Magyarország a 2012. évi nyári olimpiai játékokon
Magyarország a nagy-britanniai Londonban megrendezett 2012. évi nyári olimpiai játékok egyik részt vevő nemzete volt. Az országot az olimpián 21 sportágban 157 sportoló képviselte, akik összesen 18 érmet szereztek.
Érmesek
További magyar pontszerzők
4. helyezettek
5. helyezettek
6. helyezettek
Eredményesség sportáganként
Az egyes sportágak eredményessége, illetve az induló versenyzők száma a következő (kiemelve az egyes oszlopokban előforduló legmagasabb érték, vagy értékek):
Az olimpiai pontok számát az alábbiak szerint lehet kiszámolni: 1. hely – 7 pont, 2. hely – 5 pont, 3. hely – 4 pont, 4. hely – 3 pont, 5. hely – 2 pont, 6. hely – 1 pont.
Asztalitenisz
Zwickl Dániel (balra) az Allan Bentsen elleni mérkőzésen, az egyes versenyszám első körében
Kvótaszerzők
Férfi
Versenyző
Versenyszám
Selejtező
64-es főtábla
48-as főtábla
32-es főtábla
Nyolcaddöntő
Negyeddöntő
Elődöntő
Döntő
Helyezés
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Pattantyús Ádám
Egyes
erőnyerő
William Henzell (AUS ) 11-13 , 8-11 , 9-11 , 11 -6, 9-11
kiesett
49.
Zwickl Dániel
erőnyerő
Allan Bentsen (DEN ) 11 -9, 11 -7, 12 -10, 4-11 , 11 -8
Aleksandar Karakašević (SRB ) 12 -10, 12 -10, 10-12 , 11 -8, 12 -10
Csuang Csi-jüan (TPE ) 8-11 , 8-11 , 6-11 , 9-11
kiesett
17.
Női
Versenyző
Versenyszám
Selejtező
64-es főtábla
48-as főtábla
32-es főtábla
Nyolcaddöntő
Negyeddöntő
Elődöntő
Döntő
Helyezés
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Póta Georgina
Egyes
erőnyerő
Tian Yuan (CRO ) 11-13 , 11 -4, 11 -2, 12 -10, 11 -2
Pak Mijong (KOR ) 11 -3, 8-11 , 8-11 , 6-11 , 9-11
kiesett
17.
Tóth Krisztina
erőnyerő
Fabiola Ramos (VEN ) 11 -9, 9-11 , 9-11 , 12-14 , 11 -5, 11 -9, 12 -10
Csen Szu-ju (TPE ) 12 -10, 11 -7, 11 -7, 13-15 , 5-11 , 5-11 , 11-13
kiesett
33.
Atlétika
Nevezési szintek : A Nemzetközi Atlétikai Szövetség nevezési szinteket állapított meg az olimpiára (A szint, B szint). Egy ország egy versenyszámban legfeljebb 3 olyan versenyzőt indíthat, akik teljesítették az A szintet. B szintesből egy sportolót indíthat, ha nem nevez A szintes versenyzőt.
A-szintesek
B-szintesek
Kovács Tamás a maratonfutás versenyszámában
Férfi
Versenyző
Versenyszám
100 m
Távolugrás
Súlylökés
Magasugrás
400 m
110 m gát
Diszkoszvetés
Rúdugrás
Gerelyhajítás
1500 m
Végeredmény
Idő
Pont
Eredmény
Pont
Eredmény
Pont
Eredmény
Pont
Idő
Pont
Idő
Pont
Eredmény
Pont
Eredmény
Pont
Eredmény
Pont
Idő
Pont
Pont
Helyezés
Szabó Attila
Tízpróba
11,15
827
696 cm
804
13,93 m
724
190 cm
714
50,83
777
14,92
859
45,14 m
770
460 cm
790
58,84 m
720
4:53,81
596
7581
24.
