Temesdoboz
Temesdoboz románul: Duboz, falu Romániában, a Bánságban, Temes megyében. FekvéseBuziásfürdőtől délre, Niczkyfalva és Kádár közt fekvő település. TörténeteTemesdoboz nevét 1399-ben említette először oklevél Dubaz néven. 1405-1410 között Doboz, 1462-ben Dobos, 1489-ben, pedig már Doboz alakban említették. Már a középkorban virágzó helység volt. Legrégibb birtokosai a Dobozi Dánfiak voltak, ők már 1399-ben birtokosai voltak a településnek. A 15. század közepén a helység egy 44-67 faluból álló uradalom központja volt, melynek részeit Dobozi Dánfi László 1447-ben Nagymihályi Lászlónak zálogosította el, kinek özvegye azután a zálogos birtokhoz, a Dobozi Dánfiakkal szemben, 1462-ben jogot formált. 1489-ben a Dobozi Dánfiak birtoka volt, 1607-ben pedig Trombitás István, Tábor Benedek, Sztepan Péter, Radichy Márton és Lugasi Pribék János voltak a földesurai. 1723-1725 között gróf Mercy térképén Dobosch alakban, a csákovai kerületben szerepelt. 1838-ban 30 2/8 egész jobbágytelke volt. Birtokosa a vallás- és tanulmányi alap lett és birtokában volt még a 20. század elején is. A trianoni békeszerződés előtt Temes vármegye Buziásfürdői járásához tartozott. 1910-ben 776 lakosából 8 magyar, 19 német, 749 román volt. Ebből 20 római katolikus, 751 görög keleti ortodox volt. A középkorban Dobozhoz tartozott Bagafalva vagy Bogafalva is mely 1410-ben szerepelt először az oklevelekben. Itt feküdt Baja-Kenézfalva és Boroszlaviczafalva is, melyekről az 1462 évi oklevelekben maradt fenn adat. Itt állt Csagarafalva, Darnótfalva, Felső-Bathfalva és Sztojakfi Jánosfalva is. Nevezetességek
JegyzetekForrások
|