Nagyfiúk
A Nagyfiúk (eredeti cím: Grown Ups) 2010-ben bemutatott amerikai filmvígjáték, melyet Adam Sandler és Fred Wolf forgatókönyvéből Dennis Dugan rendezett. A főbb szerepekben Adam Sandler, Kevin James, Chris Rock, David Spade, Rob Schneider, Salma Hayek, Maria Bello és Maya Rudolph látható. A történet főhőse öt egykori barát, akik három évtized elmúltával középiskolai kosárlabda-edzőjük temetésén találkoznak újra. A filmet Sandler Happy Madison Productions filmprodukciós cége készítette el és a Columbia Pictures forgalmazásában mutatták be. Az Amerikai Egyesült Államokban 2010. június 25-én került a mozikba. Bár a kritikusok negatívan fogadták, bevételi szempontból jól teljesített. 2012-ben jelent meg a folytatása Nagyfiúk 2. címmel. CselekményAz öt egykori jó barát (Adam Sandler, Kevin James, Chris Rock, David Spade és Rob Schneider) 30 év után kedvenc kosárlabda-edzőjük (Blake Clark) temetésén találkozik újra, s ha már így együtt vannak, együtt is maradnak egy hétvégére. Méghozzá edzőjük tóparti házban, ahova feleségeik (Salma Hayek, Maria Bello, Maya Rudolph) és gyerekeik is elkísérik őket. A csapat most is a régi formáját hozza: a bulizás, egymás ugratása együtt a legjobb, hiszen a kor amúgy sem számít, ha egy kis bolondozásról van szó. Megpróbálják bebizonyítani gyerekeiknek, hogy szórakozni régimódon is lehet. SzereplőkFordítás
Jegyzetek
További információk
|