MŠK Žilina
Az MŠK Žilina az egyik legismertebb és legeredményesebb szlovák labdarúgócsapat. Székhelye Zsolnán található. A klubot 1908 végén hozták létre, hivatalosan 1909. június 20-án alapították. Csehszlovákiában a csapat 1924-ben megnyerte a közép-szlovákiai amatőr bajnokságot. 1928-ban és 1929-ben az amatőr szlovák bajnokság nyertesei. Csehország német megszállása után, a létrejött önálló Szlovákiában a csapatok saját bajnokságot alapítottak. Ebben az időszakban szerepelt először a klub az élvonalban. Legjobb eredménye három harmadik helyezés volt. A második világháborút követően Csehszlovákia újraalakult és az 1945–46-os szezonban szerepelt először a csehszlovák élvonalban. Legjobb eredményét a következő szezonban érte el, amikor a 4. helyen végzett. Összesen 31 idényt töltött a csehszlovák élvonalban és ötször esett ki, utoljára az 1987–88-as idényben. Az élvonalba, az 1993-tól az újra megrendezésre kerülő szlovák labdarúgó-bajnokságban tért vissza. Hétszeres szlovák bajnok, ezzel bajnoki címek számában a Slovan Bratislava mögött a második helyen áll. TörténeteA klub 1909. június 20-án alakult az akkori neve Zsolnai Testgyakorlók Köre volt. 1919-ben a csapat neve SK Žilina lett szlovákul. Mai nevét, MŠK Žilina 1995-ben kapta. Az egyesület neveiA klub fennállása során több alkalommal is nevet változtatott. Ezek a következők voltak:[1]
A csehszlovák élvonalbanCsehszlovákiában a csapat 1924-ben megnyerte a közép-szlovákiai amatőr bajnokságot, majd az 1927–28-as és 1928–29-es idényben a nem hivatalos szlovák bajnokságot. A szlovák csapatok ekkortájt még nem szerepeltek az első számú bajnokságnak számító csehszlovák professzionális bajnokságban. A klub az 1945–46-os idényben szerepelt először a csehszlovák élvonalban, ahol összesen 31 idényt töltött el. 5 alkalommal esett ki utoljára az 1987–88-as idényben. A klub 1961-ben bejutott a csehszlovák kupa döntőjébe, ahol kikapott a Dukla Praha csapatától, amely a bajnokságot is megnyerte, így a zsolnai klub indulhatott a kupagyőztesek Európa kupájában, ahol a negyeddöntőben az előző évi győztes, Fiorentina verte ki. 1974-ben a közép-európai kupa döntőjébe jutott, ahol a Tatabányai Bányász győzte le. A szlovák élvonalbanCsehszlovákia 1993-as kettéválása után az MŠK Žilina a szlovák labdarúgó-bajnokság állandó tagjává vált, kivéve 1995–96-os idényt, amelyet a második vonalban töltött. 2000 őszén a korábbi csehszlovák válogatott hátvéd, Ladislav Jurkemik lett az együttes vezetőedzője. Az ő munkásságának eredményeként jelentősen megváltozott a csapat mentalitása. Jurkemik a 2001–02-es idényben szlovák szövetségi kapitány lett és az idény felénél távozott a klubtól. Helyére a cseh Leoš Kalvoda került, akinek a segítségével már négy fordulóval a bajnokság vége előtt, megszerezte a csapat az első bajnoki címét. A 2002–03-as idényben Milan Lešický vezetőedző irányította a csapatot. Az utolsó előtti fordulóban a nagy rivális Slovan Bratislava volt az ellenfél Pozsonyban. A Slovan a 12. percben vezetést szerzett, és ezt csak a 77. percben sikerült kiegyenlítenie a zsolnai csapatnak. A győztes gólt Marek Mintal szerezte a 90. percben tizenegyesből és így az utolsó forduló eredményétől függetlenül újra bajnok lett az MŠK Žilina.