Erdélyi Zsófia a maratonfutás versenyszámában
Női
Versenyző
Versenyszám
100 m gát
Magasugrás
Súlylökés
200 m
Távolugrás
Gerelyhajítás
800 m
Végeredmény
Idő
Pont
Eredmény
Pont
Eredmény
Pont
Idő
Pont
Eredmény
Pont
Eredmény
Pont
Idő
Pont
Pont
Helyezés
Farkas Györgyi
Hétpróba
14,33
932
180 cm
978
13,55 m
764
25,72
822
607 cm
871
46,52 m
793
2:17,83
853
6013
22.
* - egy másik versenyzővel azonos időt ért el
Birkózás
Kvótaszerzők
Férfi
Kötöttfogású
Versenyző
Versenyszám
Selejtező
Nyolcaddöntő
Negyeddöntő
Elődöntő
Vigaszág első kör
Vigaszág elődöntő
Bronz- mérkőzés
Döntő
Helyezés
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Módos Péter
55 kg
erőnyerő
Elmurat Taszmuradov (UZB ) 2 -0, 2 -0
Hamid Szórján (IRI ) 0-2 , 0-1
Arszen Eralijev (KGZ ) 1 -0, 2 -0
Håkan Nyblom (DEN ) 3 -0, 0-3 , 2 -0
Lőrincz Tamás
66 kg
erőnyerő
Frank Stäbler (GER ) 4 -1, 2 -0
Justin Lester (USA ) 0-2 , 1 -0, 2 -0
Manuchar Tskhadaia (GEO ) 4 -0, 3 -0
Kim Hjonu (KOR ) 0-1 , 0-2
Bácsi Péter
74 kg
erőnyerő
Aleksandr Kazakevič (LTU ) 1 -0, 0-1 , feladta
kiesett
14.
Deák Bárdos Mihály
120 kg
Liu Tö-li (CHN ) 1 -0, 0-1 , 1 -0
Johan Eurén (SWE ) 0-1 , 0-2
kiesett
11.
Szabadfogású
* – Soslan Tigiyevet doppingvétség miatt utólag kizárták.[ 33]
Női
Szabadfogású
Versenyző
Versenyszám
Selejtező
Nyolcaddöntő
Negyeddöntő
Elődöntő
Vigaszág első kör
Vigaszág elődöntő
Bronz- mérkőzés
Döntő
Helyezés
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Ellenfél Eredmény
Sastin Marianna
63 kg
Jacira Mendonca (GBS ) 3 -0, 1 -0
Julija Osztapcsuk (UKR ) 0-4 , 0-1
kiesett
11.
Cselgáncs
Kvótaszerzők
Férfi
Női
Evezés
Kvótaszerzők
Férfi
Kajak-kenu
Síkvízi
Kvótaszerzők
Olimpikonok adatai:
Férfi
Versenyző
Versenyszám
Előfutam
Elődöntő
Döntő
Helyezés
Idő
Hely.
Össz.
Idő
Hely.
Össz.
Típus
Idő
Helyezés
Dudás Miklós
Kajak egyes 200 m
35,323
3.
3.
35,993
3.
5.
A
36,830
6.
6.
Dombi Rudolf Kökény Roland
Kajak kettes 1000 m
3:11,393
1.D
1.
A
3:09,646
1.
Tóth Dávid Kulifai Tamás Kammerer Zoltán Pauman Dániel
Kajak négyes 1000 m
2:54,153
1.D
1.
A
2:55,699
2.
Vajda Attila
Kenu egyes 200 m
44,761
5.
22.
42,970
5.
16.
B
44,466
3.
11.
Kenu egyes 1000 m
3:59,853
2.
6.
3:52,365
2.
4.
A
3:50,926
6.
6.
Női
Versenyző
Versenyszám
Előfutam
Elődöntő
Döntő
Helyezés
Idő
Hely.
Össz.
Idő
Hely.
Össz.
Típus
Idő
Helyezés
Dusev-Janics Natasa
Kajak egyes 200 m
41,221
1.
1.
40,570
1.
2.
A
45,128
3.
Kozák Danuta
Kajak egyes 500 m
1:52,828
1.
7.
