Oláhciklény
Oláhciklény (németül: Spitzzicken, horvátul: Hrvatski Cikljin, a gradišćei nyelv régebbi alakjában Horvatski Ciklin és Hervatski Ciklin alakokat fedezhetünk fel) Vasvörösvár településrésze, egykor önálló község Ausztriában Burgenland tartományban a Felsőőri járásban. FekvéseFelsőőrtől 5 km-re keletre fekszik. TörténeteA régészeti leletek tanúsága szerint területén már a bronzkorban is állt település. A mai települést a 16. század közepén alapították, 1567-ben "Wy Zeck" alakban említik először. Német nevét 1586-ban említik először. 1614-ben "Olah-Cziklin" néven szerepel egy oklevélben. Nevének előtagját első lakóiról kapta, később a településen a horvátok kerültek többségbe. Egy 1744-ből származó oklevél szerint lakói nemesek voltak. A falu első fakápolnáját 1686-ban építették, János evangélista tiszteletére volt szentelve. Mai temploma 1821-ben épült. Vályi András szerint " Oláh Cziklin. Vollendorf. Horvát, és elegyes falu Vas Vármegyében, földes Urai a’ Czisztertziták, lakosai katolikusok, fekszik N. Falva mellett, ’s lakosai marhákkal is kereskednek. Határja középszerű, legelője jó, második Osztálybéli."[1] Fényes Elek szerint " Oláh-Cziklin, (Spicz), német falu, Vas vmgyében, szinte gróf Erdődy Györgyé, 343 kath. lak."[2] Vas vármegye monográfiája szerint " Oláh-Cziklin. Házszám 56, lélekszám 462. Lakosai horvátajkúak, vallásuk r. katholikus. Postája és távírója Vörösvár. Birtokosok az Erdődyek."[3] 1910-ben 373, túlnyomóan horvát lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Vas vármegye Felsőőri járásához tartozott. 1921-ben Ausztria Burgenland tartományának része lett. 1971-ben közigazgatásilag Vasvörösvárhoz csatolták. Lakóinak többsége ma is horvát nemzetiségű. NevezetességeiSzent Borbála tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1821-ben épült, 2002-ben renoválták. További információkJegyzetek
|