Tarján Róbert
Tarján Róbert (Budapest, 1913. augusztus 12.[3] – Budapest, 1979. szeptember 1.) orvos, egyetemi tanár, a közegészségtan járványtan szakorvosa, az orvostudományok doktora (1966). ÉletpályájaTanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol 1937-ben szerezte meg doktori diplomáját. Tanulmányai befejezése után az Apponyi Poliklinika II. számú Belgyógyászati osztályának orvosa lett, ugyanakkor mellette a kórház diétás orvosi feladatait is ellátta. 1942-től a lévai kórház belgyógyászati osztályára került. 1943 és 1945 között munkaszolgálatos volt. 1945-től az Országos Közegészségügyi Intézetben Népélelmezés-kutató Osztályán dolgozott. 1947-ben tisztiorvosi, 1948-ban pedig üzemorvosi képesítést szerzett. 1949-ben az Élelmezéstudományi Intézet alapító igazgatója volt. 1954-ben megkapta az orvostudományok kandidátusa fokozatot „Az étrend és a csontosodás összefüggése, különös tekintettel a magyar nép táplálkozására” című disszertációjával. 1959-ben közegészségtani-járványtani szakorvosi képzettséget szerzett. 1962-től haláláig az Orvostovábbképző Intézet Élelmezésegészségtani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanáraként is működött. 1966-ban kapta meg az orvostudományok doktora fokozatát a „A magyar néptáplálkozás – Kedvező és kedvezőtlen jelenségek a magyar néptáplálkozásban” című tanulmányával. Egyik résztvevője a magyarországi diétásnővér-képzés megindításának. Felkérés alapján megszervezte a Vendéglátóipari Főiskolán az élelmezéstudományi tanszéket. A Magyar Táplálkozástudományi Társaság elnöke, nyugállományba vonulása után örökös tiszteletbeli elnöke, a WHO Szakértői Tanács tagja. A Magyar Tudományos Akadémia több bizottságának felkért tagja. Felesége Kassai Stefánia (1917–2007) orvos volt. Főbb művei
Díjai, elismerései
Jegyzetek
Források
|