1:50,469
1.
1.
A
1:51,456
1.
Kovács Katalin Dusev-Janics Natasa
Kajak kettes 500 m
1:43,984
1.
2.
1:41,613
2.
2.
A
1:43,278
2.
Szabó Gabriella Kozák Danuta Kovács Katalin Fazekas Krisztina
Kajak négyes 500 m
1:35,769
1.D
5.
A
1:30,827
1.
Kerékpározás
Hegyi-kerékpározás
Kvótaszerzők
Országúti kerékpározás
Kvótaszerzők
Férfi
Kézilabda
Férfi
Kvótaszerzők
Játékoskeret
Eredmények
Csoportkör
B csoport
Bejutott a negyeddöntőbe
Kiesett
Negyeddöntő
Elődöntő
Bronzmérkőzés
Műugrás
Kvótaszerzők
Név
Versenyszám
Kvótaszerzés dátuma
Kvótaszerzés helye
Barta Nóra [ 45]
női 3 m-es műugrás
Szabadkártya
Gondos Flóra [ 45]
női 3 m-es műugrás
Szabadkártya
Női
Ökölvívás
Kvótaszerzők
Férfi
Öttusa
Kvótaszerzők
Versenyző
Versenyszám
Vívás
Úszás
Lovaglás
Futás/Lövészet
Összesen
Eredmény
Pont
Hely.
Idő
Pont
Hely.
Idő
Hibapont
Pont
Hely.
Lövőhiba
Idő
Pont
Hely.
Összes pont
Helyezés
Kasza Róbert
Férfi
20-15
880
6.**
2:01,59
1344
7.
74,57
0
1200
1.
9
11:27,85
2252
32.
5676
12.
Marosi Ádám
20-15
880
6.**
2:02,08
1336
8.
75,94
0
1200
2.
4
10:45,72
2420
12.
5836
Kovács Sarolta
Női
11-24
664
32.*
2:08,11
1264
1.
0,00***
680
520
34.
6
12:43,69
1948
26.
4396
33.
Tóth Adrienn
24-11
976
2.
2:17,32
1156
12.
72,35
100
1100
24.
8
13:07,33
1852
31.
5084
20.
* – egy másik versenyzővel azonos eredményt ért el
** – három másik versenyzővel azonos eredményt ért el
*** – nem ért célba
Sportlövészet
Kvótaszerzők
Férfi
Női
* - három másik versenyzővel azonos eredményt ért el, szétlövés után 48,2 ponttal az 1. helyen végzett
** - nyolc másik versenyzővel azonos eredményt ért el, szétlövés után 50,0 ponttal a 8. helyen végzett
Súlyemelés
Kvótaszerzők
Férfi
Versenyző
Versenyszám
Szakítás
Lökés
Összesen
Helyezés
Eredmény
Helyezés
Eredmény
Helyezés
Nagy Péter
+105 kg
191
9.
225
11.
416
8.[ 57]
Szinkronúszás
Kvótaszerzők
Versenyző
Versenyszám
Technikai gyakorlat
Selejtező
Döntő
Helyezés
Szabad gyakorlat
Összesítés
Szabad gyakorlat
Összesítés
Pont
Hely.
Pont
Hely.
Pont
Hely.
Pont
Hely.
Pont
Hely.
Czékus Eszter Kiss Szofi
Páros
79,400
21.
79,080
21.
158,480
21.
kiesett
21.
Tenisz
Babos Tímea az Angelique Kerber elleni mérkőzésen, az egyes versenyszám második körében
Kvótaszerzők
Női
Torna
Kvótaszerzők
Férfi
Női
Triatlon
Kvótaszerzők
Versenyző
Versenyszám
1,5 km úszás
Depózás 1
40 km kerékpározás
Depózás 2
10 km futás
Összesítés
Idő
Idő
Idő
Idő
Idő
Idő
Helyezés
Kovács Zsófia
Női
19:51
0:44
1:10:40
0:34
38:50
2:10:39
51.
