A Soekarno–Hatta nemzetközi repülőtér (indonéz nyelven: Bandar Udara Internasional Soekarno-Hatta, (IATA: CGK, ICAO: WIII) Indonézia fővárosa, Jakarta két nemzetközi repülőterének egyike. Két kifutóval rendelkezik, melyek párhuzamosak, és egymástól 2,4 km-re vannak.
Fekvése
A repülőtér Jáva szigetén, Indonéziában, Jakarta város központjától mintegy 20 km-re északnyugatra található.
Elnevezés
A repülőteret Indonézia első elnöke, Sukarno, és első alelnöke, Mohammad Hatta után nevezték el. A helyiek gyakran Cengkareng-nek nevezik (erről kapta az IATA kódját is).
Története
1985-ben kezdett működni, kiváltva a korábbi Kemayoran repülőteret (közép Jakarta) és a Halim Perdanakusuma repülőteret (kelet Jakarta). A Kemayorant azóta bezárták, a Halim Perdanakusuma még üzemel, főleg charterjáratokat és katonai járműveket fogad.
A repülőtér területe mintegy 18 km². Két terminálja van. Az 1-es terminál főleg hazai járatokat fogad, kivéve a Garuda Indonesia, és a Merpati Nusantara Airlines légitársaságok gépeit, mert ezek a 2-es terminálra érkeznek. A 2-es terminált 1992-ben nyitották meg, ide érkeznek a nemzetközi járatok is.
A repülőteret Paul Andreu francia tervező tervezte, ő készítette a párizsi Charles de Gaulle repülőtér terveit is.
A repülőtér a helyi építészet jellegzetességeit is magán viseli, a várótermek közötti trópusi kertek különös hangulatot kölcsönöznek neki.
A repülőtér a térségben lévő többi nemzetközi repülőtérhez viszonyítva alárendelt szerepet játszik, a nem túl előnyös stratégiai elhelyezkedés, a szűkös költségvetés, és a karbantartás hiánya miatt.
Az üzemeltető, az Angkasa Pura II egy új, modern terminál megépítését tervezi, a fejlesztéshez a nemzetközi utasoktól fejenként IDR 100 000-t (mintegy 9 USD/8 euró) díjat szed (a hazai utasok IDR 30 000-t fizetnek).
Forgalomdiagram
Az utasforgalom az elmúlt években az alábbi módon változott:
Batavia Air (Balikpapan, Banjarmasin, Denpasar/Bali, Jambi, Kupang, Manado, Medan, Padang, Palembang, Pangkalpinang, Pekanbaru, Pontianak, Semarang, Surabaya, Tarakan, Yogyakarta)
Kartika Airlines (Balikpapan, Batam, Ipoh, Johor Baharu, Medan, Surabaya, Tarakan)
Sriwijaya Air (Balikpapan, Bandar Lampung, Banjarmasin, Batam, Bengkulu, Denpasar/Bali, Gorontalo, Jambi, Malang, Medan, Padang, Palangkaraya, Palembang, Pangkal Pinang, Pekanbaru, Pontianak, Semarang, Solo, Surabaya, Tanjung Pandan, Yogyakarta)
1/C terminál
Adam Air (Balikpapan, Banda Aceh, Bandar Lampung, Banjarmasin, Bengkulu, Denpasar/Bali, Jambi, Makassar, Medan, Padang, Palembang, Pangkal Pinang, Pekanbaru, Pontianak, Semarang, Surabaya, Yogyakarta)
Garuda Indonesia (Bangkok-Suvarnabhumi, Peking, Dhahran, Guangzhou, Ho Si Minh-város, Hongkong, Dzsidda, Kuala Lumpur, Nagoya-Centrair, Oszaka-Kansai, Perth, Rijád, Shanghai-Pudong, Szingapúr, Tokió-Narita)