Tóth István (ókortörténész)
Tóth István (Pápa, 1944. május 15. – Pécs, 2006. augusztus 10.) magyar egyetemi oktató, ókor- és vallástörténész. Halála után, 2006. szeptember 4-én a Pécsi Tudományegyetem a „Pro Facultate Philosophica Universitatis Quinqueecclesiensis” kitüntetésben részesítette. Élete1947–1967 között Debrecenben élt, itt szerzett történelem szakos tanári diplomát – és ókori történelemből külön szakképesítést – a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Bölcsészdoktori vizsgát 1977-ben tett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, summa cum laude eredménnyel. Szakmai vizsgáztatói: Hahn István és Kákosy László voltak. Egyetemi diplomája megszerzése után nem kért állást az akkor még létező elosztó bizottságtól, hanem népművelő muzeológusként helyezkedett el a Fitz Jenő igazgatta székesfehérvári István Király Múzeumban. Később dokumentátor lett az MTA Történettudományi intézetében, majd tudományos segédmunkatárs a Harmatta János vezette Ókortudományi Kutatócsoportban. 1978–1982 között a keszthelyi Helikon Könyvtár vezetője, innen a szombathelyi Tanárképző Főiskolára, majd – megalakulásakor – 1983-ban, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemre került adjunktusként, 1997-től pedig haláláig docensként dolgozott ugyanitt. 1993–1996 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is tanított. Tudományos műveiOktatói munkája mindvégig szorosan kapcsolódott tudományos tevékenységéhez: írt egyetemi jegyzetet és tankönyvként használt egyetemi segédkönyvet. Ezt a munkáját (szerzőtársa a tanítványa, Szabó Ádám volt) a Pécsi Tudományegyetem 2000-ben az év legjobb publikációja címmel jutalmazta. Kutatási területe: a római császárkor társadalomtörténete, Pannonia és Dacia provinciák története, római vallástörténet, epigráfia. Számos könyve és közel 130 szakmai tárgyú publikációja jelent meg ezekből a témákból magyar, német, angol, francia és olasz nyelven. Fontosabb, ismertebb három könyve:
Tudományos tevékenységeTudományszervező-oktatói munkásságaAz 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején szervezte és vezette a fiatal régészek-történészek körét; rendszeres találkozók és konferenciák során vitatták meg legfrissebb kutatási eredményeiket. 1983-ban, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen megszervezte az Ókortörténeti Tanszéket, amelynek kilenc évig tanszékvezetője is volt. Megalapította és munkatársaival együtt szerkesztette a Specimina Nova tanszéki évkönyvet, ennek máig több mint 20 kötete látott napvilágot. Alapító tagja volt a PTE-BTK Multidiszciplináris Doktori iskolájának. „Jó humorú, széles látókörű, kitűnő előadó volt, óráit tömegek látogatták; sok humán és természettudományos területre kiterjedő ismeretével a hallgatók százait nyűgözte le az óráin és az általa vezetett tanulmányi kirándulásokon egyaránt.”[1] KonferenciákTudományos konferenciákon, kongresszusokon több ízben vett részt előadással, köztük az 1975-ös II. Internat. Congr. Mithraic Studies-on (Teherán). 1969-1974 között szervezője volt a Fiatal Történészek Munkakonferenciáinak (Debrecen, Eger, Sopron, Veszprém, Székesfehérvár). 1974-ben felsőbb beavatkozás leállította ezek további szervezését. Tudományos fokozatai1997-ben a történettudományok (régészet) kandidátusa lett. A 2003/2004-es akadémiai évben benyújtott „Pannoniai vallástörténet” c. nagydoktori disszertációját 2005. június 28-án védte meg, decemberben ítélték meg számára a tudományok doktora címet. A 2005/2006. tanévben habilitációra jelentkezett (PTE Interdiszciplináris Doktori Iskola, Néprajz-Kulturális Antropológia Program). Ez év március 22-én tartotta meg habilitációs előadását: „Pannoniai elemek a magyarországi népi vallásosságban” címmel.[2] Tudományos társaságok, kitüntetésekTöbb hazai tudományos társaság tagja volt. Az Ókortudományi Társaság Maróth Károly (1973) és Révay József-díjjal (1978) jutalmazta. 2004-ben ismét Maróth Károly díjat kapott. 2006. szeptember 4-én a „Pro Facultate Philosophica Universitatis Quinqueecclesiensis” posztumusz kitüntetésben részesítette a Pécsi Tudományegyetem. EmlékezeteEmlékkönyvek:
Emléktáblái:
Posztumusz munkái:
Jegyzetek
További információk
|