Úszás
Nevezési szintek : A Nemzetközi Úszószövetség nevezési szinteket állapított meg az olimpiára (A szint, B szint). Egy ország egy versenyszámban legfeljebb 2 olyan versenyzőt indíthatott, akik teljesítették az A szintet, B szintesből pedig egy sportolót indíthatott, ha a FINA meghívta az olimpiára.[ 64]
A-szintesek
Kvótaszerzők
Minden egyéni versenyszámban volt legalább egy A vagy B szintet teljesített magyar úszó, illetve mind a 6 váltó versenyszámban indulhatott a magyar csapat.
Olimpikonok adatai:
* váltók tartaléktagjai
Férfi
Versenyző
Versenyszám
Előfutam
Elődöntő
Döntő
Idő
Hely.
Össz.
Idő
Hely.
Össz.
Idő
Helyezés
Takács Krisztián
50 m gyors
22,19
4.
14.
22,01
7.
12.
kiesett
Kozma Dominik
100 m gyors
nem állt rajthoz
kiesett
200 m gyors
1:47,18
4.
9.
1:46,93
5.
10.
kiesett
Kis Gergő
400 m gyors
3:46,77
2.
5.
3:47,03
6.
1500 m gyors
15:21,74
5.
19.
kiesett
Gyurta Gergely
15:04,22
4.
12.
kiesett
Bohus Richárd
100 m hát
54,84
5.
22.
kiesett
Balog Gábor
200 m hát
1:56,98
1.
5.
1:57,56
5.
11.
kiesett
Bernek Péter
1:57,52
3.
9.
1:57,71
6.
12.
kiesett
Gyurta Dániel
100 m mell
59,76
1.
4.
59,74
5.
7.
59,53
4.
200 m mell
2:08,71
1.
1.
2:08,32
1.
2.
2:07,28 WR
Molnár Ákos
2:12,42
7.
20.
kiesett
Pulai Bence
100 m pillangó
52,19
1.
12.
52,40
6.*
14.*
kiesett
Biczó Bence
200 m pillangó
1:56,51
3.
13.
1:55,36
5.
9.
kiesett
Cseh László
1:55,86
2.
9.
1:55,88
7.
12.
kiesett
200 m vegyes
1:57,20
1.
1.
1:56,74
1.
2.
1:56,22
400 m vegyes
4:13,40
2.
9.
kiesett
Verrasztó Dávid
4:18,31
6.
22.
kiesett
200 m vegyes
2:04,53
8.
35.
kiesett
Gercsák Csaba
10 km nyílt vízi
1:51:30,9
18.
Takács Krisztián Balog Gábor Kis Gergő Bernek Péter
4 × 100 m gyorsváltó
3:21,91
8.
14.
kiesett
Kozma Dominik Bernek Péter Cseh László Kis Gergő
4 × 200 m gyorsváltó
7:11,64
4.
8.
7:13,66
8.
Pulai Bence Kozma Dominik Gyurta Dániel Cseh László
4 × 100 m vegyes váltó
3:34,44
4.
7.
3:33,02
5.
Női
Versenyző
Versenyszám
Előfutam
Elődöntő
Döntő
Idő
Hely.
Össz.
Idő
Hely.
Össz.
Idő
Helyezés
Dara Eszter
50 m gyors
nem állt rajthoz
kiesett
100 m gyors
57,37
1.
23.
kiesett
Mutina Ágnes
200 m gyors
1:59,56
8.
22.
kiesett
Kapás Boglárka
400 m gyors
4:10,01
7.
17.
kiesett
800 m gyors
8:26,43
2.*
6.*
8:23,89
6.
Risztov Éva
8:29,06
4.
13.
kiesett
400 m gyors
4:09,08
4.
16.
kiesett
10 km nyílt vízi
1:57:38,2
Sztankovics Anna
100 m mell
1:09,65
2.
31.
kiesett
200 m mell
2:29,67
2.
29.
kiesett
Povázsay Eszter
100 m hát
1:03,55
6.
38.
kiesett
Szekeres Dorina
200 m hát
2:18,16
4.
