Az U17-es labdarúgó-világbajnokság a 17 éven aluli labdarúgók világbajnoksága, amelyet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szervez. Az eseményt 2025-től évente rendezik meg.
Az első tornát 1985-ben rendezték és azóta minden második évben összemérhették erejüket a kijutott csapatok. Az első három tornát 16 éven aluliaknak írták ki, 1991-től felemelték a korhatárt egy évvel. Az első U17-es világbajnokságon 16 csapat vett részt, a résztvevők számát 2007-től növelték 24-re. 2024 márciusában a FIFA bejelentette, hogy az indulók számát 48 csapatra emelik, a vb-t továbbikban évente rendezik meg valamint, hogy öt évig Katar lesz a rendező.[1]
Nigéria ötször, Brazília négyszer győzött eddig, így ők a legsikeresebb válogatottak a tornák történetében.
Lebonyolítás
A világbajnokságok a csoportkörrel kezdődnek. Hat csoportba négy-négy csapatot sorsolnak, körmérkőzések után alakul ki a csoport végeredménye. Az első két helyezett, valamint a négy legjobb csoportharmadik továbbjut a nyolcaddöntőbe. A nyolcaddöntőktől az úgynevezett egyenes kieséses szakaszban folytatódik a világbajnokság, amelyik csapat veszít az kiesik. Az elődöntő két győztese játszhatja a döntőt, míg a két vesztes csapat mérkőzhet a harmadik helyért.
Az egyenes kiesés szakaszban, ha a rendes játékidő után döntetlen az állás, akkor hosszabbítás következik. Ha a hosszabbítás után is egyenlő az állás, akkor büntetőpárbaj dönt a mérkőzés győzteséről. A FIFA azonban változtathat a szabályokon, a 2011-es világbajnokságon a hosszabbítást követően egyből büntetőpárbaj következett.
A mérkőzések az 1993-as világbajnokságig kétszer 40, azaz összesen 80 percig tartottak. Az 1995-ös világbajnokságtól – a többi labdarúgó-mérkőzéshez hasonlóan – kétszer 45 percre változott a játékidő.
Selejtező
Eredmények
Érmesek
Döntősök
A következő táblázatban azok a nemzetek szerepelnek, amelyek az eddigi tornák során az elődöntőbe jutottak. Nigéria a legsikeresebb nemzet, öt aranyéremmel.
Csapat
|
1 Aranyérem
|
2 Ezüstérem
|
3 Bronzérem
|
Negyedik hely
|
Nigéria
|
5 (1985, 1993, 2007, 2013, 2015)
|
3 (1987, 2001, 2009R)
|
|
|
Brazília
|
4 (1997, 1999, 2003, 2019)
|
2 (1995, 2005)
|
2 (1985, 2017)
|
1 (2011)
|
Ghána
|
2 (1991, 1995)
|
2 (1993, 1997)
|
1 (1999)
|
1 (2007)
|
Mexikó
|
2 (2005, 2011R)
|
1 (2013, 2019)
|
|
1 (2015)
|
Németország
|
1 (2023)
|
1 (1985)
|
2 (2007, 2011)
|
1 (1997)
|
Szovjetunió
|
1 (1987)
|
|
|
|
Szaúd-Arábia
|
1 (1989)
|
|
|
|
Franciaország
|
1 (2001)
|
1 (2023)
|
1 (2019)
|
|
Svájc
|
1 (2009)
|
|
|
|
Anglia
|
1 (2017)
|
|
|
|
Spanyolország
|
|
4 (1991, 2003, 2007, 2017)
|
2 (1997, 2009)
|
|
Skócia
|
|
1 (1989R)
|
|
|
Ausztrália
|
|
1 (1999)
|
|
|
Uruguay
|
|
1 (2011)
|
|
|
Mali
|
|
1 (2015)
|
1 (2023)
|
1 (2017)
|
Argentína
|
|
|
3 (1991, 1995, 2003)
|
3 (2001, 2013, 2023)
|
Elefántcsontpart
|
|
|
1 (1987)
|
|
Portugália
|
|
|
1 (1989)
|
|
Chile
|
|
|
1 (1993)
|
|
Burkina Faso
|
|
|
1 (2001)
|
|
Hollandia
|
|
|
1 (2005)
|
1 (2019)
|
Svédország
|
|
|
1 (2013)
|
|
Belgium
|
|
|
1 (2015)
|
|
Kolumbia
|
|
|
|
2 (2003, 2009)
|
Jugoszlávia
|
|
|
|
1 (1985)
|
Olaszország
|
|
|
|
1 (1987)
|
Bahrein
|
|
|
|
1 (1989)
|
Katar
|
|
|
|
1 (1991)
|
Lengyelország
|
|
|
|
1 (1993)
|
Omán
|
|
|
|
1 (1995)
|
Egyesült Államok
|
|
|
|
1 (1999)
|
Törökország
|
|
|
|
1 (2005)
|
Díjak
Világbajnokság
|
Aranycipő
|
Gólok
|
Aranylabda
|
FIFA Fair Play díj
|
1985, Kína
|
Marcel Witeczek
|
8
|
William
|
NSZK
|
1987, Kanada
|
Moussa Traoré
|
5
|
Philip Osundu Moussa Traoré
|
Szovjetunió
|
1989, Skócia
|
Fode Camara
|
3
|
James Will
|
Bahrein
|
1991, Olaszország
|
Adriano
|
4
|
Nii Lamptey
|
Argentína
|
1993, Japán
|
Wilson Oruma
|
6
|
Daniel Addo
|
Nigéria
|
1995, Ecuador
|
Daniel Allsopp
|
5
|
Mohamed Kathiri
|
Brazília
|
1997, Egyiptom
|
David
|
7
|
Santamaría
|
Argentína
|
1999, Új-Zéland
|
Ishmael Addo
|
7
|
Landon Donovan
|
Mexikó
|
2001, Trinidad és Tobagó
|
Florent Sinama Pongolle
|
9
|
Florent Sinama Pongolle
|
Nigéria
|
2003, Finnország
|
Cesc Fàbregas
|
5
|
Cesc Fàbregas
|
Costa Rica
|
2005, Peru
|
Carlos Vela
|
5
|
Anderson
|
Észak-Korea
|
2007, Dél-Korea
|
Macauley Chrisantus
|
7
|
Toni Kroos
|
Costa Rica
|
2009, Nigéria
|
Borja González
|
5
|
Sani Emmanuel
|
Nigéria
|
2011, Mexikó
|
Souleymane Coulibaly
|
9
|
Julio Gómez
|
Japán
|
2013, Egyesült Arab Emírségek
|
Valmir Berisha
|
7
|
Kelechi Iheanacho
|
Nigéria
|
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek