Norvégia a Junior Eurovíziós Dalfesztiválokon
Norvégia három alkalommal vett részt a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon. A norvég műsorsugárzó a Norsk rikskringkasting, amely 1950 óta tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 2003-ban csatlakozott a versenyhez. TörténeteÉvről évreNorvégia egyike annak a tizenhat országnak, melyek részt vettek a legelső, 2003-as Junior Eurovíziós Dalfesztiválon. Ekkor és a következő évben is a tizenharmadikak lettek, amely az eddigi legrosszabb helyezésük. Legjobb eredményük a harmadik hely, amelyet 2005-ben értek el. A norvég műsorsugárzó 2006-ban visszalépett a versenytől, és azóta sem tért vissza. 2024. január 7-én megerősítették, hogy a következő évben valószínű, hogy az ország visszatér a versenyre.[1] NyelvhasználatNorvégia három versenydala teljes egészében norvég nyelven hangzott el. Résztvevők
Szavazástörténet2003–2005
Norvégia még sosem adott pontot a következő országoknak: Lengyelország és Málta Norvégia még sosem kapott pontot a következő országoktól: Franciaország, Lengyelország és Svájc RendezésekAz EBU 2003 májusában bejelentette, hogy a következő évben az Egyesült Királyságban rendezik meg a dalversenyt. Nem sokkal a koppenhágai verseny után kiderült, hogy a szigetországon belül Manchesterben fogják megrendezni a második kiadást. 2004 májusában az ITV pénzügyi és szervezési problémák miatt elállt a rendezéstől. Ezután az előző év győztese, Horvátország kapta meg a rendezés jogát, de a helyszín már foglalt volt a gyermek verseny tervezett időpontjára. Végül öt hónappal a verseny kezdete előtt az NRK felajánlotta, hogy megrendezi a versenyt. A verseny pontos helyszíne így a Lillehammerben található Håkons Hall volt, amely 11 500 fő befogadására alkalmas[2] A verseny műsorvezetői Nadia Hasnaoui és Stian Barsnes Simonsen voltak. Összesen 18 ország volt jelen a versenyen, beleértve Franciaországot és Svájcot, melyek első alkalommal vettek részt.
Háttér
Galéria
Lásd mégTovábbi információkJegyzetek
|