Stjepan Kljuić
Stjepan Kljuić (Szarajevó, 1939. december 19.) boszniai horvát író, újságíró, egykori boszniai horvát politikus,[2] a boszniai háború előtt és alatt a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság elnökségének horvát tagja. A Bosznia-Hercegovinai Horvát Demokratikus Közösség elnöke. Az alapítástól, 1992-től 1997-ig Kljuić volt a Bosznia-Hercegovinai Olimpiai Bizottság első elnöke is. Élete és pályafutásaA Szarajevói Egyetem Filozófiai Karán tanult. 1965-től 1971-ig újságíróként dolgozott Oslobođenjében, majd a zágrábi „Vjesnik” folyóirat szarajevói tudósítója volt. A boszniai háború alatt, 1990 és 1996 között bosznia-hercegovinai elnökség horvát tagja, valamint 1990-ben a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ BiH) párt alapító tagja és második elnöke volt. A HDZ BiH elnökeként tiltakozott az ellen, hogy a horvátok támogassák Alija Izetbegović megválasztott kormányát.[3] A HDZ központi vezetése azonban Zágrábban nyomást gyakorolt Herceg-Bosznia helyi vezetésére, hogy menesszék őt vezetői pozíciójából.[4] Helyére Milenko Brkić került.[3] A Bosznia-Hercegovinai Olimpiai Bizottság 1992-es megalapításakor Kljuićot választották meg a bizottság első elnökévé.[5] 1994-ben megalapította saját pártját,[6] a többnemzetiségű Boszniát támogató Republikánus Pártot. A 2002-es általános választáson a párt horvát elnökjelöltjeként indult, de nem választották meg. Később részt vett az korábbi Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló Nemzetközi Törvényszék (ICTY) eljárásában.[7] Fő művei
Jegyzetek
FordításEz a szócikk részben vagy egészben a Stjepan Kljuić című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. |