Miss BalatonA Miss Balaton egy évenkénti megrendezésű magyar szépségverseny. TörténeteA verseny 1999-ben indult a Sportvonal Produkció szervezésében; Bekes József újságíró ötlete alapján. 2001-ben fő szponzora nevét felvéve Lee Miss Balaton 2001 néven rendezték meg. 2002 és 2008[forrás?] között a verseny fő szponzora a Sió-Eckes Kft., így a rendezvény neve Sió Miss Balaton volt kivéve 2005-ben, amikor a verseny neve a főszponzor után Gilette Venus Miss Balaton volt. 2007-ben a Sió alapításának 30. évfordulóját ünnepelte, ez alkalommal az 1977-ben születettek számára külön versenyt hirdettek Sió Miss Balaton '77 néven. 2008-ban ünnepelte 10 éves fennállását, melynek alkalmából megrendezték a Miss Balaton Plusz 2008 versenyt is. Eme utóbbi verseny célja az volt, hogy azok, akik a verseny első évében, az jelentkezés életkori megkötései miatt már nem indulhattak, a 10 éves évfordulón mégis részt vehessenek a megmérettetésen. Ebben az évben Bódogh Edina lett a verseny igazgatója, aki korábban maga is részt vett a versenyen, a versenyt pedig új rendező, a Miss Balaton Kft. szervezte. 2009 és 2011[forrás?] között a verseny elmaradt, mivel az egyik meghatározó szponzor visszalépett a rendezvény támogatásától.[1] A verseny győztesei között volt olyan, aki kisebb nemzetközi szépségversenyen indult. 2014-ben újra megszervezték a versenyt, mégpedig egy új tulajdonos, a BM Park Kft. szervezésében. Az esemény döntőjére ebben az évben és azóta is minden év augusztusában Balatonfüreden kerül sor augusztusban. Versenyigazgatók
A nevezés feltételei és díjaiA Miss Balaton verseny nevezési feltételei megegyeznek más szépségversenyek hasonló feltételeivel. A jelentkezőnek hajadonnak és gyermektelennek kell lennie, és 18-26 év közöttinek és nem jelenhettek meg róla kompromittáló fotók semmilyen médiumban. A jelentkezéshez önéletrajzot, benne a testméretekkel (súly, magasság, derék-, mell- és csípőméretek) valamint egész alakos és portréfotót kell benyújtani a verseny honlapján megadott címre postai úton vagy személyesen. A verseny fődíja egy személygépkocsi, melyet a győztes nyer meg. Ezenkívül különdíjak formájában tárgynyereményeket valamint modell- és reklámszerződéseket adnak át. A 2014-es versenyen a korhatárt kitolták, 18 és 28 év közötti hölgyek nevezhettek a versenybe. ÉrdekességekTöbbször versenyzőkEgyes versenyzők többször is megpróbálkoznak a cím elnyerésével, ezért a verseny 10 éve alatt a 10 győztesből 6 a győzelmét megelőző években is részt vett már a rendezvényen:
Rajtuk kívül a helyezettek és más döntősök is többször részt vettek már a versenyben, akár kettőnél többször is. Más versenyek győztesei a mezőnybenA versenyen részt vettek olyan versenyzők is, akik más országos rendezésű szépségversenyt is megnyertek.
GyőztesekA táblázat a győztesek nevét, valamint annak a nemzetközi szépségversenynek a nevét és az ott elért helyezést tartalmazza, ahol a győztes Miss Balatonként indult.
Versenyek2022Miss Balaton 2022 A Miss Balaton 2022 győztese: Csupor Olívia I. Udvarhölgy: Németh Vivien II. Udvarhölgy: Czepek Kata 2014Miss Balaton 2014 A Miss Balaton Szépségverseny célja, hogy bemutassa a nyár legszebb hölgyeit, és kiválassza közülük, a „Magyar tenger” királynőjét, aki egy évig méltón képviselheti a Balatont közéleti eseményeken, egész évben népszerűsítve azt. A döntőre Balatonfüreden kerül sor 2014. augusztus 9-én. Különdíjak: Zsűri: Műsorvezetők: 2008Több, mint 300 jelentkező közül július 12-én választották ki a döntőbe jutó versenyzőket.
További résztvevők: Barati Ágnes, Burgony Júlia, Gégény Nikoletta, Horváth Judit Vivien, Kanyár Edina, Kárnyáczki Laura, Klusocki Rita, Kozma Veronika, Kovács Nóra, Lerch Ottília, Németh Ivett, Prancz Petra, Tepedelen Tímea Különdíjak: Zsűri: Fellépő művészek: Demjén Rózsi, Műsorvezetők: Sió Miss Balaton PluszA Miss Balaton versenysorozat 10. évfordulóját ünnepelendő külön versenyt szerveztek a 25-36 éves korosztály számára, ahol nem volt feltétel a gyermektelenség és a hajadonság sem.
