Szántó Szandra
Szántó Szandra (Budapest, 1978. október 13.) magyar színésznő. ÉletpályájaSzántó Péter és felesége első gyermekeként született. Testvérei közül Szántó Dávid, az MTV sportriportereként lett ismert, valamint Szintia és Mátyás. Tanulmányait a Deák Ferenc Általános Iskolában kezdte, majd szüleihez hasonlóan, középiskolai tanulmányait az Eötvös József Gimnáziumban végezte. Színészkedési vágya hamar megmutatkozott. Tinédzser korában Földessy Margit Színjátékországa, majd később a Cim-Bo-Ra társulat tagjaként szívta magába a mesterséget. A középiskola elvégzése után a Gór Nagy Mária Színitanoda növendéke volt. Szerepelt a Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke című filmben és a TV a város szélén című sorozatban. Komikai tehetsége egyértelműen kitűnt, részt vett az Articsóka Színpad és a székesfehérvári Vörösmarty Színház néhány produkciójában. 2005-től Sas József szerződtette a Mikroszkóp Színpadhoz, ahol számos kabaréjelenetben szerepelt, népszerű komika párost alkottak Kokas Piroskával. 2010-től rövid ideig a Verebes István vezette Kabaré 24 művésze volt.
2014–2022 között a Turay Ida Színház színésznője volt.[3] Pályája során játszott az Álomgyár Társulat előadásain, illetve a Radnóti Miklós Színházban és az Esztergomi Várszínházban is. Fontosabb színházi szerepeiKabaré
Színház
Filmes és televíziós szerepei
Díjai, elismerései
Jegyzetek
ForrásokTovábbi információk
|