|
Megacerops
A Megacerops (nagy szarv pofájú) az emlősök (Mammalia) osztályának a páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjébe, ezen belül a Brontotheriidae családjába és a Brontotheriinae alcsaládjába tartozó nem. Rendszertani besorolásuk  Ezt a nemet Joseph Leidy amerikai őslénykutató alkotta meg 1870-ben. A Megacerops nem típusfaja a Megacerops coloradensis. 1967-ben Clark és Beerbower átnevezték a nemet Menodus-ra. 1870-ben, ez emlősnem megalkotásákor Leidy besorolta a Brontotheriidae családba. A Megaceropsok idetartozását 1988-ban Carroll, 1989-ben és 1998-ban Mader is megerősítették.[1][2] Mihlbachler és társai szerint a következő nemek fajai is a Megacerops nembe tartoznak: Menodus, Brontotherium, Brontops, Menops, Ateleodon és Oreinotherium.[3][4] ElőfordulásukA Megacerops-fajok Észak-Amerika területén éltek, az eocén kor végén, körülbelül 38-33,9 millió évvel ezelőtt. Körülbelül 4,1 millió éven át léteztek.[5] RendszerezésA nembe az alábbi 6 faj tartozik:
TípusfajaA Megacerops coloradensis (korábbi nevén Brontotherium) terjedelmes teste akkora volt, mint egy orrszarvúé, noha a vaskos nyakon ülő fej kicsinek tűnt. A legfurcsább és legszembetűnőbb sajátossága a nagy, villás szarv a fej elején. A hímek szarva nagyobb volt, mint a nőstényeké, ezért valószínűleg pózolásra használták, amikor élelemért, territóriumért vagy párjukért vetélkedtek. Feltehetően nem használták ragadozók elleni védekezésre, mivel puszta méretük elég védelmet jelenthetett. Körülbelül 33 millió évvel ezelőtt tűntek el a Föld színéről. Megjelenésük Ezeknek az orrszarvúakra emlékeztető állatoknak a pofáján Y alakú, tompa végű szarv ült. A különböző fajok test- és szarvmérete, fajonként változó volt. A legnagyobb fajok mérete megegyezett az erdei elefántéval (Loxodonta cyclotis), a mai harmadik legnagyobb szárazföldi emlősével. Gregory S. Paul szerint az egyik felfedezett példány 3,3 tonnát nyomhatott.[7] A válltájékán a gerincéből további nyúlványok nőttek ki, amelyekre erős izmok rögzültek, hogy az állat elbírhassa a nehéz fejét. Növényevőként valószínűleg húsos ajkakkal és hosszú nyelvvel rendelkezett. Fogazatának alakja arra hagy következtetni, hogy a Megacerops puha növényi szárakkal és levelekkel táplálkozott, és nem szívós, kemény növényzettel. Életmódja Az egyik felfedezett felnőtt hím maradványához tartozó egyik borda részben össze van forrva, ami arra hagy következtetni, hogy a Megacerops-fajok hímei hevesen küzdödtek egymással. Mivel igen nagytestű állatokról van szó, nem valószínű, hogy ezt a sérülést egy ragadozó állat okozhatta.[8] Az öreg és sérült állatokat, valamint a borjakat a Creodonták és az ál-kardfogú macskák (Nimravidae) veszélyeztették. FelfedezésükA Megacerops-fajok maradványai az észak-amerikai préri államokból kerültek elő, főleg Dél-Dakota és Nebraska államokból. Több Amerikai Egyesült Államokbeli és kanadai múzeumban is láthatók ez állatok csontvázai, illetve a róluk készült modellek. A nagy esőzések miatt, korábban is felszínre kerültek e hatalmas állatok kövületei. A sziú indiánok azt hitték, hogy ezek az állatok okozzák a villámot és a dörgést, amikor is a felhők fölött szaladnak, éppeg ezért elnevezték ezeket „villámlovaknak”. A sziúk által felfedezett maradványok, azokhoz a csordákhoz tartoztak, amelyeket a Sziklás-hegység korábbi tűzhányói öltek meg. Jegyzetek
Források
Fordítás
|
