Optika

Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!

Az optika vagy fénytan a fizikának a fény és általában az elektromágneses sugárzás terjedésével foglalkozó tudományága. A fény tulajdonságait, a fényjelenségeket – fénytörés, fényvisszaverődés, visszatükrözés – vizsgálja.

Az optika szó a görög optikosz (ὀπτικός = látás) szóból származik.^[1]

• A geometriai optika a fényt mint egy sugarat tekinti, mely egyenes vonalban halad az egyes közegekben, a közeghatárokon pedig visszaverődik vagy megtörik.
• A hullámoptika a fényt hullámként modellezi, és a fény terjedésével kapcsolatos jelenségekkel foglalkozik. Így magyarázható a diffrakció, az interferencia és a polarizáció jelensége.
• A kvantumoptika a fény anyaggal való kölcsönhatását írja le, amely során fény keletkezik vagy megsemmisül, ezért vékony rétegek és határjelenségek magyarázatául szolgál.

A színeket a fény frekvenciája határozza meg. A különböző színeknek megfelelő hullámhosszak a fázissebesség és a frekvencia értékének a hányadosa.

Színkép vagy spektrum valamely fényforrástól kibocsátott fény hullámhossz szerinti felbontásánál a színekhez tartozó intenzitás frekvenciára való eloszlását leíró függvény által adható meg, illetve a fényspektrográfok által a hullámhossz szerint felbontással a térben.

A gerjesztett atomi vagy molekuláris rendszer által kibocsátott elektromágneses hullámok hullámhossz szerinti rendszere.

Olyan emissziós színkép, amelynek az intenzitása a frekvencia folytonos függvénye, és széles tartományban különbözik nullától.

Meg kell említenünk a fényforrásokat is, mert fényforrás nélkül nincs fény. Két fajta fényforrást különböztetünk meg:

1. az elsődleges
2. a másodlagos fényforrásokat.

Elsődleges (valódi) fényforrásnak tekintjük azokat a tárgyakat, amelyek fényt bocsátanak ki. Elsődleges fényforrások: a Nap, a csillagok, a gyertya lángja, a lámpa stb.

Minden test, ami csak a rá sugárzott és róla visszaverődő fény miatt látható azt másodlagos fényforrásnak nevezzük.

Ez alapján vehetjük úgy is, hogy minden test másodlagos fényforrás, mint például az asztal, tábla, ember stb.

Ha a fény két eltérő optikai sűrűségű közeg határára érkezik, akkor egy része visszaverődik, másik része pedig belép az új közegbe. Az új közegben haladó fénysugár általában megtörik. A közegek és a határfelület tulajdonságaitól, valamint a beesés szögétől függ, hogy a fényvisszaverődés vagy a fénytörés az erőteljesebb.

Christiaan Huygens holland fizikus és csillagász (1629–1695) dolgozta ki az optikai rendszerek elemzésének hasznos módszerét.

A hullámfront minden pontja elemi gömbhullámok kiindulópontja. Az elemi hullámok a fény sebességével terjednek. Egy későbbi „t” időpontban a hullámfront új helyzetét az elemi hullámok interferenciájának burkolója adja meg.

(Megjegyzés: A hátrafele terjedő elemi hullámok az interferencia miatt kioltódnak.)

Hogyha a közegek és a határfelület tulajdonságai úgy hozzák, hogy a visszaverődés erőteljesebb, a jelenséget fényvisszaverődésnek nevezzük.

Ha egy fénysugár az optikailag sűrűbb közeg felől a ritkább közeg felé halad, akkor a határfelületen nem törik meg, hanem azon – mint tökéletes tükrön – visszaverődik. Ilyenkor teljes fényvisszaverődésről vagy más néven totális reflexióról beszélünk, mivel a határfelület a ráeső fény 100%-át visszaveri. A határszöget a törési törvényből könnyedén meghatározhatjuk:

${\displaystyle {\frac {\sin \alpha }{\sin 90^{\circ }}}={\frac {1}{n}}}$

ebből:

${\displaystyle \sin \alpha _{h}={\frac {1}{n}}}$

A visszavert sugár teljesen poláros lesz, ha a visszavert, valamint a közegbe behatoló megtört sugár egymásra merőleges. A teljes polarizációhoz tartozó ${\displaystyle \alpha _{b}}$ beesési szög és a törésmutató kapcsolata:

${\displaystyle n={\frac {\sin \alpha _{b}}{\sin \beta }}={\frac {\sin \alpha _{b}}{\sin(90^{\circ }-\alpha _{b})}}={\frac {\sin \alpha _{b}}{\cos \alpha _{b}}}=\operatorname {tg} \alpha _{b}}$

Hogy a törvényt ki tudjuk mondani, egy kísérletet kell elvégeznünk, amihez optikai korongot használunk. Az optikai vagy Hartl-korong három részből áll:

• beosztásos korong
• szűrő, ami kiszűri a nem megfelelő irányba haladó fénysugarakat
• tartószerkezet, amire tükröket, illetve lencséket rakhatunk

Jelen esetben a tartószerkezetre egy síktükröt raktunk. A képen látszik, hogy merre halad a fénysugár, és elvileg azt látjuk, ami a mellékelt képen látható.

