Ugron Zsolna
Ugron Zsolna (Kolozsvár, 1978–) József Attila-díjas erdélyi születésű magyar író, kulturális műsorok vezetője. ÉleteAz erdélyi ábránfalvi Ugron család sarja. A budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett jog- és politikatudományi szakon. A TV2, majd a Magyar Televízió munkatársa, szórakoztató műsorok szerkesztője, felelős szerkesztője, hírműsorok, bel- és külpolitikai műsorok szerkesztő-riportere volt, majd a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. kommunikációs tanácsadójaként dolgozott.[1] 2010-ben jelent meg első regénye az Ulpius-ház Könyvkiadónál; az Úrilányok Erdélyben, amely hónapokig vezette a magyar sikerlistákat. Történelmi regénysorozatának első kötete, az Erdélyi menyegző 2013-ban jelent meg a Libri Kiadónál. 2014-ben jelent meg az Úrasszonyok trilógia második kötete: A nádor asszonyai. Mindkét regény hetekig vezette az eladási listákat. 2016 őszén jelent meg Hollóasszony című kisregénye Szilágyi Erzsébetről. Gasztronómiai műsora, a Kastély a Kárpátokban a TV Paprika egyik legsikeresebb magyar gyártású műsora lett. Recepteskönyve Hét évszak címmel 2013-ban jelent meg a Boook Kiadónál. Rendszeresen publikál folyóiratokban. A Duna Televízió Nagyok című televíziós portréműsorának szerkesztő-műsorvezetője. 2021-ben jelent meg novelláskötete Nincs egy férfi címmel, amelyet az író saját rajzai illusztrálnak. MűveiKönyvek
Tévéműsorok
Díjai
JegyzetekForrások
|