|
TömjénfüstölőA tömjénfüstölő (latin thuribulum) olyan, többnyire vallási célú edény, melyben füstölés végett tömjént égetnek. A vallási kultusznál, az istentiszteletnél használt füstölők közül a legfontosabb mindig a tömjén volt.[1] Már a kora ókorban elterjedt tárgy volt a füstölő, melyben a tömjént vagy más illatszert meggyújtották. Azért is használták, mert az illatos gyanták égetése a vallással foglalkozó képzeletet élénkíti és az áhítatot emeli.[1]   A fémből készült füstölőt láncokra felfüggesztve számos keresztény egyházban használják, beleértve a római katolikus, a maronita katolikus, a keleti ortodox, az örmény apostoli és a antikhalkédóni egyházakat, valamint egyes evangélikus, ókatolikus, egyesült metodista, református egyházakat, az anglikán közösséget. A római katolikus, evangélikus és anglikán egyházban, a ministránst, aki a tömjénfüstölőt hordozza, turifernek nevezik. A keresztény egyházi felhasználáson túl számos spirituális vagy szertartásos hagyományban alkalmazzák, beleértve néhány gnosztikus egyházat és a szabadkőművességet (különösen az új páholyok felszentelésében). [2] továbbá a szertartásos mágia gyakorlatát is.[3] [4]  TörténetA tömjénezést az egyiptomiak ősidők óta ismerték és használták. Minden istenséget megilletett a nagy mennyiségben elégetett tömjén.[5] Nézetük szerint a füstje az égbe vitte az imádságot, és a halottért való tömjénezés az elhunyt lelkét elvezette a túlvilágra.[5] A fáraók egész expedíciókat küldtek hajón Dél-Arábiába, a tömjénfa hazájába, hogy a helyszínen jelentős mennyiségeket szerezhessenek be a tömjénből. Már Kr. e. 3000 évvel szokásban voltak ezek az egyiptomi expedíciók; Szahuré fáraó piramis-templomának domborművei egy hazatérő tömjén-expedíció jeleneteit is megörökítik.[1] A zsidók az egyiptomi kivonulás után megtartották a tömjénezés egyiptomi szokását.[6] Náluk illatáldozatnak nevezték.[7][8] Más vallási kultuszokhoz hasonlóan a tömjénezést náluk is magában vagy más áldozatokkal ajánlották fel.[5] Szokásban volt Babilóniában és máshol is Elő-Ázsiában.[1] Az istenségek templomaiban mindenhol füstölőt használtak annak érdekében, hogy ezen keresztül az emberek imáit és kéréseit gyorsabban eljuttassák az istenekhez, és hogy örömet szerezzenek nekik.[9] Keleten, Indiában is már többszáz évvel Krisztus előtt meghonosodott; ott főleg egy másik tömjénfa, a Boswellia thurifera gyantája volt használatos.[1] Kínában is szokásban volt a tömjénezés.[1] A görögök a föníciaiaktól, a rómaiak pedig a görögöktől vették át a tömjénégetést istentiszteletre.[10] A rómaiak naponta mutattak be tömjénáldozatot, nyilvánosan vagy egyedül.[11] KereszténységAz őskereszténység gyakorlatában nem ismert.[12] A 2. században a művelt hitvédők érveltek amellett, hogy a Teremtőnek nincs szüksége rá.[5] Tertullianus még a 2-3. század fordulóján is elutasította.[5] A kereszténység először tiltotta a tömjénáldozatot,[1] később aztán a magáévá tette. Feltehetőleg a rómaiak kultuszából és szertartásából került át.[13] Hogy az istentisztelet külső fényét emeljék, a liturgikus tömjénezés tért hódított a kereszténységben is.[12] Állítólag Aranyszájú Szt. János mondta: „A templomot megtöltjük a tömjén füstjével, de mire jó, ha nem törődünk a lélek tisztaságával, a bűnök elhagyásával?"[14] Egyik legrégibb nyomát Pszeudo-Dionüsziosznál találjuk.[15][16] Az első római Ordo említi a tömjénezést a pápa bevonulásakor és az evangélium éneklésekor.[12] Később a miséző püspököt vagy papot és annak segédletét, valamint a jelenlevő világi hatóságokat (királyokat stb.), sőt a népet is tömjénezéssel üdvözölték.[12] A ma használt füstölő a 9. századtól jelent meg a nyugati egyházban.[17] A középkorban néha drágakövekkel volt kirakva, és a templom értékes kincseinek tárgyát képezte.[18] Római katolikus egyházA római katolikus egyházban ma három láncon függő edénykét használnak és egy negyedik lánc segítségével az edény fedelét felhúzva lehet a parázsra tömjént szórni. A füstölőhöz tartozik a navicula („kis hajó”), a talpas hajócskára emlékeztető edény, amelyben a tömjént tartják. Fedelének a fele kinyitható, s a benne lévő kanálkával teszi a celebráns a tömjént a füstölőbe.[19] Azt az egyént, aki a füstölőt viszi, turifernek hívják. Ő megy a bevonulás élén a füstölgő edénnyel, tömjénezés esetén.[19] A parázsra szórt tömjén illatos füsttel ég el; ez kifejez hódolatot és imádást az oltáriszentség előtt, tiszteletet az evangéliumos könyv, a miséző személye, a nép vagy a halott iránt, ünnepélyességet a körmenetek alkalmával, templom- és oltárszenteléskor stb.[20] A kereszt, a keresztereklye, az oltár, az evangéliumos-könyv tömjénezése közvetve Krisztusnak szól, akit ezek a tárgyak jelképeznek (cultus latriae indirectus).[12] Hivatkozások
 A Wikimédia Commons tartalmaz Tömjénfüstölő témájú médiaállományokat.
|
