Marc Cucurella
Marc Cucurella Saseta (Alella, 1998. július 22. –) profi spanyol labdarúgó, a Premier Leagueben szereplő Chelsea, és a spanyol válogatott játékosa.[1] PályafutásaKorai éveiBarcelona tartományában született, Alellában. 2006-ban csatlakozott az Espanyol ifjúsági csapatához, ahonnan 2012-ben az FC Barcelona akadémiához csatlakozott. A 2014/15-ös szezonban jutott fel a Juvenil B-ben, a következő idényben pedig a Juvenil A csapatába, ahol szezon végén bajnokságot nyertek.[2] KlubcsapatbanFC Barcelona/B2016. november 26-án nevezték először, majd kezdőként lépett pályára a spanyol harmadosztályban, a CE L’Hospitalet elleni 4–0-s haza bajnokin. Mivel az idényt az első helyen zárták, így 6 mérkőzést játszott a Segunda Dívision B rájátszásában aminek köszönhetően feljutottak a másodosztályba. 2017. július 7-én meghosszabbítottak a kontraktusát 2021-ig, 12 millió eurós záradékkal.[3] A felnőtt csapatban 2017. október 24-én debütált a 83. percben a Real Murcia elleni Spanyol Kupa találkozón, Lucas Digne-t váltva. Az első és egyben utolsó találatát a B-csapatban 2018. március 17-én szerezte, a Lorca FC elleni 1–1-s bajnoki találkozón. SD Eibar2018. augusztus 31-én vették kölcsön a katalán csapattól, a 2018/19-es idényre. Ahol szeptember 15-én nevezték először az Atlético de Madrid elleni bajnokin. 10 nappal később mutatkozott be, az Espanyol elleni 1–0-ra elvesztett mérkőzésen. November elején debütált a Spanyol Kupában a Sporting Gijón ellen, majd a december 6-i visszavágón szerezte első gólját az Eibar színeiben. Az utolsó mérkőzésén a korábbi együttese elleni összecsapáson, jegyezte utolsó gólját a 2–2-s bajnokin. Kölcsönlejárta után a baszkok kivásárolták a katalán klubból,[4] de hetekkel később visszavásárolták 4 millió euróért.[5] Getafe2019. július 18-án került kölcsönbe a madridi együtteshez a 2019/20-as szezonra, 6 millió eurós opciós joggal.[6] Először az első fordulóba nevezték kezdőként a csapatba, az Atlético de Madrid elleni 1–0-ra elvesztett bajnokin. Majd szeptember 19-én játszott először nemzetközi szinten az Európa Ligában, a török Trabzonspor együttesével a "C" csoportkör első fordulójában. Az első gólját december 15-én szerezte, a Real Valladolid elleni 2–0-s bajnokin. Június utolsó napján végleg kivásárolták a fent említett összegért az FC Barcelona kötelékéből.[7] Brighton & Hove Albion2021. augusztus 31-én az angol Brighton & Hove Albion szerződtette öt évre.[8] Szeptember 11-én mutatkozott be kezdőként a Brentford FC elleni 0–1-s idegenbeli bajnokin. Október 27-én lépett pályára először Ligakupa mérkőzésen a Leicester City ellen. A 69. percben csereként Haydon Roberts-et váltotta, majd a 71. percben Enock Mwepu-nak adott asszisztot. Chelsea2022. augusztus 5-én a Chelsea bejelentette a játékos leigazolását,[1] 63 millió fontért.[9] Ez a Brighton történetének legnagyobb bevétele volt egy igazolásból.[10] Egy nap múlva debütált a csapatban a 2022/23-as idény nyitófordulójában idegdnbeli környezetben az Everton FC elleni 1-0-ra nyert bajnokin, a 75. percben érkezett a pályára Kalidou Koulibaly helyett.[11] Szeptember 6-án karrierje során először lépett pályára a Bajnokok Ligájában, a horvát Dinamo Zagreb vendégeként. A találkozó utolsó 19 percében Ben Chilwell-t váltotta.[12] A válogatottbanSpanyolországÖsszesen hét korosztályos-csapatban lépett pályára spanyol színekben. Részese volt a 2015-ös U17-es labdarúgó-Európa-bajnokságnak, ahol a negyeddöntőig jutottak. A felnőttcsapatba először 2020. november 12-én hívták be, José Gayà helyett, a Nemzetek Ligája két mérkőzésére.[13] 2021. június 8-án mutatkozott be, egy Litvánia elleni 4–0-s találkozón. Mivel a csapat egy-két játékosa pozitív koronavírustesztet produkált, így elővigyázatosságból az U21-es csapatot küldték ki a pályára.[14] [15] StatisztikaKlub2025. január 14-i állapot szerint.[16]
A válogatottban2024. november 15-i állapot szerint
Sikerei, díjaiKlubBarcelona
VálogatottSpanyolország U23 Spanyolország
Egyéni
További információkKözösségi platformokEgyéb weboldalak
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek
|