|
Puhafaligetek    A puhafaligetek (Salicion albae) Soó, 1930 em. T. Müller Görs a folyóparti füzesek (Salicetea purpureae Moor 1958) növénytársulástani osztályának egyik, Magyarországon is gyakori társuláscsoportja három növénytársulással:
A csoportot korábban fűz-nyár ligeterdő (Saliceto-Populetum) néven egyetlen növénytársulásnak tekintették. FajösszetételükA puhafaligetek laza erdők. Koronaszintjük magas (30 m-ig), és mivel benne különböző fák váltogatják egymást, a felszíne gyakran erősen hullámos. Többnyire meglehetősen magas második koronaszintjük is kifejlődik. Cserjeszintjük változóan fejlett. Fontos szerepet játszanak bennük a folyondárok. Uralkodó fajai:
Fontos elemeik a koronába kúszó liánok:
A gyepszintre jellemző magas növények:
továbbá több, általában a nádasokban növő, amfibikus növény:
a magassásosok növényei közül különféle sások (Carex sp.):
A kiszáradó területeken tömegesen elszaporodik:
ElőfordulásukMagyarország valamennyi sík- és dombvidéki folyója mentén elterjedtek. Ezek az azonális, higrofil szálerdők a folyók és folyamok partvidékén második övezetként, a bokorfüzesek mögött alakulnak ki. A nyárligeteket régebben a keményfaligetek helyén kialakult, másodlagos előerdőnek tekintették, de ez csak a magas ártéren növő állományaikra lehet igaz. Az alacsony ártereken a nyárligetek a szubmediterrán klíma hatását jelzik. A puhafaligetek az alacsony ártér mélyebb részein, a fiatal öntéstalajon élnek, ezért lábuk nem ritkán 3–4 hónapig is vízben áll. Talajukban csak nyers humusz keletkezik, és ezt a nagyobb árvizek könnyen magukkal ragadhatják. Mivel azonban a kisebb árhullámok felhalmozzák az ártéren a hordalékot, a talajban akár több, eltemetett nyershumusz szint is kialakulhat, rétegzett öntéstalajt hozva létre. Források
|