35.
kiesett
Szilágyi Liliána
100 m pillangó
1:00,34
6.
34.
kiesett
Jakabos Zsuzsanna
200 m pillangó
2:07,79
3.
5.
2:06,82
3.
5.
2:07,33
7.
400 m vegyes
4:37,37
3.
9.
kiesett
Hosszú Katinka
4:33,77
2.
3.
4:33,49
4.
200 m pillangó
2:07,75
2.
4.
2:07,69
4.
9.
kiesett
200 m vegyes
2:10,68
2.
4.
2:10,74
1.
5.
2:14,19
8.
Verrasztó Evelyn
2:12,17
3.
8.
2:11,53
4.
9.
kiesett
Verrasztó Evelyn Mutina Ágnes Risztov Éva Dara Eszter
4 × 100 m gyorsváltó
3:44,79
8.
15.
kiesett
Hosszú Katinka Mutina Ágnes Jakabos Zsuzsanna Verrasztó Evelyn
4 × 200 m gyorsváltó
7:54,58
4.
9.
kiesett
Jakabos Zsuzsanna Sztankovics Anna Dara Eszter Verrasztó Evelyn
4 × 100 m vegyes váltó
kizárták
kiesett
* - egy másik versenyzővel azonos időt ért el
Vitorlázás
Kvótaszerzők
Férfi
Női
Versenyző
Versenyszám
Futam
Pontszám
Helyezés
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
É
Detre Diána
Szörfvitorlázás
17
16
13
19
16
14
17
19
(21)
20
kiesett
150
18.
* - nem ért célba
Vívás
Kvótaszerzők
Férfi
Női
Vízilabda
Férfi
Kvótaszerzők
Játékoskeret
Eredmények
Csoportkör
B csoport
Bejutott a negyeddöntőbe
Kiesett
Negyeddöntő
Az 5–8. helyért
Az 5. helyért
Női
Kvótaszerzők
Játékoskeret
Eredmények
A csoport
Negyeddöntő
Elődöntő
Bronzmérkőzés
Jegyzetek
↑ Biros viszi a magyar zászlót a londoni megnyitón . Origo.hu , 2012. június 16. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
↑ London 2012 Opening Ceremony - Flag Bearers (angol nyelven) (PDF ). olympic.org. (Hozzáférés: 2013. június 3.)
↑ Olimpia: Pars viszi a magyar zászlót a záró ünnepségen . Nemzeti Sport Online , 2012. augusztus 12. (Hozzáférés: 2012. augusztus 12.)
↑ London 2012 Closing Ceremony - Flag Bearers (angol nyelven) (PDF ). olympic.org. (Hozzáférés: 2013. június 3.)
↑ London 2012: letette az esküt a magyar olimpiai csapat . nemzetisport.hu , 2012. június 22. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
↑ London 2012: Zwickl-bravúr, a magyar asztaliteniszező ott lesz Londonban . nemzetisport.hu , 2012. április 14. (Hozzáférés: 2012. április 14.)
↑ Asztalitenisz, olimpiai selejtező: Pattantyús is utazhat Londonba . nemzetisport.hu , 2012. április 15. (Hozzáférés: 2012. április 15.)
↑ a b Mára hivatalossá vált: Tóth Krisztina és Póta Georgina utazhat Londonba . moatsz.hu, 2011. május 16. [2011. május 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 17.)
↑ Pars Krisztián győzött Kawasakiban . masz.hu, 2011. május 8. (Hozzáférés: 2011. május 17.)
↑ Pars Krisztián győzött Bydgoszczban . masz.hu, 2011. október 3. (Hozzáférés: 2011. június 10.)
↑ a b Atlétika: Kálovics Anikó és Rakonczai Bea "A" szintet futott a frankfurti maratonon . mob.hu., 2011. október 31. (Hozzáférés: 2011. október 31.)[halott link ]
↑ London 2012: Erdélyi Zsófia teljesítette az A szintet maratoni futásban . mob.hu, 2012. január 16. (Hozzáférés: 2012. január 16.)[halott link ]
↑ Atlétika: Pars Krisztián 81 méter fölött, Márton Anita olimpiai A-szintes . nemzetisport.hu , 2012. április 28. (Hozzáférés: 2012. április 28.)
