Római katakombák
A római katakombák (olasz: Catacombe di Roma) földalatti temetkezési helyek Olaszországban; egy részük egykori travertino illetve természetes cementbányák hosszú, mély alagútjai.[1] Több mint negyven római katakomba ismert, és néhányat csak az elmúlt évtizedekben fedeztek fel. A katakombák összhossza mintegy 150 km. Közülük az ókeresztény földalatti temetők és menedékhelyek a leghíresebbek, amelyek külön katakombákban, vagy akár egymással összekapcsolva vannak. A 2. századtól kezdve Róma összes vallásának hívei temetkeztek katakombákban[2] elsősorban a túlzsúfoltság és a helyhiány miatt. Az etruszkok, mint sok más európai nép is, földalatti kamrákban temetkeztek. Az eredeti római szokás az elhamvasztás volt, amely után a maradványokat egy edényben vagy urnában helyezték el. A korai keresztények temetkezési szokásai azonban némileg eltértek ettől a gyakorlattól, és a feltámadás reménye miatt nem hamvasztották el a halottaikat, hanem inkább eltemették őket. A keresztények titkos összejöveteli helynek használták a katakombákat, amelyek egyben temetkezési célt is szolgáltak.[1] EtimológiaA katakombák a többes számban álló latin catacumbæ (catacumbae) szóból ered, mégpedig a cata tumbas (a sírok között), kifejezésből, eredetileg az ógörög κατα (lenn) illetve τυμβος (sír) szavakból. Ez föld alatti helyet jelöl. Eredeti nevük pedig coemeterium volt; amely a görög koimétérion (=nyugvóhely) szóból származtatható, és olyan temetőt jelöl, amely lehet a felszínen vagy a föld alatt.[3] Az adott katakombákat egyes szentekről vagy az illető terület tulajdonosának neve után nevezték el. Keresztény katakombákTörténelemAz első században a római keresztények nem rendelkeztek saját temetőkkel. Ha földet birtokoltak, eltemették a rokonokat ott, különben a közös temetőkre szorítkoztak, ahol a pogányokat temették el.[4] A keresztény közösségek idővel egyre inkább ragaszkodtak ahhoz, hogy halottaikat közös helyen, „megszentelt földbe” temessék el. Ezért a 2. század első felétől a különböző támogatások és adományok eredményeképp megvásároltak bizonyos nagyságú földterületet a temetőjük számára. Mivel földi javakkal nem nagyon rendelkeztek (→ anyagi lemondás), viszont számuk gyorsan gyarapodott, először vízszintes rétegben, szorosan egymás mellé helyezték el a koporsókat, majd tárnákat építettek, s több szint mélységben, különféle rétegekben szűk utcákat képezve, a holttestet jobbról és balról ezekben hosszában helyezték el, ahol a halottak számára félkör alakú üreget (arkoszólium) vájtak, melynek alján egy alkalmas mélyedés volt, melyet a test behelyezése után kőlap fedett le vagy pedig elfalazták. Ezután ráerősítették a meghalt személyre vonatkozó személyes adatokat tartalmazó kőtáblát.[5] (A talált kőfeliratok ma egész folyosókat töltenek be a lateráni múzeumban. ). A katakombák létezéséről a hatóságok természetesen hivatalosan is tudtak, a telkek tulajdonjogát nyilvántartották, a föld kitermelését sem lehetett titokban tartani, ezért nem igazak azok a mondák, amelyek a katakombák rejtelmességéről szólnak.[5] Ahogy telt az idő, a katakombák egyre nagyobbak lettek. A nagyobb méretűek 250 után keletkeztek. Bár a katakombák alkalmasak voltak istentisztelet tartására, a rendes istentiszteletek helye azonban - még az üldözések idején is - általában a városban, nagyobb magánházakban volt.[6] A 313-as milánói ediktum kibocsátása után, amelyben I. Constantinus császár biztosította a szabad vallásgyakorlatot, a keresztények elhagyták a katakombákat. Amikor a barbárok (gótok, longobárdok) betörtek Itáliába és megtámadták Rómát, megsemmisítettek sok műemléket, beleértve a katakombákat is. Részben a barbárok támadásainak volt köszönhető, hogy a mártírok, szentek, pápák földi maradványainak nagy részét a városfalakon belüli bazilikákba szállították át, továbbá a felvirágzó szentek és ereklyék tisztelete miatt Itália számos pontjára kerültek. A középkorra a katakombák zöme elhagyatottá vált és nagy részük feledésbe is merült. Csak három katakomba maradt még ismert; ezek közül az egyik a Szent Sebestyén (San Sebastiano) volt, ahol a hagyomány alapján egykor Péter és Pál apostol maradványait őrizték (3-4. sz.), ezért fontos zarándokhellyé vált.