Pelikán József (építészmérnök)
Pelikán József (Budapest, 1913. szeptember 1. – Budapest, 1969. május 16.) építészmérnök, egyetemi tanár, 1957-től haláláig a Budapesti Műszaki Egyetem szilárdságtan tanszékének vezetője.[4] MunkásságaPelikán József 1938-tól kezdve dolgozott a Műegyetem Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszékén, előbb tanársegédként, később adjunktusként, 1949-től pedig intézeti tanárként. 1951-ben egyetemi tanár lett, 1957-ben pedig tanszékvezető. Három évig az egyetem tudományos rektorhelyettese is volt. Ábrázoló geometriát és szerkezettervezést tanított; fő szakterülete a tartószerkezetek tervezése volt. A második világháborúban részt vett Horthy Miklós gödöllői bunkerének tervezésében, a hatvanas évek elején pedig az Astoria-aluljáró tervezésében. 1958-ban írta Hártyaszerkezetek és szabadszélű hártyaszerkezetek című akadémiai disszertációját. Az ebben leírt elv alapján készült tartószerkezeteket Pelikán-hártyának nevezik. 1969-es halálakor két egyetemi jegyzet befejezett kéziratát találták meg az íróasztala fiókjában. CsaládjaFiai: Pelikán József matematikus, az ELTE Algebra és Számelmélet Tanszékének nyugalmazott adjunktusa.[5] Pelikán János orvos Publikációi
Jegyzetek
Források
|