Wilhelm Dichter
Wilhelm Dichter (Boriszlav, 1935. október 25. –) zsidó származású lengyel író. Élete1935-ben Boriszlavban született. A holokauszt ideje alatt szüleivel együtt egy baráti család házának tetőtérben lévő rekeszében, később egy kútban rejtőztek el. Az apja meghalt a második világháború vége előtt, 1944-ben Dichter az édesanyjával Lengyelország déli részébe költözött, majd Varsóban telepedett le. A Varsói Műszaki Egyetemen végzett, fizikus és mérnök lett. A doktori fokozat megszerzése után tizenhárom évig tudósként dolgozott, tudományos műveket és rádiójátékokat írt. Lengyelországban a Bruno Winawer-díjat kapta népszerű tudományos munkájáért, ideértve a huszadik század nagy fizikusainak portréit is. Az 1968-as antiszemita kampány miatt elhagyta Lengyelországot, először Bécsbe és Rómába ment, majd az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol számítógépes szakemberként dolgozott. Ballisztikus szakértőként a Colt Firearms kutatási és fejlesztési részlegén alkalmazták a New York-i Long Island-en, majd később a Hartford Connecticutban. 1978-ban átállt a képfeldolgozás területére, és a Linotype-Hell cég képfeldolgozó algoritmus-tervező szakemberévé vált.[2] Későn, hatvanévesen kezdte el megírni az élettörténetét. Az első regénye, a Koń Pana Boga, amelyet 1996-ban publikált Krakkóban. Ez a műve irodalmi szenzációvá vált, és „Nike” irodalmi díjra[3] jelölték, és megkapta a Kulturális Alapítvány Díját.[4] A regényben a szerző a zsidók elrejtéséről szól a második világháború alatt. A második kötet, a Gonoszok iskolája 2000-ben díjat kapott, ebben a fiatalember életét beszéli el a kommunista Lengyelországban. A harmadik regény, az Angol lecke (2010) a zsidó bevándorló életének nehézségeit mutatja be az Egyesült Államokban. Boston közelében, Tewksburyben él lengyelül beszélő családjával. Az író műveit orosz, francia, cseh, német, svéd és holland nyelvre fordították. Művei
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információk
Kapcsolódó szócikkek |