[2] A 2003–04-es idényben a klub a Bajnokok ligája 2. selejtezőkörében kiverte az izraeli Makkabi Tel-Aviv csapatát 2-1-es összesítéssel. A következő fordulóban a Chelsea csapatával szemben esélyük sem volt. Két vereség, 0-5-ös összesítéssel kiestek és az UEFA-kupában folytatták a nemzetközi szereplést. Itt a holland FC Utrecht ellen két újabb vereség és 0-6 lett összesített eredmény, melynek következtében a vezetőedző Lešický távozni kényszerült. A következő edző a kevésbé ismert, cseh Juraj Šimurka lett, aki három hónapot dolgozott a klubnál, majd visszatért a kezdeti sikerek megalapozója Ladislav Jurkemik. A csapat megszerezte, sorozatban harmadik bajnoki címét. A második helyezett Dukla Banská Bystrica csapatával egyaránt 64-64 pontot szerzett és jobb volt a gólkülönbsége, de az elsőséget a két csapat egymás elleni eredményei döntötték el, ami a zsolnai klubnak volt sokkal kedvezőbb (2 győzelem és 2 döntetlen). Ebben az idényben esett ki az első osztályból a nagy rivális Slovan Bratislava.[3] A következő két idényben nem sikerült az aranyérem megszerzése a bajnokságban. Először másodikak lett a csapat Jurkemik irányításával. Majd a negyedik helyen végzett a bajnokságban, három edző közreműködésével: Pecze Károly, Milan Nemec és Marijan Vlak. A 2006–07-es idényt a cseh Pavel Vrba irányításával kezdte a csapat. Több új játékos beépítésével a csapatba, élvezetes támadó szellemű labdarúgást játszott az együttes, melynek meglett az eredménye: a klub negyedszer is bajnok lett. A következő idényben ismét a Bajnokok ligájában indulhatott a klub. Az első selejtezőkörben a luxemburgi F91 Dudelange csapatát búcsúztatta, 7-5-ös összesítéssel. A következő fordulóban a cseh bajnok Slavia Praha együttesével került össze. Csehszlovákia kettéválása után a cseh és szlovák csapatok között külön rivalizálás folyik. Mindkét mérkőzés 0-0-s döntetlennel zárult és végül tizenegyesekkel jutott tovább a Slavia. A hazai bajnokságban az MŠK Žilina ismét visszakerült a dobogóra és ezüstérmes lett. A 2008–09-es idényt a csapat kiválóan kezdte, az első hat bajnoki mérkőzéséből ötöt megnyert, egy döntetlen lett és 16-1 volt a gólkülönbsége. Az UEFA-kupa küzdelmeiben is jól szerepelt, először a fehérorosz MTZ-RIPA csapatát verte ki, majd a cseh Slovan Liberecet. A csoportkörbe jutáshoz a következő ellenfél a bolgár Levszki Szófia volt. Eközben a csapat bajnoki mérkőzéseken változó eredményeket ért el és a Levszki elleni első, hazai mérkőzésen elért 1-1 után Pavel Vrba távozni kényszerült. Az új edző, Dušan Radolský vezetésével meglepetésre sikerült Szófiában 1-0-ra nyerni a csapatnak és az UEFA-kupa csoportkörébe jutott ezzel. A sorsolás eredményeként az F csoportba került, a Hamburger SV, az Ajax, a Slavia Praha és az Aston Villa társaságába. Bár idegenben 2-1-re legyőzte az Aston Villa csapatát, a klub a negyedik helyen végzett és nem jutott tovább, de megelőzte a cseh Slavia Praha csapatát. A szlovák bajnokságban az idényt ismét a második helyen zárta a csapat. Áprilisban Radolský is távozott. Helyére, egy hónapra Vladimír Kuťka került, majd májusban a cseh Pavel Hapal lett a vezetőedző. EredményekAmatőr bajnokságokAz 1935–36-os szezonig nem szerepelt szlovák csapat a professzionális, országos bajnokságban. A szlovák csapatok részére kiírt, amatőr szintű bajnokságban két alkalommal is az első helyen végzett a csapat (1927–28, 1928–29), bár ezek az eredmények nem tekinthetőek hivatalos bajnoki címnek.