↑ London 2012: két magyar lesz az olimpián 110 gáton . nemzetisport.hu , 2012. június 11. (Hozzáférés: 2012. június 11.)
↑ Madarász Viktória remekelt Luganóban . beol.hu, 2011. március 22. [2014. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 17.)
↑ Londoni "B" szint Prágában . masz.hu, 2011. május 10. (Hozzáférés: 2011. május 17.)
↑ Farkas Györgyi 6000 pont felett! . masz.hu, 2011. május 22. (Hozzáférés: 2011. május 22.)
↑ Kalapácsvetők az élen, újabb „B” szint . masz.hu, 2011. június 5. (Hozzáférés: 2011. június 5.)
↑ Újabb két magyar atléta teljesítette az olimpiai szintet . telesport.hu, 2011. június 9. (Hozzáférés: 2011. június 10.)
↑ Minczér Albert szintet futott Strasbourgban . telesport.hu, 2011. június 13. (Hozzáférés: 2011. június 13.)
↑ Junior atlétika Eb: Deák Nagy Marcell aranyérmes 400 méteren . nemzetisport.hu , 2011. július 22. (Hozzáférés: 2011. július 22.)
↑ Atlétika: Kazi Tamás olimpiai és világbajnoki "B" szintet futott . mob.hu, 2011. augusztus 13. (Hozzáférés: 2011. augusztus 13.)[halott link ]
↑ Helebrandt Máté és Madarász Viktoria indulhat az olimpián . mob.hu , 2012. június 19. (Hozzáférés: 2012. június 19.)
↑ London 2012: Juhász B-szintet dobott gerelyhajításban . nemzetisport.hu , 2012. május 28. (Hozzáférés: 2012. május 28.)
↑ London 2012: a tízpróbázó Szabó Attila is indulhat . nemzetisport.hu , 2012. június 4. (Hozzáférés: 2012. június 4.)
↑ Módos Péter ötödik lett, és olimpiai kvótát szerzett . birkozoszov.digitline.hu, 2011. szeptember 12. [2014. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 12.)
↑ Deák-Bárdos kvótája megvan, jöhet a bronzmérkőzés . birkozoszov.digitline.hu, 2011. szeptember 13. [2014. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 13.)
↑ Birkózás: Lőrincz Tamás olimpiai kvótát szerzett Kínában . nemzetisport.hu , 2012. április 28.
↑ Bácsi Péter is kvótás, Kozáknak nem sikerült . nemzetisport.hu , 2012. április 28.
↑ Sastin Marianna fantasztikus: kvóta és döntő! . birkozoszov.digitline.hu, 2011. szeptember 15. [2014. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 15.)
↑ Birkózás: Ligeti Dániel kvótát szerzett a londoni olimpiára . nemzetisport.hu , 2012. április 21. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
↑ Birkózás: Hatos a sportágban ötödik magyarként londoni kvótát szerzett . nemzetisport.hu , 2012. április 27. (Hozzáférés: 2012. április 27.)
↑ „Kizárták a magyar olimpikont csalással legyőző üzbég birkózót ”, sportgeza.hu , 2012. november 7. (Hozzáférés: 2012. november 8.)
↑ London 2012: a dzsúdós Madarász Tamás is kvótát kapott . nemzetisport.hu , 2012. május 9. (Hozzáférés: 2012. május 9.)
↑ a b Evezés: olimpiai kvótát szerzett a Simon, Juhász duó a vb-n . nemzetisport.hu , 2011. szeptember 3. (Hozzáférés: 2011. szeptember 3.)
↑ a b London 2012: olimpiai kvótát nyert a Hirling, Varga evezős duó . nemzetisport.hu , 2012. május 23. (Hozzáférés: 2012. május 23.)
