Paládi-Kovács Attila
Paládi-Kovács Attila (Ózd, 1940. szeptember 14. –) Széchenyi-díjas magyar etnográfus, muzeológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az agráretnográfia és az anyagi kultúra történetének neves kutatója. 1986 és 2004 között az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának, illetve Kutatóintézetének igazgatója. Életpályája1958-ban érettségizett, majd beiratkozott a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának földrajz–néprajz szakára, ahol 1963-ban szerzett bölcsész diplomát. Diplomájának megszerzése után az egri Dobó Múzeum és a debreceni Déri Múzeum muzeológusaként helyezkedett el. 1965-től három éven keresztül a Kossuth Lajos Tudományegyetem néprajzi tanszékének munkatársa volt, majd 1968-tól az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának tudományos munkatársa, később osztályvezetője és igazgató-helyettese volt. 1981-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz tanszékén kapott docensi megbízást. 1985-ben kinevezték a tanszék vezetőjévé. 1986-ban az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának igazgatójává nevezték ki, amely tisztségét a csoport kutatóintézetté történt átalakulása után is megtartotta. 1990-ben nevezték ki egyetemi tanárnak. A tanszéket 1995-ig, a Néprajzi Kutatóintézetet 2004-ig vezette, majd kutatóprofesszori címet kapott. 2000 és 2003 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal kutatott. 1974-ben védte meg a történettudományok (néprajz) kandidátusi, 1987-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Néprajzi Bizottságának lett tagja, később elnöke. 1995-től között az MTA közgyűlési képviselője volt, majd 2001-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2010-ben pedig rendes tagjává. 2005 és 2008 között a Nyelv- és Irodalomtudományi Osztály elnökhelyettese volt, majd 2008-ban az osztály elnöke lett. Ilyen minőségében az MTA elnökségében is részt vesz. 2004 és 2008 között a Doktori Tanács tagja volt. Akadémiai tisztségei mellett 1968-ban a Magyar Néprajzi Társaság tagja lett, majd 1982 és 1988 között a társaság főtitkári tisztségét töltötte be, majd 2003-ban elnökké választották. 1988 és 1998 között az Antropológiai és Néprajzi Tudományok Nemzetközi Szövetsége végrehajtó bizottságában is részt vett. Az Ethnographia, az Acta Ethnographica, a Demos és az Ethnologica Slavica című tudományos szakfolyóiratok szerkesztőbizottságába is bekerült, illetve a Magyar Néprajz című kézikönyv és a Népi kultúra – népi társadalom főszerkesztője. MunkásságaKutatási területe a magyar népi gazdálkodás, néprajzi kartográfia, néptörténet. Pályafutása során feltárta a paraszti rétgazdálkodás gyakorlatát, valamint más egyéb mezőgazdasági ágazati rendszereit (például juhtartás és bortermelés). Ezenkívül feldolgozta a magyar állattartó kultúra és gazdálkodás történetét, valamint számos népi közlekedő- és szállítóeszközt. Kisebbségi néprajzzal is foglalkozott: meghatározta a ruszin szórványok, valamint a bánsági magyar telepek fontosságát, de kutatta a 18–19. századi belső vándorlás, valamint a népemigráció függőleges irányát is. Több magyar népcsoport (palócok, barkók) és a Felföld kulturális régiójának jellegét. A Magyar Néprajzi Atlasz több mint százhúsz térképlapját szerkesztette meg. A hagyományos magyar társadalom alsó osztályainak és foglalkoztatási rétegeinek gazdasági meghatározottságát, valamint kulturális-mentális vonásait. Családja1964-ben nősült, felesége dr. Lendvai Csilla. Házasságukból két fiúgyermek született (Ádám, Gergely). Öt unoka (Áron, András, Aliz, valamint Boldizsár, Emese) nagyapja. Díjai, elismerései
Főbb publikációi
Források
|