Rendőrakadémia 4. – Zseniális amatőrök az utcán
A Rendőrakadémia 4. – Zseniális amatőrök az utcán (eredeti cím: Police Academy 4: Citizens on Patrol) 1987-ben bemutatott amerikai filmvígjáték, amely a Rendőrakadémia-sorozat negyedik része. Az élőszereplős játékfilm rendezője Jim Drake, producerei Paul Maslansky és Donald L. West. A forgatókönyvet Gene Quintano írta, a zenéjét Robert Folk szerezte. A mozifilm gyártója és forgalmazója a Warner Bros. Pictures. Amerikában 1987. április 3-án, Magyarországon 1990. február 8-án mutatták be a mozikban. CselekményLassard Eric parancsnok, az akadémia vezetője új fejlesztésével, a Zs.A.R.U. (Zseniális Amatőr Rendőrök az Utcán) programmal – melyben civileket kiképeznek ki egyszerűbb rendvédelmi feladatokra – segítené a polgári lakosság és a rendőrség közötti aktívabb együttműködést. A már jól ismert egykori akadémisták, mint már hivatásos állománybeli rendőrök, Tackleberry, Jones, Hooks, Hightower, Sweetchuck, a jó útra tért, de még mindig idegesítően különc Zed, és persze Mahoney, Callahannel együtt felügyelik az akciót, amit Harris százados szokásához híven igyekszik meghiúsítani. Természetesen itt is felbukkan mellette Proctor hadnagy, aki ügyetlenségével Harris terveit hiúsítja meg sorra. Az akció elkezdődik, Zed egy nőegyletnek tart előadást a programról, ahol megismerkedik Laurával, az újonclánnyal, míg Tackleberry egy idősek ottonában keresi fel a program iránt élénk érdeklődést mutató, military-rajongó, belevaló idős hölgyet, Mrs. Feldmannt. Aki mint mondja, nem nézi tétlenül, ahogy a többi öreg meszesedik, inkább rendőrnek áll. Tackleberry feltétlen rajongója lesz a néninek. Két gördeszkás huligán Harris körzetében bohémkodik, gördeszkáznak a plázában, mígnem elfogják őket, és a bíró kötelezi őket a programban való részvételre. A többiek itt-ott szórólapoznak, előadást tartanak, az érdeklődés meglehetősen nagy. Az akadémián máris gyülekeznek az újoncok, feltűnik egy nagyon kövér srác, aki Hightower régi ismerőse, Tommy Conclin, az egykori bajkeverő kiskölyök most lelkes rendőrújonc, kivételes testi erővel bír, a motorját hóna alá kapva sétál a felvételi asztalhoz. A kiképzés folyik, Mrs. Feldmann Tackleberry elismerésére célbalő a gyakorlófegyver helyett a saját nagy hatóerejű pisztolyával, Callahan vizimentést oktat, Zednek Laura bevallja, hogy "tökéletesnek" tartja, majd később már randiznak.Harris és Proctor is dolgoznak az ellenérdekek mentén, de természetesen nem sikerül nekik, hol a századosnak kerül ragasztó a megafonjára, amit a kórházban szednek le róla, hol Proctort lopják el egy mobil wc aktív használata közben vécéstől együtt, és teszik le egy daruval egy épp nézővel teli stadion kellős közepén. Mindeközben Londonban Lassard parancsnok a világ többi részéről összesereglett kollégáival együtt sztorizgat, amikor megérkezik a Hrust parancsnok, aki a kormányzó meghívását hozza a rendőrkonferencia résztvevőinek, és egyúttal elviszik őket megnézni a Lassard-módszer gyakorlati megvalósulását. A városban Proctor hibájából kiszabadulnak a börtön foglyai, és foglyul ejtik a prominens vendégeket. Természetesen a Happy End nem marad el, az amatőr rendőrök a maguk egyre működőképesebb módszereivel és csapatmunkával mindenkit kiszabadítanak, Harris pedig kénytelen ismét végignézni, hogy kollégái sikerre vitték az akciót, mindenkit kitüntetnek. Szereplők
További magyar hangok: Surányi Imre, Szabó Sipos Barnabás Televíziós megjelenésekHBO, TV3, RTL Klub, Film+, Cool, Prizma TV / RTL+, RTL II, Viasat 3, AXN, AXN Black, Viasat 6 JegyzetekTovábbi információk
|