További résztvevők: Bognár Mónika Napsugár, Korponai Noémi, Nemes Krisztina, Pavelka Beáta, Racsits Katalin, Soós Bernadett, Urbán Szilvia 2007A siófoki Hotel Azúrban tartották az elődöntőt ahol 250-en vettek részt. Ebben az évben a 30 éves hölgyek részére Sió Miss Balaton '77 néven külön versenyt szerveztek.
További résztvevők: Baranyi Anita, Deák Edina, Farkas Zsuzsanna, Hámori Enikő, Ható Júlia, Heincz Eszter, Komenda Mónika, Kupovics Lilla, Oláh Noémi,[m 2] Ország Dóra Bernadett, Polgár Ildikó,[m 3] Schmuczer Bernadett, Serdült Orsolya[m 4] Különdíjak: Műsorvezetők: Magony Szilvia, Abaházi Csaba Zsűri:[2] Jáksó László, Hajas László, Szűcs Judit, Gianni Annoni, Zimány Linda Fellépő művészek: Charlie, Sió Miss Balaton '77A verseny fő szponzora 2007-ben ünnepelte alapítása 30. évfordulóját, ezért ennek megünneplésére Sió Miss Balaton '77 néven külön versenyt indítottak a 2007-ben 30. évüket betöltőknek. A hagyományos mezőnnyel ellentétben jelentkezhetett férjezett és gyermekes versenyző is.
További résztvevők: Alvarez Fernandóné Ambrus Lilla, Berettyán Mónika, Lájer Adrienn, Pap Gabriella, Szabó Renáta 2006A siófoki Hotel Azúrban tartották az elődöntőt 2006. július 15-én, ahol 250-en vettek részt. Az elődöntő zsűrijének tagja volt Gombosi Adrienn, az előző évi győztes, Kásás Tamás vízilabdázó és Hajas László mesterfodrász. A zsűri 33 versenyzőt juttatott a középdöntőbe, ahonnan 16-an jutottak tovább az augusztus 4-i siófoki döntőbe.
További résztvevők: Bálizs Anett, Bódogh Edina, Bodri Szilvia, Bozorádi Linda, Erdélyi Dalma, Finta Eszter Klára,[m 6] Heincz Eszter, Knoll Márta, Polgár Ildikó,[m 3] Rácz Anett, Sipos Szilvia, Strasszer Anett, Toldi Zsuzsanna, Különdíjak:
Zsűri: Gombosi Adrienn előző évi győztes, Fésűs Nelly, Hajas László, dr. Seffer István Fellépő művészek: Crystal együttes, Fortissimo Fúvóskvartett, Budapest Táncstúdió Műsorvezetők:[3] Világi Péter, Varga Edit 2005A versenyre 230-an jelentkeztek. Az elődöntőt 2005. július 9-én tartották a Club Aligában. Az elődöntő zsűrijének tagja volt Jónás Eszter, az előző évi győztes, Gubás Gabi színésznő és Kamarás Iván színész. A zsűri 32 versenyzőt juttatott a középdöntőbe, ahonnan 16-an jutottak tovább az augusztus 5-i siófoki döntőbe.
További résztvevők: Balássy Emőke, Bódogh Edina, Dobrády Tímea Katalin, Görgényi Gabriella, Halász Enikő, Kiss Erika, Papp Lili,[m 8] Tóth Viktória, Balkányi Csilla, Bodri Krisztina,[m 9] Grúber Olívia, Horváth Krisztina, Nemesvári Krisztina Különdíjak: Zsűri: Kamarás Iván, Fellépő művészek: Edvin Marton, Zsédenyi Adrienn, Savaria Táncegyüttes Műsorvezetők: A július 10-én 130 jelentkezővel a Club Aligában tartott középdöntő után 16 versenyző jutott be a Siófokon 2003. augusztus 6-án tartott döntőbe.
További résztvevők: Bajdik Erika, Balássy Emőke, Csonka Berta, Görgényi Gabriella, Hollár Judit, Kacziba Tímea, Lónyai Linda Ivett, Mihócs Alexandra, Minczér Dóra, Orosz Judit, Palkovics Ágnes, Rózsás Anett, Vida Nikolett, Különdíjak:
Zsűri: Ungár Anikó bűvész, Gianni Annoni, Műsorvezetők: Demcsák Zsuzsa, Suri Imre Fellépő művészek: Fiesta együttes, Zsédenyi Adrienn, Fresh együttes A döntőt Siófokon 2003. augusztus 8-án tartották meg.
