A Még egy kört mindenkinek (eredeti címén: Druk, nemzetközi angol címén: Another Round) 2020-ban bemutatott tragikomédia, Thomas Vinterbergdán-svéd-norvég koprodukcióban készült nagyjátékfilmje, Mads Mikkelsen és Thomas Bo Larsen főszereplésével.
Az ötven körüli történelemtanár, Martin, valaha középiskolájában a legjobb pedagógusok egyike volt, ám most üresnek és kiégettnek érzi magát. Tanítványai nem sokra tartják, és az érettségi miatt aggódó szülők is próbálnak megszabadulni a motivációt vesztett tanártól. A munkahelyi problémák mellett házassága is válságban van; régóta szenvedő felesége, Anika csak a gyerekek miatt nem válik el tőle.
Egy este a korábban absztinens Martin, valamint három kollégája, Peter, Nikolaj és Tommy egy születésnapi partin vesz részt, ahol felöntenek a garatra. A beszélgetés során kiderül, mindegyikük életközépi válsággal küzd, teljes tanácstalanságban és reménytelenségben. Még félelmeik is hasonlóak. Nikolaj beszámol társainak Finn Skårderud norvég pszichiáter, pszichoterapeuta rendhagyó, homályos elméletéről, miszerint az emberek a szükségesnél sokkal kevesebb alkohollal a vérükben születnek. Ha a véralkohol szintjük 0,5 ezrelék körül lenne, az alapvetően feljavítaná teljesítményüket. Egyfajta „tudományos kísérletet” javasol barátainak: mind a négyen próbálják meg véralkohol szintjüket stabilan ezen a értéken tartani. A természetesen tudományos szigorral, folyamatos kontroll mellett, dokumentáltan végzett kísérletükkel bizonyítékokat tudnának szerezni az elmélet pszichológiai és pszichoretorikai hatásaira. Ehhez hétköznaponként este nyolcig, munkaidőben is, kis adagokban éppen csak annyi alkoholt visznek be szervezetükbe, amivel fenntarthatják a kívánt szintet, s megszabadulhatnak állandósult szorongásaiktól, ezáltal boldogabbá válnak és jobban helyt állnak a munkahelyi és a társadalmi életben.
A kísérlet első eredményei nagyon biztatóak. A négy tanár újra életerősnek érzi magát. Különösen Martin profitál a módszerből: szinte azonnal pozitív eredményeket mutat fel. Tanári teljesítménye javulni kezd és felesége, Anika legnagyobb megdöbbenésére sikerül újra kreatívvá és izgalmassá tenni az együttlétek óráit. Barátai hasonló élményekről számolnak be. Csakhogy hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy a négy kísérletező kedvű barát közül nem mindannyian képesek irányításuk alatt tartani az eseményeket, viszonylag gyorsan kicsúszik kezükből az irányítás és évek óta elfojtott konfliktusok törnek a felszínre. Martinnak, Peternek, Nikolajnak és Tommynak dönteniük kell: foglalkozzanak-e problémáikkal, vagy folytassák a kísérletet?
A film alapötletét az a színházi darab adta, amelyet Vinterberg tíz évvel korábban a bécsi Burgtheater felkérésére írt.[3] További inspirációt Vinterberg saját lánya, Ida adta, aki a dán fiatalok iváskultúráról mesélt neki.[4] Ida szorgalmazta, hogy Vinterberg filmesítse meg a darabot, s abban ő játssza Martin lányát. A történetet eredetileg „az alkohol ünneplésére szánták azon tézis alapján, hogy a világtörténelem más lett volna alkohol nélkül”.[3] Négy nappal a forgatás megkezdése után Ida autóbalesetben meghalt.[5] A tragédiát követően a forgatókönyvet úgy alakították át, hogy életigenlővé váljon: „Nem csak ivásról kell szólnia, hanem életre ébresztésről” - jelentette ki Vinterberg.[3] Az új változatban az alkohol továbbra is fontos szerepet tölt be, azonban a dramaturgiában most már nem megoldásként, hanem katalizátorként definiálódik.[6] A balesetet követő héten a forgatókönyvíró Tobias Lindholm dolgozott rendezőként. Vinterberget végül is lánya két hónappal korábban írt levele zökkentette ki apátiájából, amelyben rajongását fejezte ki a projekt iránt. A filmet a lány emlékének szentelték, és részben az osztályában forgatták le osztálytársaival.[3]
A forgatásokon a színészek nem fogyasztottak alkoholt, de előtte a négy főszereplő és Vinterberg alkoholos „kiképzőtábort” tartott, ahol csupán annyit ittak, hogy elengedjék a szégyenérzetet egymás előtt és megfigyeljék mámorosságuk fokozatait. Az interneten is néztek filmeket, hogy jobban megértsék, mennyire részegedhetnek le az emberek az alkoholtól. A esésekhez kaszkadőröket alkalmaztak.[5]
Bemutatók
A Még egy kört mindenkinek világpremierjét a 2020-as cannes-i fesztiválon tartották volna, azonban a rendezvényt a Covid19-pandémia következtében hozott kormányzati korlátozások miatt törölni kellett.[7] A fesztivál vezetésének döntése alapján a film forgalmazása során használhatja a « Cannes 2020 » címkét.[8]
↑Thierry Frémaux: La Sélection officielle 2020 (francia nyelven). festival-cannes.fr. Festival de Cannes, 2020. június 3. [2020. június 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. június 3.)
↑Another Round. Toronto International Film Festival. [2021. február 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 6.)
↑Még egy kört mindenkinek. vertigomedia.hu. Vertigo Media Kft., 2020. 10. [2021. január 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 6.)
↑Robert prisen 2021. robertprisen.dk. Danmarks Film Akademi, 2021. február 7. [2021. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 7.)
↑SIGNIS – Tömegkommunikáció Katolikus Világszövetsége (franciául: Association catholique mondiale pour la Ccommunication, angolul: World Catholic Association for Communication)
Christensen, Claus: Thomas Vinterberg taler ud om sorgen (dán nyelven). ekkofilm.dk. Filmmagasinet Ekko, 2020. június 21. [2020. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 6.)