Menno Simons
Menno Simons (1496 – 1561. január 31.) holland katolikus pap, majd anabaptista vallási vezető. Követői mennonitákként ismertek. ÉleteMenno Simons katolikus pap volt, 1536 elején lépett át az anabaptistákhoz, és ki is zárták a katolikus papok közül. Jan Matthys irányzatát, amely Isten országát fegyveres kézzel akarta felállítani a Földön, a leghatározottabban kárhoztatta, s a Biblia békés, tiszta erkölcsi szellemének megvalósítását tartotta a feladatának. [1] A münsteri események után az anabaptistákat még nagyobb hevességgel kezdték üldözni. A szétszórt maradék Menno Simons személyében kapott támogatást, akiket ő Frízföldön (Németalföld) 1537-ben szigorú egyházi fegyelemmel gyülekezetté egyesített. [2] Az újjászervezett közösséget mennonitáknak kezdték nevezni.[3]
1536-ban házasodott meg, felesége: Gertrude, akitől legalább három gyermeke, két lánya és egy fia született.[4] 1540 előtt David Joris volt a legbefolyásosabb anabaptista vezető Németalföldön, de 1544-re már többnyire a mennonita kifejezést használták, ha a holland anabaptistákra hivatkoztak. Menno Simons-t 1543-ban törvényen kívülinek, számkivetettnek nyilvánították és díjat tűztek ki a fejére.[3] Kénytelen volt elhagyni Németalföldet és sokáig bujdosott. A Holstein Hercegségben, Fresenburgban (mai Bad Oldesloe), Alefeld grófnál talált menedéket, aki megvédte őt.[3] Itt nemsokára még könyvnyomtatásra is lehetősége nyílt, így szabadon kiadhatta az írásait, amelyek azután széles körben elterjedtek. [3] 1561-ben halt meg és a kertjében temették el. JegyzetekForrások
Fordítás
|