[7] A 16. században munkások leszakadtak a Priscilla-katakombába, ezután kutatni kezdték a föld alatti üregeket. A katakombák régészeti feltárása Antonio Bosio (1575-1629) nevéhez köthető, aki a "földalatti Róma Kolumbusza" nevet kapta. A 19. században a katakombák, különösen a Szent Callixtus szisztematikus feltárását Giovanni Battista de Rossi (1822-1894) vezette, aki a keresztény archeológia atyjának tekinthető.[8] A ma ismert katakombák nagy részét ő tárta fel.[9] A 21. században amikor lézeres technikával eltávolították a falakra rakódott vastag koromrétegeket, ismét jól láthatóvá váltak az antik időkben keletkezett feliratok és falfestmények, amelyek között új, eddig láthatatlan freskókat is felfedeztek.[10] Főbb katakombákA legismertebb katakombák a Szent Kallixtus (San Callisto), a Szent Sebestyén (San Sebastiano) és a Szent Domitilla (San Domitilla), az ókorban épített híres út, a Via Appia mentén, továbbá ezektől távolabb, a Via Salaria-n a Priscilla-katakomba (Catacombe di Priscilla). A négy közül a Szt. Callixtus az egyik leghosszabb és legfontosabb.[11]
Közel 20 km hosszan kanyarog a föld alatt és az archeológusok mintegy félmillió ember sírját fedezték fel.[7] A folyosókat III. Kallixtusz építtette ki azzal a céllal, hogy itt legyen Róma püspökeinek a hivatalos temetkezési helye. A katakombák négy egymás fölötti szinten oszlanak el. A szépen dekorált ún. Pápák kriptájában a kereszténység első századainak több római püspöke nyugszik: Pontiánusz, Lucius, Eutichianus és II. Sixtus "pápák" érdekes feliratos emlékezéseit olvashatjuk itt. A mártírhalált halt ifjú keresztény Cecíliának (akinek a testét itt találták meg) dedikált Szent Cecília kriptát 7. és 8. századi freskók díszítik. A nekropolisz legősibb szakaszában (2. század) Halak és az Eucharistia szimbólumainak festményeit láthatjuk.[1]
A hagyomány alapján itt őrizték a 3-4. között Péter és Pál apostol maradványait. Ennek emlékére épült föléje 340 körül az Apostolok Bazilikája nevű templom. Miután az apostolok maradványait elszállították, a templom az alatta lévő temetőben nyugvó Szent Sebestyén nevét kapta.[12] Ez lett a középkor óta a zarándokok tömege által felkeresett hét templom egyike.[5] A templom alatti katakombák négy egymás fölötti szinten helyezkednek el. Az első szinten találjuk a részben megsemmisült, rideg kápolnát, San Filippo Neri egykori imahelyét. A másodikon nyílik Szent Sebestyén kriptája, aki egy testőrtiszt volt és Diocletianus császár keresztényüldözéseinek idején halt vértanúhalált. A kriptából egy folyosón másik három, az 1. századból származó dekorációkkal és stukkózással ellátott sírhely érhető még el.[1]
Domitilla tágas katakombái a hagyomány szerint a Domitianus által kivégeztetett Flavius Clementis feleségének (vagy unokahúgának) tulajdonát képező egyszerű családi temetkezési helyből alakultak. A katakombák belsejében találjuk Szent Nereus és Achilleus bazilikájának maradványait; az apszis mögötti sírkamra falán látható a Szent Petronellához könyörgő elhunyt Veneranda freskója. A bazilika közelében nyílik a Flavius Aureliusok temetkezési helye. A katakomba egy másik szakaszában a homoním szoborról Jó Pásztornak nevezett helyiség boltozatát a 2. századból fennmaradt festmények díszítik. Végül a katakombák egyik későbbről származó részében gabonapiaci jeleneteket és a mindennapi élet eseményeit megörökítő freskókat láthatunk (3-4. század).[1]
Róma központjától ÉK-re, a Via Salaria-n található. Három szintből áll: egy felszíni keresztény temető; az első földalatti szinten a 2. századból való sírok, majd a legalsó szinten 3-4. századi folyosórendszer. Zsidó katakombákHat zsidó katakomba ismert Rómában, ebből kettő van nyitva a nyilvánosság előtt:
A katakombák listájaA római katakombák listája földrajzi elhelyezkedésük alapján:
Via Portuense
Via Ostiense
Via Ardeatina
Via Latina
Via Labicana
Via Tiburtina
Via Nomentana
Via Salaria nova
Via Salaria vetus
Keresztény szimbólumok
HivatkozásokJegyzetek
Fordítás
Külső hivatkozások
Kapcsolódó cikkek
|