|
Pinnész illír király
Pinnész (ógörög Πίννης, latin Pinneus, Pinnius; Illíria, i. e. 230-as évek második fele – ?, i. e. 217 ?) az ókori Illír Királyság uralkodója i. e. 231-től i. e. 217-ig. Miután apja, Agrón halálakor kisgyermekként örökölte meg a trónt, i. e. 227-ig mostohaanyja, Teuta királyné, majd i. e. 219-ig mostohaapja, Pharoszi Démétriosz régensi gondoskodására volt bízva. Az államügyek irányítása szintén a régensek kezében volt, így bár Pinnész uralkodása alatt került sor a Római Köztársaság első (i. e. 229–228) és második illíriai háborújára (i. e. 219), a kiskorú királynak azok lefolyására vajmi kevés befolyása volt. A második háborút követően a rómaiak elismerték királyi jogaiban, de két évvel később, i. e. 217-ben már atyai nagybátyja, Szkerdilaidasz volt az Illír Királyság uralkodója. ÉletútjaSzülei a kb. i. e. 250-től az Illír Királyság felett uralkodó Agrón király és annak második felesége, Triteuta voltak. Apja az elődjeiét nagyságában és ütőerejében jóval felülmúló flottát és hadsereget szervezett, birodalma a Narón és az Aóosz völgyei között húzódott.[1] Agrón az i. e. 231. évi medioni csata után váratlanul elhunyt, és Pinneusz örökölte meg a trónt. Miután azonban még karonülő gyermek volt, régensként mostohaanyja, Agrón első felesége, Teuta királyné vette át az államügyek irányítását.[2] Az illírek vereségével és a partvidéki római protektorátus megalapításával záruló első római–illír háború (i. e. 229–228) után egy évvel, i. e. 227-ben Teuta lemondott régensi hivataláról. A korábban az illír uralkodók szolgálatában állt Pharoszi Démétriosz ekkor nőül vette Pinnész anyját, Triteutát, és ezzel – valamint a rómaiak jóváhagyásával – a kiskorú király régense lett.[3] Az i. e. 220-as évek közepétől Pharoszi Démétriosz a római fennhatósággal és az i. e. 228. évi békével fokozatosan szembefordulva kalandor politikát folytatott. Bár eleinte nem vitte nyílt kenyértörésre a dolgot, de illírjei élén ismét a kalózkodás útjára lépett, visszafoglalt római protektorátus alatt álló területeket, és egyre inkább a Rómával szembenálló III. Antigonosz Makedóniája felé orientálódott.[4] Egyes események történettudományi értelmezései arra utalnak, hogy az időközben felcseperedett Pinnész ellenezhette mostohaapja – és a vele szövetséges Szkerdilaidasz – politikáját, és igyekezett a Rómával kötött i. e. 228. évi békéhez hű maradni. Így például amikor a korabeli források arról adnak hírt, hogy i. e. 222-ben az illírek egy része Makedónia oldalán harcolt Szellasziánál, aközben egy másik illír sereg Makedóniát támadta, a történészek Pinnész támogatóit sejtik az utóbbiak mögött.[5] Miután a rómaiak megelégelték Pharoszi Démétriosz politikáját, i. e. 219-ben hadat indítottak ellene (második római–illír háború), és elűzték a hatalomból. Róma ezt követően saját jogán királyként ismerte el Pinnészt, és vele újították meg az i. e. 228-as béke feltételeit, köztük az Illír Királyság által fizetendő hadisarc mértékét.[6] Pinnész nem bizonyult erős kezű uralkodónak, az elkövetkező években az Illír Királyság társadalmi válságon esett át, az Apollónia és Epidamnosz közötti területek illírjei ismét köztársasági rendszerű koinonokba kezdtek szerveződni.[7] Két évvel később, i. e. 217-ben római követek érkeztek Pinnész udvarába, hogy kérdőre vonják az elmaradt hadisarc miatt, egyúttal azzal is megfenyegették, hogy magukkal hurcolják Rómába.[8] Pinnész még ugyanabban az évben eltűnt a politika színpadáról – egyes források szerint meg is halt[9] –, és az új illír uralkodó nagybátyja, a makedónellenes politikát hirdető Szkerdilaidasz lett.[10] Jegyzetek
Források
|
||||||||||||||||||||||||||
