1930-as sakkolimpia
A 3. sakkolimpiát 1930. július 13. és július 27. között Németországban, Hamburgban rendezték meg. A rendező város kiválasztásában szerepet játszott a Hamburgi Sakk Klub alapításának 100. évfordulója. A verseny helyszíne a Provinzialloge von Niedersachsen volt. A csapatok a Hamilton-Russell kupáért versengtek, amelyet Magyarország már egymás után két alkalommal, az 1927-es, valamint az 1928-as sakkolimpián elnyert. A sakkolimpiával párhuzamosan folyt a 2. női sakkvilágbajnokság küzdelemsorozata, amelyet ismét a címvédő Vera Menchik nyert meg. A résztvevőkAz olimpiai csapatversenyre 18 csapat nevezett, 88 versenyzővel. A csapatokban egyidejűleg 4 fő játszott. A játékosok közötti erősorrendet nem kellett megadni, azt fordulónként tetszés szerint variálhatták. Ennek megfelelően volt olyan csapat, amelyik minden fordulóban más sorrendben ültette le játékosait, volt, amelyik szisztematikusan, forgásszerűen váltogatta az egyes táblákon szereplő versenyzőit. Emiatt az egyéni eredmények esetében nem táblánként hirdették ki a legjobb eredményt elérőket, hanem az összes versenyző eredményét vették figyelembe. A versennyel párhuzamosan zajló FIDE kongresszus határozata alapján a következő, 1931-es sakkolimpián már erősorrendet kell felállítani a játékosok között, és minden fordulóban csak annak figyelembe vételével ülhetnek le a játékosok az asztalokhoz.[1] A FIDE 5. kongresszusán eltörölték az amatőrszabályt, így ezen az olimpián a világ akkori legerősebb játékosai gyűltek össze, kivéve Emanuel Laskert és Capablancát. Az előbbi már nem játszott versenyeken, az utóbbi pedig azért, mert a kubai csapat nem indult a versenyen. Különös figyelem kísérte a világbajnok Alekszandr Aljechin szereplését a francia válogatottban, aki a várakozásoknak megfelelően kiválóan szerepelt: 9 játékból 9 pontot szerzett. A verseny lefolyásaA versenyt a csapatok között körmérkőzéses formában rendezték. A csapat eredményét az egyes versenyzők által megszerzett pontok alapján számolták. Holtverseny esetén vették csak figyelembe a csapateredményeket, ahol a csapatgyőzelem 2 pontot, a döntetlen 1 pontot ért. A játszmákban fejenként 120 perc állt rendelkezésre 40 lépés megtételéhez. A verseny két nagy esélyese a Rubinstein, Tartakower, Przepiorka, Makarczik, Frydman összeállítású lengyel, valamint az ismét Maróczy Géza vezetésével felálló, mellette az újonc Takács Sándor, és a már két olimpiai bajnoki címmel rendelkező Vajda Árpád, Havasi Kornél, Steiner Endre összetételű magyar csapat volt. A magyar csapat esélyei az 1. fordulóban a lengyelektől elszenvedett katasztrofális vereség után látszólag szertefoszlottak, de a 10. forduló után már a magyarok álltak az élen, és a 14-16. fordulókban is az első helyen álltak. Az utolsó, 17. fordulóban azonban vereséget szenvedtek a végül 7. helyen végzett holland válogatottól, amely vereséggel a 2. helyre szorultak. A holland válogatott egyébként a verseny első öt helyezettjét egyaránt legyőzte. Az utolsó fordulóbeli vereségben szerepet játszhatott az is, hogy a már 60 éves, addig kitűnően játszó, 11 játékból 8 pontot szerző Maróczy a 15. fordulóban vezért nézett el, amely után szívbántalmai keletkeztek, és így a továbbiakban már nem tudott asztalhoz ülni. A verseny végeredménye
A magyar versenyzők eredményei
Az egyéni legjobb pontszerzőkTekintettel arra, hogy az egyes csapatokon belül nem volt előírva a szigorú erősorrend a játékosok között, ezért a teljes mezőnyt figyelembe véve a hat legtöbb pontot szerző versenyzőt díjazták (függetlenül az elért százalékától).
A díjazott legjobb játszmák
Jegyzetek
Források
További információk |