Nemzetközi stílus (építészet)

A nemzetközi stílus (angol: International Style) vagy más neveken internacionális stílus^[1] vagy internacionalizmus^[2] az 1920-as és '30-as években Európában és az Egyesült Államokban kialakult építészeti áramlat, amely a 20. század első felében a nyugati építészet uralkodó irányzatává vált.^[3] Nagyjából az 1980-as évekig virágzott szerte a világon. Szorosan kapcsolódott a modernizmushoz és a modern építészethez és fő jellemzője, hogy a múlt építészeti hagyományaival teljesen szakított. Az üveg és az acél, kombinálva az általában kevésbé látható vasbetonnal, az építkezés jellemző anyagai.^[3] A stílust gyakran "minimalistának" nevezik, mivel hívei hajlamosak voltak olyan épületeket tervezni, amelyek mentesek minden dísztől, és a legalapvetőbb szerkezeti elemeikre redukálódnak.^[4]

Az 1920-as évek elején Franciaországban és Németországban egyidejűleg tisztázták az építészeti tervezés azon alapelveit, amelyek meghatározzák a nemzetközi stílust. Kulcsfontosságú esemény volt a Deutscher Werkbund (wd) (Német Munkaszövetség) által 1927-ben a Stuttgartban megépített lakótelep. A Ludwig Mies van der Rohe által irányított projekt Weißenhofsiedlung (wd) néven vált ismertté és a stílus bemutatója volt. Az épületek közül kettőt Le Corbusier francia-svájci építész tervezett, és ezek ma a kulturális világörökség részei.^[5]

1932-ben Henry-Russell Hitchcock művészettörténész és Philip Johnson építész kiállítást és kísérőkötetet mutatott be a New York-i Modern Művészeti Múzeumban, amely a kortárs európai építészetet mutatta be. Az „International Style” (Nemzetközi stílus) kiállítás megalkotta a stílus nevét, és bemutatta ezeket a radikálisan modern épületeket az amerikai közönségnek.^[6]

Az USA-ban folytonos volt a fejlődés, e stílus jegyében elsősorban irodaházak épültek, ahol maga a forma a nagyvállalat identitásának része volt, az épületben pedig a sikeres kapitalizmus ölt testet.^[1] A lakóházak kivételével a nemzetközi stílus teljes mértékben uralta az amerikai építészetet az 1950-es évektől az 1970-es évek végéig.^[7] Ez az (anti)stílus testesítette meg a modern mozgalom csúcspontját az Egyesült Államokban és Európában.^[7]

A fő jellemzői a következők:^[1][6]

• látható acélváz
• nagy üvegfelületek
• lapos tető
• a sima felületű, díszítetlen falak
• egybenyíló terek ^[1]

• Ez a szócikk részben vagy egészben az International Style (architecture) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.