Filippo Mazzola festő fia. Művészete Antonio da Correggio hatása alatt állt. 1523-ban Rómába ment. Raffaello és Michelangelo művei is hatottak rá. VII. Kelemen pápánál nagy kegyben állott. 1527-ben, Róma kifosztásakor menekülni kényszerült: előbb Bolognába ment, majd 1530-ban visszatért szülővárosába, Parmába. Élete utolsó 10 évében szülővárosában és a közeli Casalmaggioréban dolgozott. 1531-ben megbízást kapott Parmában a Santa Maria della Steccata templom apszisában freskó elkészítésére, azonban ezt nem teljesítette, a szenvedélyévé vált az alkímiának is köszönhetően – ezért 1539-ben bebörtönözték. Rézkarcai a műfaj legkorábbi mesterművei közé tartoznak.[5]
Stílusa
Stílusa a korai manierizmushoz sorolható.
André Chastel írja róla:
„… ő, Correggio tanítványa azt tűzte ki célul, hogy eljusson a kellem és a báj teljéhez, kiküszöbölve minden realista elemet a kompozíció alakjaiból; stílusát (maniera) egész sereg festő utánozta. ... Parmigianinóval a festészet azt tűzte ki célul..., hogy tárgya az a "nem is tudom mi" legyen, ami a belső, azaz képzeletünkben kivirágzott képből ered... ügyesen összeolvasztva azt a természet formáival. Ez a "manierista" magatartás irányítja aztán a festő egész idegen, állhatatlan, könnyed személyiségét.[6]”
Főbb művei
Hosszú nyakú Madonna (1535 körül, Pitti)
Szent György (freskó, a parmai S. Giovanni Evangelista-templomban)