↑ Kajak-kenu: vk-győzelmével kvótát szerzett Kozák Danuta . nemzetisport.hu , 2012. május 26. (Hozzáférés: 2012. május 26.)
↑ a b c Vajda és a Kovács, Janics páros is biztos olimpiai induló . nemzetisport.hu , 2012. június 16. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
↑ Douchev-Janics indulhat Londonban K-1 200 m-en . nemzetisport.hu , 2012. június 17. (Hozzáférés: 2012. június 17.)
↑ a b Kajak-kenu: Dombiék párosa nyert 1000 m-en, és utazhatnak Londonba . nemzetisport.hu , 2012. május 20. (Hozzáférés: 2012. május 20.)
↑ Hegyikerékpár: hivatalos a magyar férfi kvóta, Parti utazhat Londonba . nemzetisport.hu , 2012. május 23. (Hozzáférés: 2012. május 23.)
↑ London 2012: hegyikerékpáros női kvótát kaptunk, Benkó megy . nemzetisport.hu , 2012. június 19.
↑ Kerékpársport: Lovassy Krisztián olimpiai kvótát szerzett . mob.hu, 2011. október 21. (Hozzáférés: 2011. október 21.)[halott link ]
↑ Londoni kvótát szerzett a magyar csapat . echotv.hu, 2012. április 7. [2014. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 8.)
↑ a b „Két magyar műugró is indulhat Londonban ”, 'Origo.hu ' , 2012. június 13. (Hozzáférés: 2012. június 13.)
↑ Ökölvívó-vb: Káté Gyula megszerezte a kvótát, most már a döntő a célja . nemzetisport.hu , 2011. október 4. (Hozzáférés: 2011. október 4.)
↑ Ökölvívó-vb: a parádésan bokszoló Varga Miklósé a második magyar kvóta . nemzetisport.hu , 2011. október 4. (Hozzáférés: 2011. október 4.)
↑ Ökölvívó-vb: Káté és Varga után Harcsa Zoltán is olimpiai kvótás . nemzetisport.hu , 2011. október 7. (Hozzáférés: 2011. október 7.)
↑ Kaszáé az első olimpia kvóta, de indulása nem biztos . telesport.hu.hu, 2011. július 9. (Hozzáférés: 2011. július 10.)
↑ Marosi Ádám bronzérmes, a magyar csapat második . nemzetisport.hu , 2011. szeptember 11. (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)
↑ a b Tóth Adrienn Eb-ezüstérmes . telesport.hu.hu, 2011. július 31. (Hozzáférés: 2011. július 31.)
↑ Sidi ezüstöt és olimpiai kvótát szerzett . Origo.hu , 2010. július 31. (Hozzáférés: 2011. május 17.)
↑ Londonba lőtte magát . mno.hu, 2011. június 19. [2011. június 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 19.)
↑ Olimpiai kvótát szerzett Bognár Richárd . mno.hu, 2011. július 12. (Hozzáférés: 2011. július 12.)[halott link ]
↑ Súlyemelés: Nagy Péter összetettben hetedik, egy magyar az olimpián . nemzetisport.hu , 2012. április 15. (Hozzáférés: 2012. április 15.)
↑ http://www.nemzetisport.hu/london_2012/sulyemeles-nagy-petert-jelolte-a-magyar-szovetseg-olimpiai-indulonak-2128711
↑ Súlyemelés: Nagy Péter harmadszor is előrelépett, és már 8. a londoni olimpián... www.nemzetisport.hu (2024. március 21.) (Hozzáférés: 2024. március 22.)
↑ a b London 2012: olimpiai kvótát szerzett a Czékus, Kiss műúszópáros . nemzetisport.hu , 2012. április 22. (Hozzáférés: 2012. április 22.)
↑ a b Két magyart jelölt az olimpiára a nemzetközi szövetség . mob.hu , 2012. június 27. (Hozzáférés: 2012. június 27.)
↑ Aranyesély Londonban - biztos Berki kvótája! . nemzetisport.hu , 2011. október 27. (Hozzáférés: 2011. október 27.)
