Magyar védelem
Az olasz játék egyik változata, amelyben sötét védekező jellegű lépéssel válaszol az agresszív 3.Fc4 húzásra. Mivel maga az olasz játék is ritka a modern sakkban, a magyar védelemmel sem lehet túl gyakran találkozni a versenyjátszmákban. Egy történelmi nevezetességű levelezőjátszmáról kapta a nevét, amelyet Pest és Párizs csapatai az 1843–1845 között vívtak, és amelyet a Szén József, Grimm Vince és Löwenthal János Jakab alkotta magyar csapat nagy meglepetésre 2–0 arányban megnyert. A magyarok ezt a megnyitást választották, és ezt követően világszerte magyar megnyitásnak nevezték el.[1] A modern időkben néhány olyan nagymester játszotta, akik védekező stílusukról voltak ismertek, mint például Samuel Reshevsky, Vlastimil Hort, vagy két világbajnok, Vaszilij Szmiszlov és Tigran Petroszján. A magyar védelem a világbajnok Magnus Carlsen repertoárjában is előfordul, ahogyan az látható volt a 2018-ban Pruijssers ellen vívott mérkőzésén.[2] A Sakkmegnyitások Enciklopédiája a 3. Fc4-re adott, 3...Fc5-től eltérő több más sötét válaszlépéssel együtt a C50 kód alá sorolja a magyar védelmű játszmákat. VáltozatokA főváltozat világos 4. d4 lépésével indul, amellyel elfoglalja a centrumot. Világos más lépései kevesebb gondot okoznak sötétnek. Ritkább változatok
A megnyitás nevét adó Pest–Párizs levelezési játszmában alkalmazott folytatás:[3]
A 4. lépésben a versenygyakorlatban világos részéről előfordult a 4. d3, 4. Hc3, 4. Fb3, 4. Ve2, 4. a4 is.[4] A főváltozat
A 4...d6 változatban világos többféle tervet készíthet, amelyek mindegyike kisebb előnyhöz juttatja. Választhatja az 5. dxe5 vagy az 5.d5 folytatást. Az 5.dxe5 dxe5 (5...Hxe5? nem jó 6.Hxe5 dxe5 7.Vh5! miatt, és világos egyaránt fenyeget e5-re és f7-re, amellyel gyalogot nyer) 6.Vxd8+ (6.Fd5!? kétélű, de szintén lehetséges) Fxd8 7.Hc3 Hf6 némi előnnyel világos javára a vezér nélküli középjátékban. Az 5. d5-tel induló változattal világos lezárja a centrumot, és 5...Hb8 után 6. Fd3 majd c4 lépésekkel kerülhet előnybe a vezérszárnyon. Az 5.Hc3 választása esetén világos nyomást gyakorol a centrumra, és aktív figurajátékhoz jut. A versenygyakorlatban előfordult még 5. h3, 5. Fb5, 5.0-0, 5.c3, 5.Fe3 is.[4] Jegyzetek
Források
|