A Sötét angyal (eredeti cím: Dark Angel) amerikai cyberpunksci-fitelevíziós sorozat, mely James Cameron és Charles H. Eglee ötletéből született. A sorozat 2000–2002 között futott a FOX csatornán. Magyarországon a sorozat első évadát a közszolgálati televízió sugározta. 2010. május 13-tól az AXN SCI-FI csatornán látható, várhatóan mindkét évadot levetítik. A sorozat középpontjában a Jessica Alba alakította Max áll, egy génmanipulált szuperkatona, aki társai után kutat, közben pedig próbálja egy fiatal lány hétköznapi életét élni.
2009-ben egy módosított génállományú (ún. génmanipulált) lány tizenegy társával egyetemben megszökik a Manticore-ból, egy szuperharcosok/bérgyilkosok előállítására és kiképzésére specializált titkos kormányzati intézményből. Hónapokkal Max és testvérei szökése után terroristák atombombát robbantanak az atmoszférában, az USA fölött, ami megsemmisíti a számítógépes és kommunikációs hálózat nagy részét, és a harmadik világbeli államok sorsára juttatja az Egyesült Államokat.
Az első évad tíz évvel a fentiek után veszi kezdetét. Az immár 19 éves Max Seattle városában él és azóta is elveszett fivéreit és nővéreit kutatja. Próbálja élni életét, elkerülni a bajt és megtalálni a szerelmet. Biciklis futárként dolgozik a Jam Pony futárszolgálatnál, éjszakánként pedig betöréssel keresi kenyerét, illetve finanszírozza a kutatást. Csordogál is az élete ebben a mederben, egészen addig, amíg egy betörés során össze nem ismerkedik az ország lelkiismereteként működő Logan Cale-lel. Meglátni és megszeretni egymást egy pillanat műve számukra, beismerni is ezt azonban talán egy egész élet alatt sem sikerülne. Mindenesetre megegyezésre jutnak: Max segít Logan-nek lebuktatni a rossz fiúkat, Logan segít Max-nek megtalálni a társait. Mindeközben persze a Manticore sem felejtette el a szökött X5-ösöket, és Lydecker vezényletével próbálják elfogni a szökevényeket, vagy eltüntetni őket a Föld színéről.
A második évad hangulata jóval sötétebb, Max segítségével kiszabadulnak a Manticore foglyai (akik közül többen is szemmel láthatóan viselik magukon a génmanipuláció nyomait) és próbálnak beilleszkedni a hétköznapi emberek közé. Közülük is kiemelkedik Joshua, Sandeman (a Manticore alapítója) első teremtménye és Alec, Max Manticore-beli tenyészpárja. Max Ames White személyében egy minden eddiginél kegyetlenebb és veszélyesebb ellenféllel találja magát szemben, és hamarosan az is kiderül, hogy a génmanipuláció nem az egyetlen út a szuperlények kitenyésztésére.
Itt a vége a cselekmény részletezésének!
A törlés
Hatalmas rajongói bázisa ellenére a sorozatot 2002-ben levették a műsorról, arra hivatkozva, hogy a széria nem elég nézett, illetve arra, hogy 9/11 után nincs igény egy poszt-apokaliptikus sorozatra. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a FOX csatorna azóta sem tudott hasonlóan nézett sorozatot vetíteni a Dark Angel egykori műsorsávjában.
Újraindítás?
2006 áprilisában a FOX csatorna szavazást indított arról, hogy melyik törölt sorozatukat indítsák újra. A lehetőségek között olyan szériák szerepeltek, mint a Buffy, a vámpírok réme, az Angel, Tru Calling – Az őrangyal és persze a Dark Angel.
A szavazást a Dark Angel nyerte a voksok 34,5%-ával, a második a Tru Calling lett 28,1%-kal. Ennek ellenére még nincs hír arról, hogy a stúdió tényleg folytatná a sorozatot.
A rajongók mindenesetre nem adják fel, petíciót indítottak a sorozat újraindításáért, és már 66336 az aláírók száma (2011 márciusi adat).
Jessica Albát több, mint 1200 jelentkező közül választotta ki James Cameron a főszerepre.
A Dark Angel regényekben a három a sorozatban meg nem jelent szökevény neve: Vada, Kavi és Seth. Mindhármukat megölték évekkel Max és Logan találkozása előtt. Vadát Lydecker ölte meg a sivatagban, Kavi baseball-játékosként kamatoztatta tehetségét, de emberfeletti képességeire hamar felfigyelt a Manticore is. Seth a Szempárnak dolgozott, Max elődjeként.
Logan születésnapja: 1988. november 11.
Max azonosítószáma: X5-452, vonalkódja: 332960073452.
Sam azonosítószáma: X5-453, vonalkódja: 332960073453. Sam Max klónjaként tűnt fel a 2. évad 19. részében.
Sketchy eredeti neve: Calvin Simon Theodore, ami tisztelgés az Alvin és a mókusok című rajzfilmsorozat előtt.
Max Guevara karakterét a TV Guide szavazásán a 17. legjobbnak választották a 25 legnagyobb sci-fi legenda választásán.
A második évad Szörnyek nemzete című epizódjában a zászlófelvonás kísértetiesen emlékeztet a híres Iwo Jima-i amerikai zászlótűzésre.
Az első évad ugyanazzal a monológgal kezdődik és zárul: "Sometimes it seems like it happened to someone else, like maybe it was a story I heard. Even though I know it happened." (Szabad fordításban: "Néha úgy tűnik mintha ez valaki mással történt volna, mintha ez csak egy történet volna, amit hallottam. De én tudom, hogy megtörtént.") A pilot epizódban Max mondja, a befejező részben pedig Logan.
Max motorjának rendszámtáblájának számai James Cameron születésnapja.
A gyakran emlegetett S.1.W. tisztelgés a Public Enemy rapegyüttes előtt. A Public Enemy frontembere Chuck D. írta a sorozat főcímdalát.