2020–2021-es magyar labdarúgókupa
A MOL Magyar Kupa 2020–2021-es kiírásában a Magyar Labdarúgó-szövetség döntésének értelmében az NB I-es, illetve az NB II-es csapatok a hatodik fordulóban, 2020. szeptember 19-én kapcsolódtak be a küzdelmekbe. Ez volt a kupa 81. kiírása, elsőként MOL Magyar Kupa néven, illetve ebben az idényben először volt hallható a kupa himnusza.[1] Az Újpest története 11. kupagyőzelmét aratta a sorozat végén, miután a döntőben 1–0-ra legyőzte a Fehérvár csapatát.[2] LebonyolításA 6. fordulóban a 2020–2021. évi első- és másodosztályú bajnokságban szereplő 32 csapat kiemelt volt, a fordulók sorsolásakor nem kerülhettek egymással párosításra. A hetedik és a nyolcadik fordulóba bejutó élvonalbeli együttesek szintén kiemeltek voltak, ennélfogva a kupasorozatban először csupán a kilencedik körben, a legjobb 16 között kerülhettek össze az első osztály képviselői. A fordulók sorsolásakor nem volt területi kiemelés. Változás volt az előző szezonokhoz képest, hogy a kupa minden párharca egy mérkőzésen dőlt el.[1] Ha a rendes játékidőben nem születik döntés, akkor 2x15 perc hosszabbítás következik, ha ezek után sincs győztes, akkor büntetőpárbaj jön.
Fordulók, időpontok és gólok száma
Megjegyzés
Induló csapatok[3]
1: A Békés megyei labdarúgó bajnokságokban nem indult elegendő csapat, azért osztályok helyett ún. kvalifikációs csoportokba osztották a csapatokat. Eredmények6. forduló (főtábla 1. forduló)Az első- és másodosztályú csapatok kiemeltek voltak, ők nem kerülhettek össze. A továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el, minden esetben az alacsonyabb osztályú csapatok voltak a pályaválasztók. Azonos osztályú csapatok esetén az elsőként kihúzott csapat volt a pályaválasztó. A forduló hivatalos játéknapja szeptember 18., szeptember 19. és szeptember 20. volt. A sorsolás[4] szeptember 10-én, a Puskás Arénában volt, melyet 3 korábbi Magyar Kupa győztes labdarúgó Pisont István, Gera Zoltán és Juhász Roland végzett el.[3]
7. forduló (főtábla 2. forduló)A sorsoláson az OTP Bank Liga csapatai kiemeltek voltak, ők nem kerülhettek össze. A párharcok továbbra is egy mérkőzésen dőltek el. Ha a rendes játékidő végén döntetlennel álltak a csapatok, akkor kétszer 15 perc hosszabbítás, majd tizenegyesrúgások következtek. Az alacsonyabb osztályú együttes, illetve a sorsoláson[5] előbb húzott klub volt a pályaválasztó. Hivatalos játéknapok: október 27., október 28., október 29. Megjegyzés:
8. forduló (főtábla 3. forduló)A versenykiírás értelmében az NB1-es csapatok ebben a fordulóban még idegenben léptek pályára. A továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el. Ha a rendes játékidő végén döntetlennel álltak a csapatok, akkor kétszer 15 perc hosszabbítás, majd tizenegyesrúgások következtek.[8]
9. forduló (főtábla 4. forduló)A versenykiírás értelmében a sorsoláskor először kihúzott csapat játszott hazai pályán. A továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el. Ha a rendes játékidő végén döntetlennel álltak a csapatok, akkor kétszer 15 perc hosszabbítás, majd tizenegyesrúgások következtek.
10. forduló (főtábla 5. forduló)A versenykiírás értelmében a sorsoláskor először kihúzott csapat játszott hazai pályán. A továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el. Ha a rendes játékidő végén döntetlennel álltak a csapatok, akkor kétszer 15 perc hosszabbítás, majd tizenegyesrúgások következtek.
11. forduló (főtábla 6. forduló)A versenykiírás értelmében a sorsoláskor először kihúzott csapat játszott hazai pályán. A továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el. Ha a rendes játékidő végén döntetlennel álltak a csapatok, akkor kétszer 15 perc hosszabbítás, majd tizenegyesrúgások következtek.
DöntőA versenykiírás értelmében a döntő a Puskás Arénában került megrendezésre. Döntetlen esetén kétszer 15 perces hosszabbítást, majd tizenegypárbajt írt elő a versenyszabályzat.
GóllövőlistaA táblázatban kizárólag azokat a labdarúgókat jelenítjük meg, akik legalább 2 gól szereztek. Frissítve: 2021. április 21. [9] Jegyzetek
|