6 éves korában kezdett zongorázni. Már gimnazistaként zenekart alakított, 1987-ben csatlakozott a Blöff együtteshez. 1989-ben külföldre ment, komolyzenei és dzsessztanulmányokat végzett, oklevelét Németországban szerezte zeneszerzés–hangszerelés szakon. Emellett stúdiózenészként is működött. Számos magyar előadóval dolgozott együtt az 1990-es évek elején. 1992-ben hazajött, majd abban az évben az egri táncdalfesztiválon a Hold ma éjjel című dallal elnyerte a különdíjat. 1994-ben a Magyar Televízió által megrendezett táncdalfesztivál fellépője volt, majd 1995-ben részt vett az akkor Dublinban megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon. Új név a régi ház falán című dalára (zeneszerző: Balázs Fecó, szövegíró: Horváth Attila) három pontot kapott, így 22. helyezést ért el. 1997-ben alapította a Feelgood Family együttest. 2000-ben közreműködött a Popsztárok című produkcióban. 2004 és 2008 között a Hálózat TV-n futott a Kincses Sziget című könnyűzenei műsora. Szigeti Csaba főként saját szerzeményeit adja elő, és felvételeit is saját stúdiójában készíti, amely 2002 óta működik.