78. Golden Globe-gála
A 78. Golden Globe-gálára 2021. február 28-án, vasárnap – a Covid19-pandémia miatt a szokottnál majd két hónappal később – került sor. A 2020-ban filmszínházakba, vagy képernyőkre került amerikai filmeket, illetve televíziós sorozatokat díjazó rendezvényt a kaliforniai Beverly Hillsben, a Beverly Hilton Hotelben tartották meg, a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége és a Dick Clark Productions szervezésében. Az eseményt az Amerikai Egyesült Államokban az NBC élőben közvetítette. A díjátadó ceremóniamestereinek Tina Fey és Amy Poehler színésznőket kérték fel; ezzel az ünnepelt páros 2013, 2014 és 2015 után immár negyedszer töltötte be a házigazda szerepét.[1] A Golden Globe történetében ez volt az első alkalom, hogy két helyszínről, az Egyesült Államok keleti és nyugati partvidékéről, vezették a műsort; Tina Ray a New York-i Rockefeller Center Rainbow Room rendezvényterméből, míg Amy Poehler a Beverly Hilton Hotelből jelentkezett, hogy a rendezvényen érintetteknek ne kelljen hosszú utazást tenniük.[2] A jelöltek listáját 2021. február 3-án hozta nyilvánosságra a hatszoros Golden Globe-nyertes Sarah Jessica Parker és az ugyancsak díjazott Taraji P. Henson. [3] A legtöbb jelölést, szám szerint hatot-hatot, az Aranypolgár forgatókönyvírójáról, Herman J. Mankiewiczről szóló fekete-fehér játékfilm, a Mank, valamint A Korona című televíziós történelmi drámasorozat kapta.[4] A játékfilmben közül A nomádok földje, a Borat utólagos mozifilm és a Lelki ismeretek két-két díjat nyertek, közülük a legjobb filmdráma A nomádok földje, míg a legjobb filmmusical vagy vígjáték a Borat utólagos mozifilmlett. A gála legnagyobb vesztese a Mank lett, egyetlen díjat sem tudott megszerezni. A televíziós alkotások közül A Korona négy díjat szerzett, köztük a legjobb televíziós dráma sorozat, míg a A vezércsel és a Schitt's Creek kettőt-kettőt; ez utóbbi lett a legjobb televíziós vígjáték vagy zenés sorozat.[5] A jelöltek és díjazottak nem a két helyszín valamelyikén voltak, hanem online élő adásban, otthonról, családjukkal és barátaikkal együtt várták az eredményhírdetést. A díjakat az ünnepséget követően juttatták el a nyerteseknek.[6] Jane Fonda és Norman Lear életműdíjban részesült; előbbi a Cecil B. DeMille-életműdíjat, utóbbi pedig a Carol Burnett-életműdíjat vehette át.[4] Jelölések és díjakFilmekA nyertesek a táblázat első sorában, félkövérrel vannak jelölve. Televíziós alkotásokA nyertesek a táblázat első sorában, félkövérrel vannak jelölve. Az előző évben nyertes televíziós sorozatokra a „ ♕ ” jel emlékeztet.
Különdíjak
Golden Globe-nagykövet
Többszörös jelölések és elismerések
Díjátadó személyekJegyzetek
Források
További információk
Kapcsolódó szócikkek
|