Papp László Budapest Sportaréna
A Papp László Budapest Sportaréna, röviden Budapest Sportaréna vagy gyakran csak Aréna egy többcélú fedett sportcsarnok Budapesten. Ez az ország második legnagyobb sportkomplexuma a szintén a fővárosban található MVM Dome után. Papp László magyar ökölvívóról kapta a nevét. A létesítmény a legnagyobb koncertkonfigurációban 12 500, bokszmérkőzéseken 11 390, jégkorongmérkőzéseken pedig 9479 ember befogadására alkalmas. Az 1999 decemberében tűzvészben megsemmisült, ugyanezen a helyen állt Budapest Sportcsarnok helyére épült. Alatta egy távolsági buszpályaudvar, közvetlen szomszédságában pedig a Puskás Aréna működik. TörténeteA Sportaréna elődjét, a Kiss István tervezte Budapest Sportcsarnokot 1982. február 12-én avatták fel. Az épület a leningrádi Jubileumi Sportcsarnok mintájára épült, bár annál valamivel nagyobb lett. 12 500 nézőt tudott befogadni. A Budapest Sportcsarnok 1999. december 15-én a karácsonyi vásár ideje alatt a tűz martalékává vált, amely alkalmasint elektromos zárlat miatt keletkezett. A katasztrófa sokkolta a közvéleményt, mivel a BS volt az egyetlen, több ezer ember befogadására alkalmas fedett épület, mely számos hangversenynek, kulturális eseménynek, sportrendezvénynek adott otthont. Az épület teljesen leégett, helyreállítására nem volt lehetőség, ezért kezdeményezték egy új sportcsarnok felépítését, amelynek építése 2001. június 30-án kezdődött. A terveket Skardelli György, Pottyondy Péter és a Közti Rt. készítette.[1] Újjáépítése végett Szűcs Judith énekesnő jótékonysági koncertet tartott teltházzal! Az építő a francia Bouygues építőipari cég lett, mely 2002-ben a világ legnagyobb építővállalata volt. Az épület formáját, csakúgy, mint az egész épületkomplexumot, a magyar építészek (KÖZTI) egyesülete az angol–amerikai Sport Concepts építészeivel közösen álmodták meg. Befogadóképessége változatlanul 12 500 fő. A Budapest Sportaréna 2004. május 28-a óta viseli Papp László háromszoros magyar olimpiai bajnok ökölvívó, edző és sportvezető nevét.[2] Az épület számokbanA „kavics”-nak becézett csarnokba 50 000 tonnányi betont, 2300 tonna acélszerkezetet, több mint 11 000 000 csavart és több kilométernyi kábelt fektettek le. Az épület nehezebb, mint az Erzsébet híd és a Szabadság híd együtt. Tömege nagyjából 200 000 tonna, gyalogos terét Magyarország legnagyobb gránitfelülete borítja, amelynek területe 15 000 m2 Az átadásAz ünnepélyes átadásra 2003. március 13-án került sor, az épületet Jánosi György, akkori ifjúsági és sportminiszter avatta fel. A rendezvény nagyszabású klasszikus-komolyzenei koncerttel zárult. A megnyitóA megnyitásra március 14-én került sor, mely egy gigantikus komolyzenei koncerttel zárult, Beethoven IX. szimfóniájával, amely szimbolizálta Magyarország leendő belépését az Európai Unióba. Megközelítése
EseményekKoncertek, rendezvények2025
2024
2023
2022
2021
2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
Sportesemények
Galéria
Jegyzetek
További információk
|