A Section.80Kendrick Lamar amerikai rapper debütáló stúdióalbuma, amely 2011. július 2-án jelent meg a Top Dawg Entertainment kiadón keresztül. Megjelenése előtti években Lamar több mixtape-et is kiadott K.Dot néven. 2010-ben jelent meg ezek közül a negyedik, az Overly Dedicated, amit követően elkezdett dolgozni a Section.80-n.
Az album megjelenése előtt Lamar több mixtape-et is kiadott K.Dot néven. Az első, a Youngest Head Nigga in Charge következtében kapta meg első szerződését a Top Dawg Entertainmenttől.[1] A kiadón keresztül még három mixtape-je jelent meg, amik közé tartozott a sikeres Overly Dedicated. Lamar azt követően érezte szükségesnek az album elkészítését, hogy egy barátját 25 év börtönre ítélték, és tapasztalta az azzal járó fájdalmat.[2]
Lamar 2011 januárjában kezdte el írni az albumot.[3] A felvételek a Top Dawg Studiosban történtek, Carsonban. Az album nagy részét Lamar anyja konyhájában, illetve turnébuszán írta,[3][4] célja az volt, hogy annyira természetes legyen, amennyire csak lehet.[2] Ezt többek között azzal érte el, hogy sokáig befejezetlenül hagyott egyes dalokat, amíg úgy nem érezte, hogy erőfeszítés nélkül le tudja őket zárni.[2]
A Section.80-t méltatták a zenekritikusok, a Metacritic 100 pontból 80-at adott a lemeznek tizenegy szakértői kritika alapján.[5]
Andres Tardio (HipHopDX) azt írta, hogy Lamar „lehet válaszokért kutatott, de az oda vezető útján azokat az év egyik legkiemelkedőbb albumán keresztül kapta meg.”[9] Tom Breihan (Pitchfork) szerint annak ellenére, hogy az albumnak voltak hibái, „a Section.80 így is egy kiemelkedő dokumentuma annak, ahogy egy kiemelkedő tehetség megpróbálja megtalálni hangját.”[11] Az XXL szakértője, Adam Fleischer kiemelte, hogy a lemez egyetlen dala se felesleges, mindegyik indokoltan szerepel az albumon.[14] David Amidon (PopMatters) Lamart Ice Cube pályafutása első éveihez hasonlította: „csak azt mondja el nekünk, amit lát, és ugyan nem ad annyi megoldást, mint amilyen gyakran azt Ice Cube tette, biztosan fel tud nekünk festeni egy élénk képet.”[12]
A Pitchfork a 45. helyre helyezte a lemezt 2011 legjobbjai között,[15] míg a Complex szerint hetedik volt.[16] A Section.80 megjelenése ötödik évfordulóján Ogden Payne (Forbes) írt egy cikket, amiben elmagyarázta, hogy a lemez hogy emelte Lamart a hiphop királyai közé: „a kezdete volt annak, ahogy Kendrick Lamar sikeresen egyensúlyozni tudta a társadalmi kommentárokat a kereskedelmi sikerrel, miközben megalapozta King Kendrick elnevezését.”[17] Az NME 2014-ben az albumot harmadik helyre helyezte a 101 album, amit meg kell hallgatnod, mielőtt meghalsz listáján.[18]