↑ London 2012: Minden célkitűzést teljesítettünk - Hidvégi Vid . nemzetisport.hu , 2012. január 12. (Hozzáférés: 2012. január 12.)
↑ London 2012: Böczögő Dorina kvótát szerzett a tornászok tesztversenyén . nemzetisport.hu , 2012. január 12. (Hozzáférés: 2012. január 12.)
↑ „London 2012: egyetlen magyar olimpiai kvóta triatlonban ”, 'nemzetisport.hu ' , 2012. május 28. (Hozzáférés: 2012. május 28.)
↑ Archivált másolat . [2011. szeptember 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 29.)
↑ „Risztov Éva olimpiai szintet úszott ”, sportforum.hu , 2011. június 7.. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. június 7.)
↑ a b c d Cseh László és Kis Gergő is nyert Barcelonában - ezzel olimpiai kvótát szereztek . vizipolo.hu, 2011. június 5. [2014. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 5.)
↑ „Verrasztó Dávid is megúszta az olimpiai szintet Barcelonában ”, 'Origo.hu ' , 2011. június 5. (Hozzáférés: 2011. június 6.)
↑ V T: Bernek Péter is olimpiai induló . Szurkolj Londonban!, 2011. június 12. (Hozzáférés: 2011. június 20.) [halott link ]
↑ „Úszás: Hosszú Katinka olimpiai A-szintet érő idővel első 200 m pillangón ”, 'nemzetisport.hu ' , 2012. április 1. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑ „Verrasztó Evelyn is utazik Londonba ”, hvg.hu , 2011. június 25. (Hozzáférés: 2011. június 25.)
↑ Gyurta Dániel is teljesítette az olimpiai A szintet . Index , 2011. június 25. (Hozzáférés: 2011. június 25.)
↑ London 2012: Gercsák Csaba is olimpiai résztvevő . nemzetisport.hu , 2012. június 10. (Hozzáférés: 2012. június 10.)
↑ Detre Diana kvalifikálta magát Londonba . telesport.hu, 2011. december 10. (Hozzáférés: 2011. december 10.)
↑ London 2012: Berecz Zsombor olimpiai kvótát szerzett a vitorlás-vb-n . nemzetisport.hu , 2011. december 14. (Hozzáférés: 2011. december 14.)
↑ London 2012: Gádorfalvi Áron kvótát szerzett, ötödik olimpiáján indulhat . nemzetisport.hu , 2011. december 17. (Hozzáférés: 2011. december 17.)
↑ London 2012: a párbajtőröző Imre Géza olimpiai kvótásnak tekinthető . nemzetisport.hu , 2012. március 17. (Hozzáférés: 2012. március 17.)
↑ London 2012: nem lehet ott az olimpián a férfi kardválogatott . nemzetisport.hu , 2012. március 18. (Hozzáférés: 2012. március 18.)
↑ Vívás: Mohamed Aida már olimpiai kvótásként vasárnap a magyar tőrvívó csapat londoni kvótájáért harcol, párbajtőrben Szász Emese pótselejtezőre készülhet . mob.hu, 2012. március 25. (Hozzáférés: 2012. március 25.)[halott link ]
↑ Vívás: a párbajtőröző Szász Emese olimpiai kvótát szerzett Pozsonyban . nso.hu, 2012. április 21. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
↑ „FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, SANGHAJ 2011, VÉGEREDMÉNY ”, 'nemzetisport.hu ' , 2011. július 30. (Hozzáférés: 2011. július 30.)
↑ „A szerbek győzelmével kijutott az olimpiára a férfipóló-válogatott ”, 'Origo.hu ' , 2011. július 26. (Hozzáférés: 2011. július 26.)
↑ Küldetés teljesítve! Női pólóválogatottunk kijutott az olimpiára . nemzetisport.hu , 2012. április 20. (Hozzáférés: 2012. április 20.)
Források
Afrika Amerika Ázsia Európa Óceánia Lásd még
Eredmények
Résztvevők
Olimpikonok