Søren Rieks
Søren Rieks (Esbjerg, 1987. április 7. –) dán válogatott labdarúgó, a svéd Malmö csatárja. PályafutásaEsbjerg fBSøren Rieks Esbjerg városában született. Az ifjúsági pályafutását 1992-ben a helyi Esbjerg fB-nél kezdte. 2005-ben mutatkozott be az Esbjerg felnőtt csapatában, ahol egészen 2012-ig játszott. NEC Nijmegen2012 júliusában hároméves szerződést írt alá a holland NEC Nijmegen együttesével. Göteborg2014. augusztus 30-án a svéd IFK Göteborghoz igazolt három és fél évre.[1] A klubnál 92 mérkőzés alatt 21 gólt szerzett. 2017-ben távozott a klubtól a szerződés lejárta után. Malmö2018. január 12-én szerződést kötött a Malmövel.[2] Először a 2018. február 18-ai, Dalkurd FF elleni mérkőzésen lépett pályára. Első gólját a 2018. április 23-ai, Brommapojkarna elleni találkozón szerezte.[3] A válogatottbanRieks először 2009 márciusában kapott behívót a dán válogatott Albánia és Málta elleni mérkőzéseire.[4] Először a 2009. november 14-ei, Észak-Korea elleni mérkőzésen lépett pályára. Első válogatott gólját 2009. november 18-án, az amerikai válogatott ellen szerezte. Statisztikák2022. szeptember 18. szerint[5]
A válogatottban
Góljai a válogatottban
Sikerei, díjai
Jegyzetek
FordításEz a szócikk részben vagy egészben a Søren Rieks című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. További információk |