Szent Orsolya

Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!

Szent Orsolya
Szent Orsolya két angyallal és az adományozóval, Benozzo Gozzoli festménye
rendalapító
Születése
4. század? Köln, Németország
Halála
385 Köln
Tisztelete
Sírhely	Sint-Janshospitaal Cathedral of the Assumption of the Madonna
Kegyhely	kölni dóm
Ünnepnapja	október 21.
Jelképei	mártírpálma, nyíl, korona és köpeny, amellyel társnőit védelmezi
Védőszentje ennek	leányok, iskolások, árvák
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Orsolya témájú médiaállományokat.

Szent Orsolya valószínűleg a 4. században élt, bár a legenda szerint az 5. századtól övezi nagy tisztelet, a római katolikus egyház szentje.

Egy 10. századi passió meséli el egy breton uralkodó lányának, a rendkívüli szépségű Orsolyának a történetét, akit titokban felszenteltek Isten szolgálatára, de a kezét megkérte a pogány Ereus herceg. Az elutasítás a hercegnő részéről háború kirobbanása kockázatával járt volna, meg azért is, mert álmában ezt tanácsolta neki egy angyal, kérte, hogy halasszák el a döntést három évre, annak érdekében, hogy jobban megértsék az Úr szándékát, abban a reményben, hogy a vőlegény felveszi a keresztséget, és meggondolja magát. A megállapított idő lejártakor még mindig sürgette egy isteni hírnök, Orsolya tengerre szállt tizenegyezer társnőjével, egyes verziók szerint még a vőlegénye is vele tartott. Áthajózott Angliába, majd vissza a kontinensre tizenegy hajóból álló flottájával, aztán egy nagy vihar elől felhajózott a Rajnán Kölnig, majd a svájci Bázelba, ahonnan gyalog folytatta zarándoklatát Rómába.

Rómában Orsolyát és társnőit a történelem által ismeretlen Cyriacus pápa fogadta. Majd ugyanazon az útvonalon visszatértek Kölnbe, amelyet időközben már meghódított Attila hun király: itt a tizenegyezer szűzet egy nap alatt lemészárolták a dühödt barbárok, míg a híres hun király, beleszeretett a szépségbe, és megkímélte a várost, s közben ő is feleségül kérte, hogy megmentse az életét. Az elutasítás következménye azonban nyílzápor lett, amely egy kései változat szerint a vele utazó Cyriacus pápát is megölte.

Orsolyát, akinek neve a latin Ursula (jelentése kis medve) szóból származik, tisztelték egész Európában, de már 8. században felvették a tizenegyezer szűz kultuszába. Lehetséges, hogy legendája a távolba vesző pogány mítoszban szereplő istennő, Freyja alakját eleveníti fel, aki Horsel vagy Ursel néven üdvözölte a túlvilágon a halott leányokat.

Ennek a legendának az a történelmi tény az alapja, hogy relikviákat találtak egy kölni templomban egy ősi felirat kíséretében, amelyben egy bizonyos Clematius azt állította, hogy vallási épületet óhajtott emelni azon a helyen, ahol a szüzek mártíromságot szenvedtek keresztény hitükért, valószínűleg Diocletianus római császár alatt. A felirat tartalmazza néhány ilyen ősi mártírnő nevét (Alexandriai Szent Aurélia, Cordola, Cunera, Pinnosa, Kunigunda és a britanniai Odialia) köztük Ursuláét is. Más történetileg valószínűtlen állítás, hogy a szüzek egyike, Cunera megszökött a mártíromság elől, Frízia királyának köszönhetően, majd Hollandiában halt vértanúhalált.^[1]

A legenda szerinti tizenegyezer szűz talán elírás, az undecim milia (vagy undecim miliarium) a tizenegy (vagy a tizenegyedik) mérföldet is jelentheti Köln városától.

Orsolya és a tizenegyezer szűz évszázadok óta kedvelt, ismétlődő, rendkívül elterjedt történet a középkorban, számos irodalmi kompozíciót és műalkotást ihletett, amelyek között, a leghíresebb Hans Memling Brugge-ben írt ciklusa, és Vittore Carpaccio, Gallerie dell'Accademiában (Velence) őrzött festményei.

Ursula lett a pedagógusok, az egyetemek, a kelmekereskedők és a beteg gyermekek patrónája.

Az 1200 és 1500 között alapított néhány szerzetesrendet az Orsolya hajócskái névvel illették, amelyek között talán az első a Misericordia di Pisa volt. A hívek vállalták, hogy részt vesznek közös imában, abban a reményben, hogy Orsolya ezért egyengeti a Paradicsomba vezető útjukat. Az 1535-ben Merici Szent Angéla által alapított bresciai Szent Orsolya-rendet lányok oktatásának szentelte, azóta tekinthető a tanárok védőszentjének.

Október 21-én ünnepeltek a Misericordia di Pisa első védőszentjeként.

