Szinnyei Júlia-emlékdíjA Szinnyei Júlia-emlékdíj vagy Jelenkor-nívódíj - az alapító okirat szerint - „a Jelenkor előző évfolyamában megjelent legjobb írásért” jár, évente egy alkalommal. 1988-ban Benedek Mihály (Benedek Elek dédunokája és Szinnyei Júlia könyveinek a szerkesztője) alapította Szinnyei Júlia rá hagyott örökségéből. Az alapítási nevén 1989-től 2005-ig adták át a díjat. Története1988-ban alapította Benedek Mihály, Szinnyei Júlia könyveinek szerkesztője Szépirodalmi Kiadóban, a Pécsett induló írónő végrendeletében őrá hagyott hagyatékrészéből. 1989–2005 között minden évben a megelőző évfolyam legjobb Jelenkor-publikációjáért, kuratóriumi döntés alapján ítélték oda. A kuratórium tagjai: Ágoston Zoltán, Bertók László, Méhes Károly, Molnár G. Judit és Takáts József voltak. Az emlékdíj tőkéjének elfogytával 2006-ban átkeresztelték Jelenkor-nívódíj-ra és a Jelenkor folyóirat új támogatói formában őrizte meg az elismerés hagyományát. Ekkor ketten kapták meg a kuratórium döntése alapján: egy szépíró és egy értekező szerző. Az átadásra a folyóirat szerkesztőségének is otthont adó pécsi Művészetek és Irodalom Házában került sor minden év júniusában. Díjazottak
Lásd még: Szinnyei Júlia-emlékdíjasok (kategórialap)
Szinnyei Júlia-emlékdíj
Jelenkor-nívódíj
Jegyzetek
Források
|