A törvény meghatározásához értelmeznünk kell a képet. Az alábbi elnevezéseket használjuk:

• beeső fénysugár (s): a felülethez tartó fénysugár
• visszavert fénysugár (s’): a felülettől távolodó fénysugár
• beesési pont (O): ahol a beeső fénysugár a felületet éri
• beesési merőleges (n): a beesési pontban a felületre állított merőleges
• beesési szög (α): a beeső fénysugárnak a beesési merőlegessel bezárt szöge
• visszaverődési szög (β=α’): a visszavert fénysugárnak a beesési merőlegessel bezárt szöge

A kísérletből megállapíthatjuk a törvényt:

1. A beeső fénysugár, a beesési merőleges és a visszavert fénysugár egy síkban van.
2. A visszaverődési szög egyenlő a beesési szöggel.

Ezt Eukleidész Kr. e. 300 körül már bebizonyította.

Ha egy üvegpohárba vizet öntünk, s rajta átnézve vizsgáljuk a hozzá közel lévő tárgyakat, eltorzult képet látunk. A vízbe helyezett szívószál például megtörtnek látszik, pedig ha kivesszük a vízből, látható, hogy változatlan az alakja. Nem a szívószál törik meg, hanem a fény, amely a vízből érkezik a szemünkbe.

Ha a fénysugár eltérő fénytani sűrűségű anyagok határán átlép, iránya megváltozik. A víz és a levegő határán mindig megtörik a fény, kivéve, ha éppen merőlegesen esik a vízfelületre.

Vákuumban:

${\displaystyle c_{0}={\frac {1}{\sqrt {\varepsilon _{0}\mu _{0}}}}=299792458{\frac {m}{s}}}$

Szigetelőben:

${\displaystyle c={\frac {1}{\sqrt {\varepsilon _{0}\mu _{0}\varepsilon _{r}\mu _{r}}}}={\frac {1}{\sqrt {\varepsilon \mu }}}\approx {\frac {1}{\sqrt {\varepsilon _{0}\mu _{0}\varepsilon _{r}}}}={\frac {c_{0}}{\sqrt {\varepsilon _{r}}}}<c_{0}}$

(ugyanis ${\displaystyle \mu _{r}\approx 1}$)

${\displaystyle n={\frac {c_{0}}{c}}={\sqrt {\varepsilon _{r}\mu _{r}}}\approx {\sqrt {\varepsilon _{r}}}}$

${\displaystyle \varepsilon _{r}}$ frekvenciafüggése miatt különböző hullámhosszú fénysugarak ugyanabban a közegben különböző sebességgel terjednek. Az új közegben a fényhullámok különböző frekvenciájú komponensei különböző mértékben térnek el a becslési irányhoz képest, azaz szóródnak. Emiatt bontja színeire a különböző frekvenciájú (színű) fények keverékét a prizma.

A második közeg első közegre viszonyított relatív törésmutatója:

${\displaystyle n_{21}={\frac {c_{1}}{c_{2}}}={\frac {n_{2}}{n_{1}}}}$

Az első közeg optikailag akkor sűrűbb a második közegnél, ha ${\displaystyle n_{21}\!<\!1}$, ellenkező esetben a közeg optikailag ritkább. (Az optikai sűrűség nem azonos a mechanikai sűrűséggel.)

Ugyanazon közegben a beesési és törési szög szinuszának aránya állandó, és egyenlő az első, illetve második közegben mért terjedési sebességek hányadosával.

${\displaystyle {\frac {\sin \alpha }{\sin \beta }}={\frac {c_{1}}{c_{2}}}=n_{21}={\frac {n_{2}}{n_{1}}}}$

Az ${\displaystyle \alpha }$ beesési szög növelésével a fény energiájának egyre kisebb hányada jut be az új közegbe.

A Wikimédia Commons tartalmaz Optika témájú médiaállományokat.

• Optikai lencse (domború, homorú)
• Tükör (sík, homorú, domború)
• Prizma
• Szem
• Szemüveg és kontaktlencse
• Optikai távcsövek
  • Galilei-távcső (hollandi távcső)
  • Kepler-távcső (csillagászati távcső)
  • Newton-távcső
  • Cassegrain-távcső
  • Ritchey–Chrétien-távcső
• Mikroszkóp
• Fényképezőgép és őse, a camera obscura
• Kamera
• Diavetítő
• Optikai szál

• Budó Ágoston: Kísérleti fizika III. Nemzeti Tankönyvkiadó (1994) ISBN 963-18-5969-X
• Allen Nussbaum; Richard A. Phillips: Modern optika. Műszaki Könyvkiadó (1982) ISBN 963 10 3864 5
• Csákány Antal; Flórik György; Gnädig Péter; Holics László; Juhász András; Sükösd Csaba; Tasnádi Péter. Fizika. Akadémia Kiadó (2009). ISBN 978 963 05 8487 6 

• Optika.lap.hu - linkgyűjtemény
• Fizkapu portál FizFotó rovatának optika tárgyú fotói
• Hétköznapi fénytani jelenségek
• Budó Ágoston: Kísérleti fizika III. Nemzeti Tankönyvkiadó (1994) ISBN 963-18-5969-X
• Allen Nussbaum; Richard A. Phillips: Modern optika. Műszaki Könyvkiadó (1982) ISBN 963 10 3864 5

• Fermat-elv
• Fénysebesség
• Geometriai optika
• Prizma
• Spektrum