[4] Csehszlovák élvonalbeli bajnoki szereplésekA csapat összesen 31 alkalommal szerepelt a csehszlovák labdarúgó-bajnokságban. Legjobb helyezése az 1946-47-es idényben elért 4. hely volt. Négy alkalommal lett ötödik: először az 1948-as őszi bajnokságban és sorozatban háromszor 1971–72-es, 1972–73-as és 1973–74-es idényekben. Az élvonalból öt alkalommal esett ki. Utoljára az 1987–88-as idényben. 1993 óta, Szlovákia önállóvá válása után, lett ismét élvonalbeli a klub a szlovák labdarúgó-bajnokságában.[5][6]
*1945–46-ban két csoportban játszották a bajnokságot Az A és B csoport győztesei rájátszásban döntötték el a bajnoki cím sorsát. A zsolnai csapat a B csoportban lett 6. helyezett Szlovák élvonalbeli bajnoki szereplésekAz első önállónak nevezhető szlovák labdarúgó-bajnokságot 1939-ben, Csehország német megszállása után tartották. A klub SK Žilina néven 3 bronzérmet szerzett ebben az időszakban. 1944 őszén a bajnokság megszakadt. A második világháború után a klub a csehszlovák labdarúgó-bajnokságban szerepelt 1988-ig, amikor kiesett az élvonalból. 1993-tól, az önálló Szlovákia megalakulásától kezdve a szlovák labdarúgó-bajnokság tagja. Egy alkalommal az 1994–95-ös szezon végén a csapat kiesett a szlovák élvonalból és egy szezont alacsonyabb osztályban töltött. 1993 óta hét bajnokságot nyert meg a zsolnai klub. Ezzel az eredménnyel a második legeredményesebb csapat a szlovák labdarúgó-bajnokság első osztályában.[7][4]
*Az alapszakaszt rájátszás követte. A szlovák élvonal örökranglistája
*Korábban 1. FC Košice és FC Artmedia Petržalka néven szerepeltek a fenti csapatok. Szereplések a csehszlovák labdarúgókupábanA klub egy alkalommal, 1961-ben szerepelt a csehszlovák labdarúgókupa döntőjében, ahol vereséget szenvedett a Dukla Praha csapatától.[8]
Szereplések a szlovák labdarúgókupábanA klub összesen ötször szerepelt a szlovák labdarúgókupa döntőjében és egy alkalommal hódította el a trófeát. A régi kupa nyertese a csehszlovák kupa döntőjébe jutott. 1993 óta az új szlovák kupa döntőjében még nem szerepelt a zsolnai klub.[9]
Nemzetközi szereplések
Az MŠK Žilina összes nemzetközi kupamérkőzéseAz MŠK Žilina összes nemzetközi kupamérkőzése 1961 és 2009 között.[10] A táblázat a jobb oldali szövegre kattintva nyitható/csukható
Játékoskeret2021. augusztus 2-i állapotnak megfelelően.[11]
Ismertebb játékosokAz MŠK Žilina gólkirályai az élvonalbanCsehszlovák élvonal
Szlovák élvonal
* Martin Fabuš idény közben igazolt a zsolnai csapathoz. Góljai egy részét a Laugaricio Trenčín csapatában érte el. A klub eddigi edzőiVezetőedzők 1970 előtt[14]
Vezetőedzők 1970-től[15][16][17][18]
StadionAz eredeti stadion 1941-ben készült el, előtte a klub az ugyanezen a területen található sportpályát használta. 2002-ben megkezdődött a stadion jelentős átalakítása, amely jelenleg is tart és a terveknek megfelelően a 2011–12-es idényre fejeződik be. Jelenleg 8 400 néző foglalhat helyet a lelátókon, ez növekedne 15 000 főre a bővítést követően.[20] Szurkolók, riválisokJegyzetek
Források
További információk
|