Nina Burger
Nina Burger (Tulln an der Donau, 1987. december 27. –) osztrák válogatott labdarúgó.[1] PályafutásaKlubcsapatokban1995 augusztusa óta játszott a SV Hausleiten ifjúsági csapatában. 2001 szeptemberében elfogadta az akkor a NÖ-Landesligában szereplő SV Langenrohr szerződését. 2003-ban megnyerték a bajnokságot és bemutatkozhatott a másodosztály Keleti csoportjában. Az SV Neulengbach 2005-ben csábította magához a tehetséges támadót és 2014-ig 9 bajnoki és 6 gólkirálynői címet szerzett csapatával. 2014 áprilisában az amerikai Houston Dash együtteséhez igazolt, egy hónappal rá pedig megszerezte első találatát a Washington Spirit ellen. Tengerentúli karrierje mindössze egy évet ölelt át, mert elkötelezte magát a német SC Sandhoz 2015. június 15-én. A válogatottban2005. szeptember 1-én mutatkozott be a válogatottban egy világbajnoki selejtező mérkőzésen Anglia ellen. Második mérkőzésén kétszer volt eredményes Magyarország ellen. 2016-ban megnyerte a válogatottal a Ciprus-kupát, az Európa-bajnokságon pedig az elődöntőben búcsúztatta őket Dánia nemzeti tizenegye. 2019. április 1-én bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul. Utolsó válogatott mérkőzését április 8-án játszotta a Svédország elleni barátságos találkozón.[2] 108 mérkőzésen 53 alkalommal szerzett gólt a válogatott színeiben, ezzel a legtöbbszörös válogatott és a leggólerősebb játékos az osztrák női labdarúgás történetében. Sikerei, díjaiKlubcsapatokbanOsztrák bajnok (9):
Osztrák kupagyőztes (7):
A válogatottban
Jegyzetek
Források
|