Vasúti határállomásA vasúti határállomások olyan vasútállomások, melyekből egy másik országba vezető vasútvonal kezdődik el. A határállomások jellegzetessége, hogy ott legtöbb esetben útlevél és vámvizsgálat is történik, továbbá a vasútállomástól kevés kilométerre már ott van az államhatár. Vasúti határállomásokon történő feladatokA határállomásokon minden eseten van kocsivizsgáló, minden esetben kell kocsivizsgálatot tartani és általában itt cserélnek mozdonyt is a szerelvények. A határállomásokon minden esetben tartanak fékpróbát. Vasúti határállomásokon való közlekedésszabályozási feladatokHatárállomások vasúti közlekedésének szabálya, hogy egyik határállomásról a másikra csak a nemzetközi egyezményekben meghatározott módszerekkel történő értekezés után járhat ki. Ezért például nem lehet az ezeken az állomásokon szolgálatot teljesítő forgalmi szolgálattevőknek egymással telefonon értekezni. Magyarországon határállomás-határállomás közötti értekezésre a ForCom informatikai szoftvert használják. Az írásbeli rendelkezések kiállításának szabályai: Minden esetben az indító határállomásnak kell a másik ország határállomásának megfelelő nyelven és formátumban szükséges kiállítani, de ehhez csatolni kell az indító határállomás adott nyelvű és formátumú írásbeli rendelkezését. Mozdonyok egyik országból a másik országba való közlekedésének szabályaiNemzetközi egyezmények írják elő azt, hogy melyik állomáson kell mozdonyt és személyzetet váltani, és hogy hol kell a teljes fékpróbát megtartani. Fontos szabály, hogy rendkívüli esetben sem közlekedhet az adott határállomáson túl mozdony a másik határállomás országában. Minden esetben a mozdonyok személyzetének ismernie kell az országok forgalmi utasításait. A MÁV jelenleg érvényes szabályozása kimondja: "Magyarországon határállomásról vasúti határátmeneten keresztül csak 20 éven felüli, az adott ország forgalmi utasítását tudó személy továbbíthat vasúti szerelvényt. A forgalmi utasításokból 2 évente kötelezően újra kell vizsgázni." Magyarországi vasúti határátmenetekMagyarország-Románia
Magyarország-Ukrajna
Magyarország-Szlovákia
Magyarország - Horvátország
Magyarország - Szlovénia
Magyarország - Ausztria
Magyarország - Szerbia |