Nadine Labaki
Nadine Antoine Labaki (arabul: نادين لبكي) (Baabdat, 1974. február 18. –) libanoni színésznő, forgatókönyvíró és filmrendező. Kafarnaum – A remény útja című filmjét 2019-ben Oscar-díjra jelölték. PályafutásaNadine Labaki Bejrúttól mintegy 22 kilométerre keletre, a Libanoni-hegység Baabdat nevű településén született, Antoine Labaki távközlési mérnök és Antoinette Labaki háztartásbeli gyermekeként. Középiskolai tanulmányait 1993-ban fejezte be Bejrútban.[2] Korán elhatározta, hogy filmmel fog foglalkozni, mivel a háború sújtotta Libanonban nem mindig mehetett iskolába és nem volt más szórakozási lehetőség sem, mint hogy húgával, Caroline-nal folyamatosan filmeket nézzenek a tévében.[3] Érettségi után a bejrúti Szent József Egyetemen folytatott audiovizuális tanulmányokat. Az 1997-ben készített 11 Rue Pasteur című diplomafilmjével a párizsi Arab Világ Intézetében rendezett Arab Film Biennáléján a legjobb kisfilm díját nyerte el.[2] Filmes karrierjét 1990-ben kezdte, amikor is díjat nyert a libanoni televízió népszerű Studio el Fan tehetségkutató versenyén videóklip-rendezés kategóriában. Labaki később is rendezett klipeket az 1970-es évek közepétől a 2000-es évek elejéig futó műsorsorozat részére. A videók kiemelkedtek a mezőnyből mozgáskultúrájukkal; némelyek szexuális töltetükkel provokatívnak számítottak.[4] Olyan neves közel-keleti énekeseknek dolgozott, mint Nenszi Azsram vagy Carole Samaha, akiknek klipjeivel díjakat nyert 2002-ben és 2003-ban. A zenei videók mellett számos reklámfilmet is készített.[4] 1998-ban részt vett a párizsi Cours Florent színitanoda csoportos képzésén. Három kisfilm szereplőjének is felkérték, majd 2005-ben nagyobb feladatot kapott: a francia-libanoni rendező Philippe Aractingi kérte fel a Bosta című háborús-zenés filmjének főszerepére. Azóta is rendszeresen játszik filmekben és saját alkotásaiban is rendre feltűnik. Rendezőként 2007-ben debütált Karamell című, francia-libanoni koprodukcióban készült nagyjátékfilmjével, amelynek forgatókönyvét egy féléves cannes-i ösztöndíjjal írta meg a Rezidencia program keretében. A vígjáték egy bejrúti szépségszalonban dolgozó nők sorsát mutatja be egy olyan országban, ahol – bár elvileg egyenjogúság van – a konzervatív hagyományok a mai napig negatívan hatnak a nők életére. A filmet a 2007-es cannes-i fesztiválon mutatták be a Rendezők Kéthete szekcióban. Az alkotást több mint 65 országban vetítették, a libanoni filmművészet addigi legnagyobb nemzetközi sikerét aratta. 2011-ben készült el újabb, a háborús háttértörténet és a vallási megosztottság miatt már komolyabb hangvitelű, egyszerre elszomorító és humoros filmje És most merre? címmel. Bemutatója a 64. cannes-i fesztiválon volt, ahol elnyerte a François Chalais-díjat, valamint az ökumenikus zsűri külön dicséretét. A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon közönségdíjat kapott, Libanon pedig 2012-ben nevezte Oscar-díjra. 2014-ben közreműködött a Rio, szeretlek! című szkeccsfilm elkészítésében, amelynek „O Milagre” szegmensét készítette Harvey Keitel főszereplésével, s olyan színészek dolgozott együtt, mint Emily Mortimer, John Turturro, Vanessa Paradis, Vincent Cassel, vagy Rodrigo Santoro.. Harmadik önálló nagyjátékfilmje, a Kafarnaum – A remény útja a 2018-as cannes-i fesztivál versenyfilmjei között mutatkozott be – sikerrel. A szíriai háborús menekült, Bejrút utcáin élő gyermekek sorsát bemutató filmdráma elnyerte a zsűri díját, az ökumenikus zsűri díját, valamint az újonnan alapított polgárjogi elismerést, a polgárság díját.[5] Számos fesztiváljelölés és -díj mellett 2019-ben Oscar-díjra jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. A 2012-ben meghívták a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Horizont-szekciójának zsűrijébe. A 2015-ös cannes-i fesztiválon tagja volt az Isabella Rossellini által elnökölt Un certain regard-zsűrinek, 2019-ben pedig felkérték ugyanezen szekció zsűrielnökének.[6] 2008 júliusában a francia kulturális és kommunikációs miniszter a Művészetek és Irodalom Érdemrendjének lovagja (Chevalier des Arts et des Lettres) címmel tüntette ki.[4] Nadine Labaki folyékonyan beszél arabul, franciául, angolul és olaszul. Férjezett, 2007-ben kötött házasságot Khaled Mouzanar libanoni zeneszerző, dalszövegíró, producerrel. Egy fiú (Walid, 2009) és egy lány (2016) gyermekük van. FilmográfiaSzínészként
Filmkészítőként
Fontosabb díjak és jelölések
Jegyzetek
Források
|