További résztvevők: Debreczeni Zita, Jónás Eszter,[m 10] Kicska Zsuszanna, Köteles Anna, Molnár Andrea, Strasszer Anett, Zimány Linda,[m 11] Gráczol Szilvia, Karajkó Judit, Kínál Dóra, Mák Kata Virág, Pantinchin Edina, Uj Bianka Különdíjak: Zsűri: Ungár Anikó bűvész, Besenyei Péter műrepülő-világbajnok, Sütő Enikő modell és üzletasszony, Barna János Fellépő művészek: Havasi Balázs zongoraművész, St. Martin, Princess Műsorvezető:[4] Demcsák Zsuzsa 2002A döntőt Balatonlellén tartották 2002. augusztus 9-én.
További résztvevők: Eszes Bianka, Gyetván Annamária, Hohl Enikő, Hollár Judit, Horváth Linda, Kicska Zsuzsanna, Lamos Andrea, Lángi Anita, Mák Kata Virág, Nagy Enikő, Paudics Angelina, Schranc Tünde, Uj Bianka Különdíjak: Zsűri: Ungár Anikó bűvész, Fejérvári Judit fotós és modell, Krizsán Győző mesterfodrász, Dr. Seffer István sebész, Kozma Glória előző évi győztes, valamint a verseny támogatóinak képviselői. Fellépő művészek: gyermek saolin kungfu-bajnokok, Inflagranti zenekar, Sugar & Spice zenekar Műsorvezetők: Papp Virág és Suri Imre 2001A versenyt ebben az évben Lee Miss Balaton 2001 címen rendezték meg. A Club Aligában 2001. július 14-én tartott elődöntőn 90 versenyző közül választották ki a 16 döntős résztvevőt. A döntőt Balatonlellén rendezték meg augusztus 3-án. A döntősök versenyre való felkészítésének része volt, hogy hoszteszként részt vettek a Balaton Szelet Vízikarnevál Balatonalmádiban tartott fordulóján.
További résztvevők: Ambrus Éva, Bilicki Erika, Gyetván Annamária, Horváth Linda, Ivánkovics Kinga, Kapronczai Franciska, Milityevity Daniella, Proksa Szandra,[m 12] Sárosi Brigitta, Stampok Anita, Szabó Erika, Szilágyi Viktória, Tóth Diána Különdíjak: Zsűri: Delhusa Gjon, Béres Alexandra, Pokrivtsák Mónika, Benke László, Palotás János, Zubor Attila valamint a verseny támogatóinak képviselői. Fellépő művészek: Delhusa Gjon, Emergency House, Fitness-növendékek Műsorvezetők: Erős Antónia és Suri Imre 2000A verseny elődöntőjét Balatonalmádiban tartották 72 versenyző részvételével. Az augusztus 4-i döntőbe 18-an jutottak be.
További résztvevők: Beri Krisztina, Ecser Nikoletta, Farkas Hajnalka, Franczia Diána, Gályer Mária, Hévízi Bernadett, Kiss Léna, Kovács Emese, Kozma Glória Lilla,[m 13] Ligethy Éva, Ónodi Réka, Pusztai Katalin, Schneider Andrea Jennifer, Stampok Anita, Szabó Zsófia Különdíjak:
Zsűri: Fellépő művészek: Műsorvezetők: 1999A versenyre, melynek válogatóját 1999. [úlius 22-én Balatonalmádiban tartották, 81 jelentkező nevezett be a megadott határidőig, de többen a jelentkezési határidő lejárta után küldték el nevezésüket, nekik szintén volt lehetőségük az elődöntőn való részvételre. A verseny döntőjét 1999. augusztus 4-én tartották Balatonlellén. A versenyre való felkészülésként a versenyzők néhány napot a balatonlellei borhéten és más idegenforgalmi rendezvényeken dolgoztak, mint a hosztesszek. A győztes egy Gera Katalin szobrászművész által készített sellő-szobrot kapott ajándékba.
További résztvevők: Bödő Noémi, Dubay Adrienn, Egri Ágota, Gáspár Melinda, Girán Brigitta, György Erika, Huszár Mónika, Kaltenecher Zsuzsanna, Magony Szilvia,[m 14] Milityevity Daniella, Piroska Adrienn, Szarka Ildikó, Szigeti Zsuzsa, Zakor Katalin Különdíjak:
Zsűri: Fellépő művészek: Műsorvezetők: Megjegyzések
Hivatkozások
Források |