnésével - a funkció elveszítette trtalmát. A cím azonban megmaradt és arra szolgált, hogy az uralkodó velük jutalmazza az arra érdemesnek talált híveit. Fenntartása nagyobb költségbe nem került, így hosszabb üresedésekre sem került sor.[4]
↑szerk.: Kristó Gyula (főszerk.), Engel Pál, Makk Ferenc: Lackfi, Korai magyar történeti lexikon (9-14- század). Akadémiai Kiadó, Budapest (1994). ISBN 963-05-6722-9