• Virgin-szigetek
• Saint-Pierre és Miquelon (rövid időre)
• Oberursel (Hessen)
• Campogalliano (Modena megye)
• Marcorengo, Brusasco egyik frakciója (Torino megye)
• Poirino (Torino megye)
• Sant’Orsola Terme (Trento autonóm megye)
• Tuenno (Trento autonóm megye)

A művészet Orsolyát élete különböző pillanataiban ábrázolja: az álom, a találkozás Cyriacus pápával, az utazás, a mártíromság. Hercegnőként, királyi ruhákban, rendszerint koronával a fején; attribútumaival: a vértanúság pálmája, a nyílvessző, amely megölte, egy fehér zászló piros kereszttel mint a győzelem jele a halál felett mártíromság által, s egy hajó. Gyakran ábrázolták a séma szerint Szűz Mária, az irgalom anyjaként: egy nagy, nyitott köpeny alatt jelenik meg, amely először társai, majd a legenda többi szereplője, végül a szerzetesrend tagjai fölé borul. Orsolya szokatlan ábrázolása a pisai Szent Máté Nemzeti Múzeumban: a festmény fatáblára készült, a pisai iskolában 1375-ben, a szent koronával a fején, baljában a pisaiak zászlajával, jobbjával a város allegóriáját (felismerhető a ruhájára hímzett parlagi sasról) segíti kilábalni a vizekből, egyértelmű hivatkozás egy árvízre az Arno-folyón, amelyet a szent hivatott megelőzni, vagy a károkat enyhíteni.

A Misericordia di Pisa négy ábrázolása: egy fából készült szobor, amely képviseli hozzáállását az imához, koronával a fején, pálmával a kezében. Még egy festmény a késő tizenhetedik századi mellkép, koronával a fején, a zászló a kereszttel, majd pedig egy nyíl, amely áthatol a torkán. Aztán ott van jelképe, a pala, a bizonytalan korú képen, a séma szerint Mária, az irgalom anyjaként: a nyitott köpeny, menedékül a mártírtársaknak. Végül van egy kis arckép, egy tizenhetedik századi ábrázolás, amelyen szerepel a szent korona, a zászló, a nyíllal, amely átüti a nyakát.

Vigo di Cadore kis templomot szentelt neki, festményciklusa a falon jó állapotban megmaradt a tizennegyedik század közepéről, s van egy csontereklye is a szenttől.

• 
  Védőköpenyszobra, Szent Orsolya-templom, Köln
• 
  Szent Orsolya megmenti Pisát az árvíztől, Museo Nazionale di San Matteo, Pisa
• 
  Pisai táblaképlépcső részlete, Simone Martini festménye (1330 k.), Museo Nazionale di San Matteo, Pisa^[2]
• 
  Szent Orsolya elküldése, Tommaso da Modena (14. század)^[3]
• 
  Szent Orsolya és társai utazása, Reno-iskola (15. század)
• 
  Oltárképpanel (1473) Ascoli Piceno katedrálisa, Carlo Crivelli
• 
  Hans Memling: Szent Orsolya mártíriuma
• 
  Szent Dorottya, Mária Magdolna és Orsolya (1480 circa), Schweizerisches Nationalmuseum, Zürich
• 
  Illusztráció a Nürnbergi Krónikából (1493)
• 
  Ifj. Hans Holbein: Kölni Orsolya (1523), Kunsthalle, Karlsruhe
• 
  Meister von Messkirch Oltárkép (1531), Hohenzollern hercegi gyűjteményék, Sigmaringen
• 
  Faszobra, Liebfrauenkirche, Ravensburg
• 
  Szent Orsolya és négy társnője mellszobra, Museo Diocesano de Arte Sacro, Araba
• 
  Ereklyetartó mellszobra, Szent Orsolya-templom, Köln
• 
  Vittore Carpaccio: Szent Orsolya apoteózisa^[4]
• 
  Caravaggio: Szent Orsolya vértanúsága^[5]
• 
  1400 körüli freskó, Szent Jakab-templom, Ortisei

• Kolumbusz Kristóf második amerikai útján felfedezett egy szigetcsoportot a Karib-térségben, amelyet Szent Orsolyáról és a 11 000 szűzről nevezett el. Ezek lettek a Virgin-szigetek, amelyek egyike Tortola, a Brit Virgin-szigetek része a szent napját, október 21-ét nemzeti ünnepként megtartja.

• Iacopo da Varazze (szerk. A. V. Brovarone és L. V. Brovarone): Leggenda aurea, Einaudi Editore, Milánó, 2007 ISBN 978-88-06-18322-6
• Liverani, Mariella: Orsola e compagne. Iconografia, Biblioteca Sanctorum IX., Cittá Nuova Editrice, Róma, 1967
• Zarri, Gabriella: Sante pellegrine: Orsola e compagne. Le donne ai tempi del giubileo. Con singolar modestia e insolita devozione, Skira, Milánó, 1967, 49–72. o.
• Oskar Schade: Die Sage von der heiligen Ursula und den elftausend Jungfrauen: Ein Beitrag zur Sagenforschung. 3. Auflage. Rümpler, Hannover 1854 (Digitalisat) (németül)

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Sant'Orsola című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.