Tony Sanneh
Anthony "Tony" Sanneh (Saint Paul, 1971. június 1. – ) amerikai válogatott labdarúgó. PályafutásaKlubcsapatbanSaint Paulban született Minnesotában gambiai apától és amerikai anyától. Futballozni középiskolásként kezdett. 1994-ben a Milwaukee Rampage csapatában kezdte a pályafutását. 1994 és 1996 között a Minnesota Thunder játékosa volt, mellette párhuzamosan teremben is játszott. 1996-ban a D.C. United szerződtette, mellyel 1996-ban és 1997-ben megnyerte az MLS-t, 1998-ban a CONCACAF-bajnokok ligáját, illetve a Copa Interamericanát. 1999-ben Németországba igazolt a Hertha BSC-hez, ahol három évig játszott. 2001 és 2004 között a Nürnberg együttesében szerepelt. Ezt követően évente váltott klubot: 2004-ben a Columbus Crew, 2005-ben és 2006-ban a Chicago Fire, 2007-ben a Minnesota Thunder, illetve a Colorado Rapids játékosa volt. 2009-ben fejezte be a pályafutását a Los Angeles Galaxy játékosaként. A válogatottban1997 és 2005 között 43 alkalommal szerepelt az Egyesült Államok válogatottjában és 3 gólt szerzett.[1] 1997 január 29-én egy Kína elleni mérkőzésen mutatkozott be a nemzeti csapatban, de az 1998-as világbajnokságra utazó keretből kimaradt. A 2002-es világbajnokságon viszont alapembernek számított és valamennyi mérkőzést végigjátszotta. Emlékezetes a Portugália elleni mérkőzésen a Brian McBride-nak adott gólpassza, amivel 3–0-ra vezettek, végül pedig 3–2-re győztek az amerikaiak. A világbajnokságot követően sérülések miatt kevés lehetőséget kapott a válogatottnál. A 2005-ös CONCACAF-aranykupán kezdő volt a Kuba és a Costa Rica elleni csoportmérkőzéseken. A tornát végül megnyerték az amerikaiak. Sikerei
Jegyzetek
Külső hivatkozások
|