A pártot 1969-ben alapították az Alfortville-i Kongresszus során, amikor is a Munkások Internacionáléjának Francia Szekciója (SFIO) nevű pártba több kisebb is beleolvadt. A következő kongresszus során Alain Savary-t választották elnökké, akit elődje, Guy Mollet is támogatott. Ő egy úgynevezett ideológiai párbeszédet javasolt a kommunistákkal (akik akkoriban az egyik legnagyobb párt voltak Franciaországban). Két évvel később (1971-ben) a François Mitterrand vezette Republikánus Intézmények Konvenciója(Convention des institutions républicaines) párt is csatlakozott az egyre erősödő szocialistákhoz. Mitterrand rövidesen legyőzte a Savary-Mollet-duót, s átvette a párt vezetését. 1972-ben aláírták az ún. "Közös Program"-ot a kommunistákkal és a radikális baloldaliakkal. Így történhetett meg, hogy a szocialisták 1974-ben már nagyon közel kerültek a győzelemhez: az elnökválasztás második fordulójában a szocialista jelölt (Mitterrand) a szavazatok 49,2%-át szerezte meg (jobboldali kihívója 50,8%-ot kapott). 1974 végén a párt néhány újabb taggal bővült: ők a baloldali kereszténydemokráciát és a nem-marxista csoportot erősítették. Az 1977-es önkormányzati választások után nem tudták frissíteni a "Közös Program"-ot, ugyanis a kommunista Georges Marchais szerint a PS a jobboldal felé mozdult el. A közvélemény-kutatások előrejelzéseinek ellenére a Baloldali Unió elvesztette az 1978-as parlamenti választásokat is, bár a szocialisták jobban teljesítettek, mint a kommunisták (ez 1936 óta nem fordult elő), így a baloldal vezető pártjává váltak.
Az 1981-es elnökválasztásra ismét François Mitterrandot jelölték, aki az Ötödik Köztársaság történetében először tudott győzni szocialistaként/baloldaliként. A nemzetgyűlésben - szintén először a történelemben - abszolút többséget szereztek. Az elsöprő győzelem természetesen a jobboldali pártok és a kommunisták kárára történt. Mitterrand volt az utolsó megválasztott vezető Európában, aki még megpróbált szocialista-ihletésű reformokat végrehajtani (pl.: 110 Propositions pour la France). Jelentős államosítás kezdődött (többek között a bankszektorban, a biztosítási ágazatban, a védelmi iparágakban). A munkások bérét emelték, s a munkaidőt 39 órára csökkentették. A reformok közé tartozott többek között a halálbüntetés eltörlése és a szolidáris adó a gazdagok részére. 1986-ban a Szocialista Párt elvesztette többségét a nemzetgyűlésben, így kénytelen volt együttműködni a jobboldallal. Ennek ellenére 1988-ban ismét elnökké választották, ám kabinetjében már négy jobbközép miniszter is helyet kapott. Mitterrand második elnöki ciklusában a külpolitikára és az európai integrációra fókuszált: népszavazást írt ki a maastrichti szerződés ratifikálásának érdekében. Az 1994-es EP-választás eredményeképpen a szocialisták delegálhatták a legtöbb francia képviselőt a testületbe. Közeledtek azonban az elnökválasztások, s a párt hatalmas válságba került ezen ügy kapcsán, ennek köszönhetően az 1995-ös választások eredményeképpen a jobboldali Jacques Chirac lett Franciaország elnöke.
A szocialisták szövetkeztek a kommunistákkal, a zöldekkel és a radikális baloldaliakkal, s így az 1997-es parlamenti választásokat megnyerték, így Lionel Jospin lett a miniszterelnök. A 2002-es elnökválasztás során azonban olyan történt, ami még soha: az első forduló eredményeképpen a Szocialista Párt a harmadik helyre csúszott, így a második forduló az első két helyezett, Jacques Chirac és a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen között zajlott. A nagy szocialista visszatérésre 2004-ig kellett várni: a 22 régióból 20-ban átvették a vezetést (kivéve Elzászban és Korzikán, valamint négy tengerentúli területen is. A 2007-es elnökválasztásra Ségolène Royalt jelölték, azonban a második fordulóban mindössze 46,94%-ot kapott, így a jobboldali Nicolas Sarkozy lett a francia elnök. Minthogy azonban a 2008-as önkormányzati választásokat is megnyerték a szocialisták, gőzerővel vetették bele magukat a következő elnökválasztásba. Kezdetben Dominique Strauss-Kahn volt a lehetséges jelölt, azonban szexbotránya miatt elvetették az ötletet, így került a képbe François Hollande, aki 51,64%-os szavazataránnyal lett Franciaország második szocialista elnöke 2012-ben.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Socialist Party (France) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
